Romacentrum.hu

A kutatás eredményei

* A romák rendelkeznek ismeretekkel a helyi közéleti kérdésekkel és a roma kisebbségi önkormányzat (k.ö.) feladataival kapcsolatban.

* A romák részt kívánnak venni a közéletben.

* A romák nem rendelkeznek a szükséges állampolgári készségekkel és technikákkal, amelyek segíthetnék őket a helyi közéletben való eredményes részvételben.

* A romák jelentős része (46,4%) elégtelennek minősíti a kisebbségi önkormányzat munkáját.

* A romák 40%-a nem bízik abban, hogy a k.ö. teljesíti elvárásaikat.

* Az összes roma úgy vélekedik, hogy a helyi k.ö. eredménytelen a törvény szabta (például kulturális) feladatok ellátásában.

* Nagy különbségek tapasztalhatók az öt helyszínen tevékenykedő k.ö. munkájának eredményességében.

* A megkérdezett romák 90%-a ellenezné a kisebbségi önkormányzatok felszámolását.

* A roma kultúra, nyelv vagy történelem oktatásával szemben a romák inkább a munkaerő-képzés, a szociális segélyezés, a lakásellátás és a diszkriminációs esetek feltárásában látnák szívesen a k.ö-ot. Az egyetlen terület, ahol nem akarják a romák a k.ö-ok szerepének növekedését, az a települési önkormányzatok feladatainak ellátása. (például a szemétgyűjtés, a víz- vagy áramszolgáltatás).

* A kisebbségi jogok érvényesítésénél a romák sokkal fontosabbnak tartják, hogy a k.ö-ok gondoskodjanak a szociális jogok érvényesüléséről.

* A romák nem támogatják az önrendelkezés gondolatát.

Kivonat

Az Amit a romák akarnak felmérés öt városban ötszáz romát kérdezett meg. A válaszok városról városra jelentősen különböztek, mely különbségek oka részben a városok közéletének általános állapotában keresendő. A rendszerváltás óta számos kísérlet történt a romák bevonására a közéletbe. A k.ö-ok intézménye ritkán adódó lehetőséget nyújt az állampolgári részvétel előtt álló akadályok leküzdésére. A kutatás általánosságban kimutatja, hogy a romákat érdekli a helyi közélet és ismerik is azt. A romák tudnak a k.ö-ról és nem kívánják azok megszüntetését. Mindezek mellett a romák lényeges változásokat szeretnének látni a k.ö-ok munkájában, amely révén azok többet tehetnek a helyi közösségek helyzetének javításáért.

A kutatás módszere

A felmérés alapvetően kérdőíves és mélyinterjú technikával történt: minden városban összeállítottunk és kérdőív segítségével lekérdeztünk egy reprezentatív roma mintát, interjúkat készítettünk döntéshozókkal, roma és nem roma vezetőkkel, akik részesei a roma-kisebbségi önkormányzat és helyi önkormányzat háromoldalú viszonyának. A nyár legnehezebb kérdése a megfelelő kutatási eszköz kigondolása volt. 2000 májusában érkeztem Budapestre egy vázlatos kutatási tervvel. Körvonalazódtak a kérdéseim, melyek arra vonatkoztak: mit akarnak a romák a magyar helyi demokráciától?

Körülbelül három hétig, szinte szünet nélkül dolgozott asszisztensek, konzultánsok kis csapata velem együtt a kutatás előkészítésén. Kértünk és kaptunk segítséget értelmiségiektől, a roma polgárjogi mozgalom ügyvédeitől, roma politikai és civil vezetőktől, a romákat kutató Ph.D hallgatóktól és budapesti civil szervezetek képviselőitől. Mindenki munkához látott és beleszólhatott. A magyar kérdések szóhasználata miatt mégis nehézségekbe ütköztünk még akkor is, amikor az angol kérdések szövegezésében már egyetértettünk. Amikor elkészült az első vázlat, próbákat végeztünk, közben pedig folyamatosan módosítottuk a kérdéseket. Senki sem volt teljesen elégedett, de három hét után kezdtünk egyetérteni abban, hogy koherens és hatékony kutatási eszközt kaptunk, ami magyarul is megfelelően hangzik. Még akkor is átgondoltuk és módosítottuk a kérdőívet, amikor megérkeztünk az első vizsgálati helyszínünkre, Nagykanizsára, ahol az első egész napos kérdezés volt a végső próba.

Ezalatt kérdezőbiztosi eligazításokat tartottunk Budapesten és Pécsett, majd kiválasztottunk egy főként romákból álló 12-15 fős csapatot Budapesten, Pécsett és Debrecenben, akik közreműködtek a kutatásban. Az öt hetes terepmunka alatt a kérdezők 70%-ával végig együtt dolgoztunk. Néhányan már rendelkeztek kérdezőbiztosi, mások újságírói, tanári vagy szakértői tapasztalattal. Mindannyian érdekeltek voltak a kutatás alapkérdésében, néhányukban az itt szerzett tapasztalataik alapján sok kérdés merült fel a romák iránti eddigi attitűdjeivel kapcsolatban. Mindannyiuk számára ismert volt a közösség, ahová be kívántunk tekinteni. Egy-két tolmáccsal a kíséretemben magam birkóztam meg az interjúkkal. A kollégák maguk intézték az ott-tartózkodással kapcsolatos összes tennivalót, és megpróbáltunk csapatként alkalmazkodni a helyi adottságokhoz az öthetes terepmunka során.

A kutatás terepei között Nagykanizsa, Budapest nyolcadik kerülete, Tiszavasvári, Bátonyterenye és Szeged szerepeltek. Nyilvánvaló, hogy nem kísérlem meg egész Magyarországra általánosítani a tanulmányom eredményeit, inkább megpróbálom az eredmények általánosítását a résztvevő városokra korlátozni.

