Romacentrum.hu

    A Mediátor Alapítvány munkatársai azzal a meggyőződéssel láttak hozzá a Romacentrum című honlap fejlesztéséhez, hogy a romák problémáinak egyrésze megoldható lenne, ha rendelkeznének a megoldáshoz szükséges információkkal.

    A honlap kialakításában, fejlesztésében komoly szerepet játszanak a roma közösségi házak vezetői, munkatársai, a kisebbségi önkormányzatok képviselői, a roma civil szervezetekben tevékenykedők. Az ő közreműködésükkel állítottuk össze, és bővítjük folyamatosan azokat a témaköröket, amelyekhez tartozó kérdésekkel leggyakrabban kopoghatnak be hozzájuk a problémáik megoldásához segítséget kérő roma és nem roma emberek. Ahhoz, hogy segíteni tudjanak, gyakran nekik is segítségre van szükségük. A segítség, amelyet a Mediátor Alapítvány ajánlani tud, mindenekelőtt az információ. Ezeket gyűjtik össze szakértőink, akik a felhasználást szolgáltatásokkal is segítik.

    Szolgáltatásaink

    Ezen a címen fogadjuk a honlapon található információkkal kapcsolatos, illetve a hiányolt információra vonatkozó kérdéseket. Ezen az úton juttathatók el hozzánk azok az anyagok is, amelyeket a honlapon keresztül szeretnének közreadni.

    Ingyen hívható telefonvonal. Különösen a velünk együttműködő roma közösségi házak vezetőiknek a figyelmét hívjuk fel a kommunikációnak erre a költség kímélő módjára. Az együttműködést, a folyamatos információcserét azzal is segíteni kívánjuk, hogy a költségeket magunkra vállaljuk. Fenntartjuk a jogát annak, hogy az ingyen hívható telefonvonal tapasztalatainak birtokában annak feladatát, és főleg a használók körét módosítsuk. A telefonvonal használatára - bizonyos feltételek mellett - irodánkban lehetőséget biztosítunk más szervezetek számára is, ha ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a romák számára fontos információk célba érthessenek.

    Az elmúlt években tapasztaltuk, hogy egyre több kisebbségi önkormányzat, közösségi ház, roma szervezet rendelkezik számítógéppel, Internet hozzáféréssel. Számuk azonban még mindig csekély. Az ingyen hívható telefonvonal segítséget jelenthet azoknak is, akik nem rendelkeznek Internet hozzáféréssel, és akik anyagi helyzete a telefonon történő segítségkérést nehezíti.

    Tárfelület biztosítása

    Bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a honlapon a roma közösségi házak számára.

    Képzés

    Képzésünkkel a roma közösségi házakban segítjük a hírek szerkesztését, a honlap használatát. A képzések nemcsak a közösségi házak munkatársainak jelentenek hasznos szakmai segítséget, hanem a Mediátor Alapítvány szakértőinek is, hiszen a képzések során a felhasználókkal találkoznak, akik így közvetlenül adják át tapasztalataikat a honlap használatáról, végső soron a roma közösségek problémájáról.

    Együttműködési megállapodás

    Alapítványunk a roma közösségi házakkal, valamint a roma közösségeket információval segítő intézményekkel együttműködési megállapodások megkötésére törekszik. Az együttműködési megállapodások az információk folyamatos átadásának szakmai és technikai feltételeit rögzítik. Az együttműködési megállapodások a roma közösségi házak esetében tartalmazzák azt a mellékletet is, amelyben a roma közösségi házak felsorolják azoknak a roma szervezeteknek a nevét és címét, amelyekre a honlapról származó információkat átadják. A melléklet rögzíti az információ átadás módját is.

    A felhasználók munkáját szeretnénk néhány hasznos, a számítógép technikai használatát segítő gyakorlati tanácssal könnyíteni, kattintson a Képernyős munkafeltételek linkre

    A Mediátor Alapítvány szívesen fogadja a honlap, illetve a honlaphoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó javaslatokat.