A roma identitás meghatározása

Minden városban az első lépés volt, hogy meghatározzuk, hol élnek a romák - abból a célból, hogy közelebb kerüljünk egy, az adott közösséget reprezentáló minta kiválasztásához minden városban. Az öt városból kettőben véletlen kiválasztást alkalmaztam (Tiszavasvári és Bátonyterenye), és hólabda-módszert háromban (Nagykanizsa, Budapest, Szeged). A hólabda-módszer bizonyult a leghatékonyabb megközelítésnek, mivel ezekben a városokban többnyire a romák és a nem romák lakóhely szerint nem különülnek el egymástól. Mivel kutatásunk csak akkor lehet eredményes, ha sikerül azonosítani a romákat, még az sem lenne hatékony, ha a jellemző neveket kikeresnénk a telefonkönyvből, mert ez alapján sok romát nem lehet felismerni.

A következő történet azt szemlélteti, mi volt az első lépés minden városban. A város határának átlépése után szereztünk egy helyi térképet és megkérdeztük a különböző helyi vezetőket, hol élnek a romák. Úgy terveztem, legalább két forrást kérdezek meg - a kisebbségi önkormányzatot és a települési önkormányzatot - arról, hogy hol élnek a romák. A kutatás megkezdése előtt Budapesten azt mondták nekem, hogy kérdezzek meg pedagógusokat, nővéreket és persze a kisebbségi önkormányzatot, valamint a városi tisztségviselőket. Minden városban az első délután megkérdeztem a kisebbségi önkormányzat vezetőjét vagy a polgármestert, illetve az oktatási osztály vezetőjét. Azt is tanácsolták, hogy keressek szavazói nyilvántartási listákat. Minden helyszínen a vendéglátóim nagyjából ezt mondták nekem: nem mondhatom meg, hol élnek a romák, mert azt nem szabad tudnom. Ellentétes ugyanis a magyar törvényekkel annak a nyilvántartása, hogy kik a romák és hol laknak… És mégis, minden egyes helyszínen egy-két óra alatt elkezdhettem vázolni, kik a romák és hol élnek. Pedig mindenki, az iskolai vezetőktől az önkormányzati vezetőkig azt mondta, hogy nem tudja, de persze tudták.

Minden helyszínen elővettem a helyi térképet és különböző színes kihúzókat. Amikor a kisebbségi vagy települési önkormányzati vezetők azt mondták, hogy nem tudják vagy nem mondhatják meg, kik a romák, elkezdték bejelölni a térképen azokat az utcákat és környékeket, ahol a romák élnek.

Következő lépésben elmentünk ezekbe az utcákba és környékekre, és a kisebbségi vagy települési önkormányzati képviselők megmutatták a házakat, ahol a romák élnek. Feljegyeztük a címeket, számokat rendeltünk a házakhoz és a házak számától függően minden másodikat vagy harmadikat potenciális interjú helyszínként kiválasztottuk. A terepen pedig a kérdezők az első 17 éves vagy idősebb személyt, aki ajtót nyitott, megkérdezték, hogy válaszolnának-e kérdésekre a “Mit akarnak a romák?” témában. Ha nemmel válaszoltak, a kérdezők azt kérték, hogy beszélhessenek valakivel a családból, aki 17 éves vagy idősebb. Miután az ajtót nyitó személynek, majd pedig annak, aki kész volt válaszolni, elmondták, hogy mi a kutatás témája, akkor - mivel egyetértett a kérdések megválaszolásával - ezáltal önmagát romaként határozta meg. A megkérdezettek 15-20%-a valamilyen okból megtagadta a válaszadást. A többiek beszéltek velünk. Minden városban összesen 100 személyt kérdeztünk meg. A romák lakta környékeken megkeresett házak számát az alapján határoztuk meg, hogy a kisebbségi vagy települési önkormányzatok tisztviselőinek elmondása alapján mekkora a romák hozzávetőleges százalékos aránya az adott utcákban, városrészekben.

A települési és kisebbségi önkormányzati tisztviselők vonakodása, hogy megosszák velünk a romákkal kapcsolatos adatokat, az 1992-ben elfogadott magyar adatvédelmi törvényre tereli a figyelmünket. Ez a törvény intézményesen garantálja az egyéni és kisebbségi jogokat a jogosulatlan állami zaklatással szemben. Az adatvédelmi törvény a polgároknak biztosítja személyes adataik védelméhez fűződő jogaikat, valamint a közérdekű adatokhoz való hozzáférés lehetőségét. Az adatvédelem logikája, hogy az egyéni autonómia és méltóság megköveteli, hogy az egyén magánéletének személyes adatai titkosak maradjanak. A Társaság a Szabadságjogokért véleménye szerint: “Enélkül, mint ahogy az Magyarország fasiszta és kommunista közelmúltjából látható, mások kezében eszköz lenne arra, hogy információkat gyűjtsön, hogy ezzel az ismerettel manipulálhassa az egyént”.

A törvény vonatkozó rendelkezése személyes és kényes adatokról beszél. Az előbbi egy meghatározott természetes személyt illet, míg az utóbbi az egyén faji, etnikai, politikai, vallási, hitbéli hovatartozására, büntetett vagy büntetlen előéletére, egészségi állapotára és szexuális beállítottságára vonatkozik. A kényes adatok különleges védelmet élveznek: csak az egyén írásos beleegyezése vagy törvényi felhatalmazás alapján használható fel.

Ezekben a városokban a kezdeti nehézségek megerősítették az adatvédelmi törvény végrehajtásából származó nem kívánatos következmények abszurditását. Szintén nyilvánvaló az adatvédelem képmutatása. Az adatvédelem eredeti rendeltetése az volt, hogy sebezhető társadalmi csoportok sebezhető tagjait védje, de ennek negatív következménye, hogy hátráltatja a speciális roma érdekeltségű programok, szolgáltatások és segélyek érvényesülését. Minden politikus és kisebbségi önkormányzati vezető, aki nem mondta meg nekünk, hogy kik a romák és hol laknak, tudják, hogy állami pénzügyi támogatásokban részesülnek a romák száma és helyzete alapján. Persze hogy tudták, hol laknak. Pénz függ tőle.

Három példa arra, honnan kapnak a települési vagy kisebbségi önkormányzatok a roma népesség nagysága alapján számított állami pénzeket:

1. A kisebbségi önkormányzat speciálisan kisebbségekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért támogatásban részesül.

2. A települési önkormányzatok normatív állami támogatást kapnak a romák száma alapján. A normatív támogatás minden tanuló után jár az állami központi költségvetésből. Ez a támogatás eltérő mértékű az óvodában, általános iskolában és a szakképzésben. Speciális kvóta, pótlólagos támogatás is létezik a hátrányos helyzetű emberek után, létezik nemzetiségi kvóta, ami a roma tanulók utáni alapvető pénzforrás. Tehát: kapnak egy meghatározott kvótát minden egyes tanuló után, és ha roma tanuló is van, akkor pótlólagos pénzeket is.

3. Az iskolák támogatást kapnak külön roma osztályok fenntartására 8 roma iskolás gyerek szüleinek igénye alapján.

Következzék egy példa egy tipikus beszélgetésre, mely megmutatja, mennyire megnehezíti az adatvédelem a pozitív diszkriminációt, hiszen a pozitív diszkriminációhoz személyes és kényes adatok közzétételére van szükség.

Részlet egy tipikus interjúból 2000 június közepén

Téma: Romák után járó állami normatív támogatás állami iskolákban

Kérdés: Honnan tudja, hogy ki a roma?

Válasz:

Ez egy meglehetősen furcsa jogi kérdés… de nem bocsátkoznék további részletekbe, mert ez az egész kérdéskör nagyon veszélyes. A magyar törvények szerint akkor számít valaki egy kisebbség tagjának, ha adott kisebbség tagjának vallja magát. Még egy kívülálló számára is meglehetősen nehéz lenne megmondani, hogy ki a roma és ki nem az. Nem mondhatom meg, hogy ki roma. Nagyon fontos, hogy a romákat ne közösítsék ki. Amennyire ismerem a jelen magyar helyzetet, a romák - a többi kisebbséggel összehasonlítva - még mindig erősebb diszkriminációt kénytelenek elszenvedni.

Ugyanebben az interjúban. Megkérdeztem hogyan működik a valóságban a normatív támogatás?

Kérdés: És hogyan döntik ezt el a gyakorlatban?

Válasz:

Ez a gyakorlatban meglehetősen egyszerű. A polgármester utasítja az iskolaigazgatókat, hogy mondják meg, hányan esnek a normatív támogatás hatálya alá. A tanárok megnézik a tanulókat, megszámolják őket és megmondják a polgármesternek. Ennyi az egész.

Ezzel az identifikációs folyamattal meg tudtuk kerülni az adatvédelem nehézségeit, és elkezdtük megvitatni a roma identitás kényes kérdését, amikor elkezdtünk alanyokat keresni a kérdőíveink kitöltéséhez. Saját módszertanunk keretében a romák társadalmi csoportját két fő megközelítés szerint határoztuk meg:

1. Mások romának tartják: Kezdetben az alapján kerestük meg a romákat, hogy mások roma identitásúnak tartották-e az egyéneket. “Hol laknak a romák?” - kérdeztük a roma kisebbségi önkormányzat vezetőit és a települési önkormányzat nem roma tisztviselőit.

2. Önmagát romának tartja: Miután bekopogtunk az ajtón, az önmagát romaként meghatározó személy egyetértése esetén válaszolt a kérdéseinkre.

Miért a települési önkormányzatokat kerestük meg?

Ötven év felülről irányított, központosított, autoriter ellenőrzése után a magyarok fokozatosan a helyi közösségekben rejlő civil lehetőségeik kiaknázása felé fordultak. Egy nemrég készült tanulmány szerint a magyarok egyre inkább elfordulnak az országos szintű pártpolitikától a helyi társadalom ügyei felé. Ide tartozik az útburkolatok javítása, a kátyúk betömése, a tömegközlekedés fejlesztése, a jobb iskolák, az egészségügyi és szociális ellátások javítása. Ez a tendencia látványos hasonlóságot mutat a helyi demokrácia elvével, mely szerint a közügyeket érintő döntéshozatal és azok végrehajtása történjen meg az ezek által érintett emberekhez legközelebb lévő szinten. Ezt az elvet láthatjuk érvényesülni az Önkormányzati Törvényben is, amely a közügyek bizonyos részében a megoldás felelősségét az önkormányzatokra ruházza át.

A rendszerváltás előtt a helyi önkormányzat csak néhány valós jogkörrel rendelkezett, adminisztratív és politikai tekintetben az állam helyettesítőjeként vagy szócsöveként működött. Az 1990-es változásokat követően és az ugyanabban az évben lezajlott első szabad helyhatósági választások után a helyi önkormányzatok függetlenedtek az államtól és a megyétől: széles hatásköröket kaptak. Az 1990-es helyhatósági törvény lehetővé tette a civil társadalom fejlődését helyi szinten azáltal, hogy számos fontos kérdésben az államtól a helyi önkormányzathoz helyezte át a hatáskört. Ez a jogkör-átruházás lehetővé tette az állampolgárok számára, hogy közvetlenül és ténylegesen is részt vehessenek az önkormányzásban.

Miért városi térségeket vizsgáltunk?

Jelenleg Magyarországon a roma lakosság többsége városi környezetben él. Bár a vidék roma lakosságának 40%-a falvakban és kistelepüléseken lakik, ott a települési önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat viszonya személyes kapcsolatokra épül. A 90-es évekre a romák többsége városi lakos lett. A városok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy megvizsgáljuk az intézményesült kapcsolatokat, melyek meghatározzák a romák magyarországi demokratikus folyamatokba való bevonásának és részvételének mintáját és gyakorlatát. Az intézményi platform lehetővé teszi számunkra, hogy két választási cikluson keresztül kövessük a kisebbségi önkormányzatok fejlődését.

Egy 2000 augusztusában közzétett tanulmány megerősített bennünket abban, hogy városi régiókra koncentráljunk. A tanulmány szerint ugyanis a városi romák jobban érdeklődnek a civil ügyek iránt, mint a falusi vagy kisvárosi romák. Az is kiderül belőle, hogy a kisebbségi önkormányzatok nagyobb valószínűséggel játszanak alapvető szerepet helyi politikai ügyekben a nagyvárosi területeken, mint a falvakban vagy a kisvárosokban.

Miért ezeket a városokat vizsgáltuk?

A városokat úgy választottuk ki, hogy reprezentálják:

1. a földrajzi különbözőségeket. A városok négyet jelenítenek meg a hat magyar régióból.

2. az eltétő méretet. Nagykanizsa 53.000, Budapest 8. kerület 83.398, Tiszavasvári 15.000, Bátonyterenye 15.000, Szeged: 173.000.

3. a kisebbségi önkormányzatok és helyi önkormányzatok közötti kapcsolatok típusárólról meglévő általános nézeteket: gyenge vagy erős (4:1).

A romák eloszlása területenként változó. Becslések szerint legnagyobb a számuk Észak-Magyarországon (120.000 - Borsod, Heves, Nógrád), kb. 100.000 Kelet-Magyarországon (Szabolcs, Hajdú, Békés), 60.000 az Észak-Alföldön (Csongrád, Bács, Jász-Nagykun), 90.000 Budapesten, 115.000 a Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Tolna, Zala, Veszprém), és kb. 15.000 Vas és Győr-Sopron. Egy nemrég készült magyar kutatás szerint Észak-Magyarországon szignifikánsan kevesebben érdeklődnek a civil ügyek és a kisebbségi önkormányzatok ügyei iránt. Az, hogy ebben a régióban két várost is kiválasztottunk, megteremti annak a lehetőségét, hogy vizsgálatot készítsünk az elégedetlen romák között, és ez a vizsgálat gazdagon szolgáltat adatokat a romák és kisebbségi önkormányzataik közötti gyenge kapcsolat megértéséhez. Kutatásunk eredményei igazolták, hogy jól választottuk ki a területi megoszlást.

Bevezetés

A rendszerváltás óta a döntéshozók számos intézkedést hoztak a civil társadalom fejlesztése érdekében. Ezen intézkedések között találhatók olyanok is, melyek a romák állampolgári szerepének erősítését célozzák. Magyarország első írott alkotmányának megszületése óta élveznek a romák csorbítatlan állampolgári jogokat. A szocializmus időszaka alatt a romák - csakúgy, mint bárki más Magyarországon - meg voltak fosztva szabadságjogaiktól és politikai jogaiktól. A rendszerváltás óta a visszanyert állampolgári jogokkal járó előnyöket komolyan megkérdőjelezi a romák válságos szociális helyzete.

A 90-es évek során a romák alkották a társadalom legsebezhetőbb csoportját: az alacsony gazdasági és szociális mutatókat a diszkrimináció elterjedt gyakorlata tovább súlyosbította. Magyarország úgy vág neki az új évezrednek - az állam második ezer évének -, hogy egyre növekszik a szakadék a romák és a nem romák között a foglalkoztatásban, a lakáshelyzetet illetően és az oktatási rendszerben elfoglalt pozíció tekintetében. Mindez elkeserítő azok számára, akiknek nyilvánvaló, hogy a civil társadalom a romák számára annyit jelent, hogy csak igen csekély mértékben képesek beleszólni az életüket meghatározó folyamatokba. Vizsgálatunk célja tehát az volt, hogy kiderítsük, a civil társadalom eszméje a romák számára vajon elérhetetlen vágyálom-e csupán.

Erre a kérdésre természetesen nem a válasz. A civil társadalom adta lehetőségek nyitva állnak a romák vágyai és képességei számára. Egy a közelmúltban készített tanulmány szerint a romákat jobban foglalkoztatja a közélet mint a nem romákat. Ezt a gondolatot követve e kutatásban igyekszünk egységes keretben értelmezni a magas közéleti érdeklődést a bevallottan alacsony közéleti készségekkel és eredményekkel. Vizsgálatunk témája az, hogy a roma társadalom szempontjából milyen változásokat hoztak a fejlődését elősegíteni hivatott intézkedések. Minthogy a csupán papíron létező jogok nem jelentettek sokat a huszadik századi romák számára, a tanulmány csak röviden tér ki a kisebbségi állampolgárság jogi dimenzióira, és inkább a mindennapi valóság olyan állampolgári tevékenységére összpontosít, mint a helyi intézményekkel és a közügyekkel való kapcsolat, a szavazás vagy a helyi civil tevékenységben történő részvétel.

A roma állampolgárság ilyen felfogása egyaránt megtalálható az ENSZ Kisebbségi Nyilatkozatában és az Állampolgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményének (ICCPR) 25. és 27. pontjában. E megállapodásokat Magyarország elfogadta és alkalmazza a Nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényben. Az ENSZ Kisebbségi Nyilatkozatának 2. pontja elismeri a kisebbségek jogát a társadalmi, a gazdasági és a közéletben történő részvételre. Az ICCPR 25. pontja megerősíti a politikai részvételhez való jogot. Az ENSZ Kisebbségügyi Munkacsoportjának vezetője szerint az ICCPR 25. és 27. pontjában kodifikált kisebbségi jogok célja az, hogy összekapcsolja a kisebbségek eredményes közéleti részvételének elképzelését a jó kormányzás gondolatával. Nemzetközi jogászok szerint e kisebbségi jogok tartalmazzák a szociális és a gazdasági ügyekbe, továbbá általában a közügyekbe való bizonyos fokú beleszólás és ellenőrzés lehetőségét.

A magyar alkotmány azon rendelkezése alapján, miszerint a nemzetközi jog szerződései akkor érvényesek, ha a magyar törvényhozás erről külön törvényben rendelkezik, az állampolgárság fenti nemzetközi normáit a kisebbségi törvény rögzíti, amely arra bátorítja a romákat, hogy igyekezzenek kezükbe venni szociális, gazdasági és közügyeiket. A kisebbségi törvény kiemeli ezeket a jogokat, és különféle módozatokat rögzít arra nézve, hogy a romák hogyan hozhatnak közös döntéseket saját közösségeikben, és miként vehetnek részt aktívan a közösség életében.

A kutatás azt vizsgálja, hogy a kisebbségi törvény adta lehetőségek hogyan találkoznak a romák mindennapi tapasztalataival. A kutatás kezdetekor figyelemmel voltunk olyan - politikai gondolkodók munkáiban és nemzetközi normákban - fellelhető megfontolásokra, amelyek szerint az alapvető életkörülmények részét képezik a kisebbségi és alapvető emberi jogok tárgyalásának. E gondolkodók közül itt Michael Sandel Walzer és Will Kymlicka nevét emeljük ki. Figyelemmel voltunk a vizsgálat során Robert Putnamnek az olaszországi polgári tradíciókkal kapcsolatos kutatására, melyben összefüggést mutatott ki a polgári részvétel és a közéleti aktivitás között. Putnam azt találta kutatásában, hogy a polgári közéleti aktivitás kulcsfontosságú tényező egy régió kormányozhatóságának sikerességében. Úgy érvel, hogy azokban a régiókban működnek jól a kormányzás intézményei és folyamatai, melyekben magasabb a polgárok szavazási hajlandósága, ahol sokat olvasnak újságot, és ahol virágzó a kulturális és közösségi élet. Ezzel szemben a szegényebb olasz régiókban, ahol gyengék a közösségi intézmények és kötelékek, a kormányzati munkát is a csőd közeli helyzet és a politikai patthelyzetek jellemzik. Az Amit a romák akarnak kutatás a roma civil társadalom szemszögéből értékeli a magyar demokrácia teljesítményét. Arra keresi a választ, hogy a romák körében jellemző átlag feletti írástudatlanság és iskolázatlanság - Putnam logikáját követve - eredményezi-e azt, hogy a romák nem tudnak hatékony állampolgárként cselekedni. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a romák közéleti szerepét, mivel ez azt jelentené, hogy figyelmen kívül hagyjuk Magyarország legnagyobb kisebbségének lehetséges szerepvállalását. Ennél fogva a kutatás azt vizsgálja, hogy milyen a romák érdeklődése a közélet kérdései és intézményei, valamint a szavazás, az önkéntes munka vagy a templomba járás iránt.

A kutatás során a demokratikus jogokat és kötelességeket a polgári közösségek alapjának tekintjük, és az erős közéleti kötődéseket az egészséges közélet legfontosabb erényeként értelmezzük. A közélet egészséges folyamatai lehetőségeket adnak a romáknak arra, hogy megfogalmazzák és másokéval összeegyeztethessék érdekeiket. Ehhez az kell, hogy a romák szubjektív attitűdjeiben megjelenjen a részvétel iránti igény, és (ha jelenleg közvetlen eredményekről nem is lehet beszélni) kielégítőnek tartsák a folyamat majdan várható eredményeit.

A helyi közösségekben a romák horizontális, azaz a kölcsönösségen és az együttműködésen alapuló kapcsolatok révén kötődnek egymáshoz és a közösség más tagjaihoz, nem pedig a hatalmi függőség vertikális dimenziói mentén. A romáknak és a nem romáknak egyenlő felekként kell együttműködniük és nem pedig úgy, mint kliensek vagy patronáltak, legyen szó akár a központi kormányzatról, a települési vagy kisebbségi önkormányzatról. A közéleti tevékenységek e körében az egészséges roma közéletet olyan dolgok jellemzik, mint a viszonosság normái, a kölcsönös bizalom, a kapcsolatépítés, valamint az önkéntes együttműködés egyéb formái.

Ahhoz, hogy mindez valósággá váljon és az erős közéleti kötődések meggyökerezzenek a közösségben, a romák vezetőinek felelős és körültekintő módon kell ellátniuk feladataikat. A romákat egyenlőkként kell kezelni: fontosnak kell kezelni közéleti tevékenységüket, nekik pedig pozitívan kell kötődniük ezen civil folyamatok irányához és céljaihoz.

Putnam értelmezési keretében nem jelennének meg a roma közéleti erőforrások, mivel a romák hiányában lehetnek a közéleti tevékenység feltételének tekinthető írási és olvasási készségeknek. Itt nem értünk egyet Putnammel, miként azzal sem, hogy az átlagos romák számára nem nyílna lehetőség a civil részvételre. Éppenséggel ez kutatásunk tárgya. Először is fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a közéleti részvétel véleményünk szerint nem köthető speciális tudáshoz vagy ismeretekhez. Nem értünk egyet Putnam elképzelésével, miszerint az írástudatlanság meggátolja a közéleti részvételt. A kutatásban a romáknak a civil szervezetekkel, a kisebbségi és a települési önkormányzatokkal fenntartott kapcsolatát vizsgáljuk, mely kapcsolatnak részét képezi az interakciók beszélt nyelve vagy a szükséges írásbeli kommunikáció. E folyamatból remélhetőleg világossá lesz, mely politikai és civil intézmények mentén rendeződnek a közéleti kötődést segítő struktúrává az olyan nem politikai faktorok, mint az iskolázottság, a jövedelem vagy az életkor.

A tanulmány világossá teszi, hogy a romák képesek racionális, önérdekeiknek megfelelő stratégiákat készíteni. Ez azt jelenti, hogy a romák - csakúgy mint bárki más a társadalomban - azért hoznak döntéseket, hogy érvényesítsék érdekeiket. A kutatás másik fontos alapgondolata, hogy a közéleti cselekvés mindennapi viszonyokban testet öltő vállalkozás, azaz a jól működő civil társadalomban az emberek függnek egymástól. Ez azt is jelenti, hogy az emberek döntéseit és viselkedését az olyan objektív, külső tényezők is befolyásolják, mint a szocioökonómiai helyzet, az intézmények, a történelem, a hagyomány, stb.

A romák manapság a kollektív társadalmi cselekvés egy dilemmájával szembesülnek. Magyarországon ma az a közkeletű nézet, hogy a romák nem teljes jogú állampolgárok, és hogy a romák közösségeit a bizalmatlanság, az elszigeteltség, a kiszolgáltatottság és a felfordulás jellemzi. A sajátos kisebbségi jogoknak talán az a legfontosabb szerepük, hogy befogadó-támogató jellegű polgári közösségeket hozzanak létre, melyekben a romák gyakorolhatják demokratikus jogaikat. A kö-ok egy soha nem látott lehetőséget nyújtanak a romák számára a közéleti részvételre. Ehhez a roma közösségeknek le kell küzdeniük a potyázás szokását, mivel ez előnyökhöz juttatja azokat is, akik nem vették ki részüket a közösségi felelősség-vállalásból. A potyázás jelensége elkeseredést, rosszindulatot, bizalmatlanságot és konfliktust teremt az egyén és a közösség között, ezáltal gyengítve a civil társadalom egészét.

Álláspontunk szerint a kisebbségi önkormányzatok rendszere hasznos, mivel lehetőségeket ad a civil kötődések meggyökereződésére és fejlődésére. Más magyar szervezetektől eltérően a kö-ok rendelkeznek azzal a potenciállal, hogy kiküszöböljék a potyázás jelenségét, melyet nem kényszerítő erejük teremt meg (nincsenek efféle lehetőségeik), hanem az, hogy jogi-politikai felhatalmazással bírnak a romák olyan készségeit fejlesztő tevékenység végzésére, mint a bizalom, vezetés vagy együttműködés. Más szóval a kö-ok egy ritkán adódó lehetőség birtokában vannak: létrehozhatják a bizalom hálózatát, ezáltal téve képessé a roma közösségeket az opportunizmus leküzdésére. Ami kevésbé világos és további kutatást igénylő kérdés, miszerint a kö-ok úgy épülnek-e fel és úgy működnek-e, hogy képesek legyenek a potyázáshoz hasonló jelenségek leküzdésére.

Kisebbségi jogok

A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló 1993. évi LXXVII. törvény (amely lényegét tekintve 1994-95-ben lépett hatályba) 13 kisebbségnek, köztük a romáknak biztosítja a személyes autonómia és az önkormányzás jogát. A kisebbségi törvény bátorítja a romákat arra, hogy fellépjenek érdekeik érvényesítéséért különösen az oktatás, az anyanyelv és a kultúra területén. Az e területeken szerzett biztos tudás erősíti a romák összetartozás- és felelősségtudatát. Így amikor a kutatás rákérdezett arra, hogy a romák mit várnak a civil társadalomtól, a roma állampolgári öntudatot igyekeztük mérni abban a tekintetben, hogy a közélet mely területein kívánnak beleszólni az életüket befolyásoló kérdésekbe. A kisebbségi törvény bevezeti a kisebbségi önkormányzat intézményét, melyet alapvető intézménynek szántak a roma közélet kialakításában.

A civil intézmények teljesítményét értékelő mutatók közül azért választottuk a hatékonyságot, mert a kisebbségek közéleti szerepét tárgyaló nemzetközi beszámolók is ezt a fogalmat használják. A mai kisebbségi jogi dokumentumok szerint a civil tevékenység akkor hatékony, ha bizalmat, párbeszédet és önkéntes társulásokat, valamint egy olyan stratégiát hoz létre, mely tükrözi az emberek szükségleteit és érdekeit.

Úgy gondoljuk, hogy a kisebbségi jogok hatékony fejlesztéséhez szükség van a települési önkormányzattal folytatott folyamatos, átlátható, beszámoltatható együttműködési folyamatra, mely a roma közösséget igényeinek megfelelően szolgálja. A szubszidiaritás fogalma, a helyi kisebbségi önkormányzás elméleti alapja megköveteli a párbeszédet, az információk és a feladatok megosztását. Ennek az a logikája, hogy az információk és a feladatkörök megosztása demokratizálja a társadalmat, erősíti a helyi szereplők közötti bizalmat és megértést, elősegíti az interkulturális megértést - tehát a civil közösség minden szegmensét.

Olyan szubjektív faktorokat, mint a kedvező munkateljesítmény, szintén a hatékonyság kritériumának tekintettük. Ezen a téren a romák néhány kö-ot hatékonyabbnak ítéltek, mint másokat.

A tanulmány eredményeiből levonható következtetések szerint a romák jelentős többsége rendelkezik ismeretekkel, érdeklődő és részt kíván venni a polgári életben, és ez a kijelentés még a leggyengébb eredményű városra is igaz. Ugyanakkor a legerősebb városban is vannak az érvényesülésnek gátjai. Néhány ilyen akadály összefügg az egyéni jellemzőkkel, más akadályok pedig olyan intézményekkel, melyek a romákat a civil társadalomhoz kötik. Az, hogy a romák nagyobb beleszólást kívánnak, nem ért bennünket meglepetésként. Ami viszont meglepő, az az, hogy olyan intézmények, mint a helyi önkormányzat, a roma kisebbségi önkormányzat és a civil szervezetek nem képesek hatékonyan bevonni a romákat a közéletbe.

Mindenesetre ez a tanulmány többet céloz meg, mintsem csupán fölkavarni ezeket az amúgy is zavaros vizeket. Remélhetőleg közelebb kerülünk általa egy dialógus megkezdéséhez, mely eldöntheti, hogy vajon a civil társadalom - amint azt a kisebbségi jogok is kiemelik - a megfelelő orvosság-e olyan problémákra, mint a gazdasági túlélés vagy a politikai jogok kérdése, melyekkel a romáknak meg kell küzdeniük.

Eredmények

A kérdések tehát azt vizsgálták, mennyire érdekeltek a romák abban, hogy bevonják őket a helyi, regionális vagy nemzeti ügyekbe csakúgy, mint olyan civil tevékenységekbe, mint a szavazás, helyi vezetők kiválasztása, képzésekben való részvétel, templomba járás vagy önkéntesség. A szavazást az állampolgári részvétel legfontosabb kérdésének tekintjük. Rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy belemélyedjünk az állampolgári ügyek iránti érdeklődés problémájába, mert a kutatás minden más része attól függ, hogy a romákat mennyire érdeklik az életüket érintő helyi ügyek, és mennyire kívánnak részt venni ilyen helyi döntések meghozatalában.

A romák úgy vélik…

A civil társadalmat mindenek előtt a közéletben való aktív részvétel jellemzi. Michael Walzer politikai filozófus szerint a “polgári erények kulcsmomentumai a közélet iránti érdeklődés és a közéleti célok iránti odaadás”. Természetesen egy állampolgár minden további nélkül létezni tud anélkül is, hogy rendelkezne odaadással a civil társadalom iránt. Amire szükség van, azt Alexis de Tocqueville úgy hívja, hogy “tágan értelmezett önérdek”, amikor is az emberek az önérdekeiket a közösség szükségleteivel harmóniában fogalmazzák meg, vagy pedig egy olyan önérdek, amely “nyitott mások érdekeire” - ahogy Putnam mondja.

A kutatás ezzel az egyszerű kérdéssel kezdődik: Általában mennyire szólnak bele a romák az életüket meghatározó döntésekbe? Itt egyszerre kétféle logika érhető tetten. Először, a kutatás célja, hogy kimutassa a roma tudatlanságról és közönyről élő közkeletű hiedelmek tarthatatlanságát.

Másodszor, azonosítani kívánjuk a romák közéleti részvételének főbb tendenciáit általában, illetve a kutatás öt vizsgált helyszínén.

Az erre a kérdésre adott válaszok arra világítanak rá:

1. Mennyire érdekli a romákat a helyi közélet és mekkora befolyással bírnak felette, továbbá

1. Milyen jellegű és mennyiségű információval rendelkeznek a közügyekkel kapcsolatban.

Három választási lehetőséget adtunk a válaszolóknak:

1 - egyáltalán nem érdekli a közélet

2 - nemigen érdekli a közélet

3 - nagyon érdekli a közélet

Az 1. és a 2. számú válasz azt jelentette, hogy a válaszadót nem érdekli a közélet és lényegében alkalma sem nyílik arra, hogy részt vegyen benne. A “nagyon érdekli” válasz azt jelenti, hogy a válaszadót érdekli a közélet, érdemesnek tartja részt venni benne, és ezért aktív a helyi közösségben.

A romák hajlandóságát a közéleti aktivitásra aszerint mérjük, hogy milyenek voltak a

1. A kérdezett személyes jellegzetességei

2. A helyi közösség jellegzetességei

3. A helyi közéleti témák

És ha ez egyáltalán kimutatható, milyen mértékben köthető a személyes tulajdonságokhoz vagy a megkérdezett romák lakóhelyéhez a közélettel kapcsolatos érdeklődés.

Először is azt találtuk, hogy az egyes személyes tulajdonságok nagyban meghatározzák a vélemények különbözőségét. Például a fiatalabb és iskolázottabb romák ismerik a legjobban a helyi közéletet és ők rendelkeznek a legnagyobb eséllyel arra, hogy befolyásolják azt.

Másodszor: jelentős különbségeket találtunk a kutatás egyes helyszínei között. A nagykanizsai romák tűnnek a leghatékonyabbnak. Ebben a tekintetben a bátonyterenyei romák kerülnek a második helyre, a budapestiek teljesítménye közepesnek tekinthető, a tiszavasvári romák a negyedikek (az ő válaszaikban sok volt a szélsőség: nagyon vagy egyáltalán nem). A szegedi romák kerültek az ötödik helyre, ami azt sugallja, hogy elszakadtak a város közéletétől.

Harmadszor: melyek azok a helyi ügyek, melyek érdeklik a romákat? Nyolc olyan kérdésben kérdeztük meg őket, melyek a kisebbségvédelmi törvény szerint helyi illetékességbe tartoznak. A következő témákban tettük fel kérdéseinket:

1. iskolaügy,

2. lakáskérdés,

3. rendőrség és polgárőrség,

4. egészségügy és orvosi ellátás,

5. munkahelyteremtés,

6. alapvető közművek, mint villamos energia és víz,

7. kulturális események és

8. helyi vezetők kiválasztása.

Fenti kérdéscsoport logikája az, hogy általa megállapítsuk: tudják-e a romák, mi a helyzet a városukban, és vajon úgy érzik-e, hogy van valamennyi beleszólásuk a helyi ügyekbe. A helyi vezetők kiválasztására vonatkozó kérdést azért tettük fel, hogy információhoz jussunk a helyi demokrácia és a politikai reprezentáció terén.

Nagy különbség mutatkozik a romák között abban, hogy véleményük szerint mekkora befolyásuk van a helyi ügyekre. A 8 kérdés rangsora mutatja: a romáknak a legnagyobb beleszólásuk az oktatás terén, legkisebb befolyásuk pedig a rendőrségi ügyek esetén van.

A befolyás / érdeklődés szerinti besorolás a helyi ügyek tekintetében

1. Iskolaügy

2. Egészségügy

3. Kulturális események

4. Alapvető közművek

5. Helyi politikai vezetők kiválasztása

6. Munkahelyteremtés

7. Lakáskérdés

8. Rendőrségi ügyek

Mivel ezek a válaszlehetőségek megfelelnek az 1990-es Önkormányzat Törvényben meghatározott helyi ügyeknek, így hihetően bizonyítják, hogy a romáknak legalább is intuitív ismeretük van arról, mi történik a városukban. A legtöbbet a helyi, kisebbségekre vonatkozó ügyekről tudják, mint az iskolaügy és a kulturális események, legkevesebbet pedig azokról az ügyekről, melyek látszólag kívül esnek a helyi politika mozgásterén: a rendfenntartás - mely még mindig kormányzati kérdés Magyarországon. Objektíven szemlélve azokban az ügyekben a leginkább tájékozottak, melyek a helyi polgárok által leginkább befolyásolható kérdések.

Fontos megjegyezni, hogy bár az iskolaügy áll az első helyen, mégis alacsony befolyásolási lehetőséggel rendelkeznek a romák. A romák beleszólása a kulturális eseményekbe alacsonyabb az iskolaügy befolyásolási lehetőségénél. Talán a legnagyobb fontosságú kérdés a helyi vezetők kiválasztásának befolyásolása, melybe a válaszadók szerint jóformán semmi beleszólásuk nincs. Mindez jelzi: a romák azt érzik, hogy hangjukat nem hallják meg a politikai folyamatban. Az egyetlen terület, ahol a romák még ennél is kevésbé érzik magukat képesnek a befolyásolásra, az a rendfenntartás - egy olyan kormányzati ügy, mely sok fájdalmat okozott a roma közösségnek.

A romáknak a helyi ügyek befolyásolására való képességének tekintetében szignifikáns különbségeket mutattunk ki a városok között. Ha olyan specifikus kérdéseket vizsgálunk, mint az iskolai képzés, akkor azt találjuk, hogy egyedül a nagykanizsai romák véleménye szerint vonják be őket a közepes szintnél (“nem sok beleszólásom van”) nagyobb mértékben ebbe a kérdésbe. A bátonyterenyei romák jelentős lemaradással állnak a második helyen az iskolaügy kérdésében, bár ez nem sokat ér, ha azt látjuk, hogy érdeklődésük a kérdés iránt válaszaik szerint alacsony. A főváros, Budapest az öt város átlaga környékén foglal helyet, pontosabban fogalmazva ugyanott, ahol Tiszavasvári és Szeged.

Bár az öt városból négyben az iskolaügy iránti érdeklődés megközelítőleg azonos, a legérdekesebb összefüggéseket az alábbi ábra mutatja. Az eredmények az érdekeltség polarizáltságát mutatják, mely a leginkább Tiszavasváriban meghatározó, megerősítve Nagykanizsa vezető helyét azáltal, hogy nagyon sokan azt válaszolták, jelentős befolyással rendelkeznek. Szeged áll a rangsor végén, ahol nagyon sokan válaszolták, hogy jóformán semmi beleszólásuk nincs az iskolaügybe.

Az öt város akkor is különbségeket mutat, ha a kulturális tevékenységek kérdését vizsgáljuk. A romák Nagykanizsán rendelkeznek a legnagyobb befolyással a kulturális eseményekre. Ez nyilvánvalóan összefügg a nagykanizsai kisebbségi önkormányzat és civil szervezetek által fémjelzett jelenlegi programok hatékonyságával. Az egyetlen város, ahol a romák még jelezték, hogy kulturális események szervezésére rendelkeznek némi befolyással, az Budapest. A másik három városban, Tiszavasváriban, Bátonyterenyén és Szegeden a romák szinte egyáltalán nem képesek befolyásolni a kulturális tevékenységek kérdéskörét.

Összefoglalva: a helyi ügyek rangsorolása után kimondhatjuk, hogy a romák tudják, mi folyik városukban. Továbbá a romáknak minimális behatásuk van ezen ügyekre, főleg az olyan ügyekre, melyekről feltételezhetjük, hogy közösségi kötődést hoznak létre: ezek az iskolai képzés és a kultúra.

Civil szándékok

A következőkben azt kérdeztük meg, hogy a romák mekkora beleszólást kívánnak az életüket érintő helyi ügyekbe, és minden egyes városban azt találtuk, hogy a helyi kérdésekre nagyobb befolyást szeretnének. Nagykanizsán - ami nem is meglepő - a romák jelentős befolyást szeretnének. Másik két városban (Tiszavasvári és Budapest) a romák szerény, mégis jelentős befolyást kívánnak maguknak. A másik két város között (Bátonyterenye és Szeged - ahol az előbbiek szerint csekély befolyásuk van a romáknak) jelentős a különbség. A bátonyterenyeiek csekély, míg a szegediek jelentős beleszólást szeretnének.

Roma részvétel és közélet: a vágyak és a valóság

Hogy képet kaphassunk a romák által kívánt befolyás és a meglévő befolyás közötti eltérésről (2. és 35. kérdés), és hogy első megközelítésben megkíséreljük meghatározni a roma civil (helyi közélettel kapcsolatos) érdeklődést, bevezetünk egy “civil érdeklődés hányados” változót (C-változó), hogy szemléltessük az érdeklődés e két kategóriája közötti eltérést, amennyiben létezik. Az általános állampolgári hányados (a 2. és a 35. kérdésre kapott válaszok pontértékeinek különbsége, mely 2,609) a 2. és a 35. kérdésre kapott válaszok átlagainak különbsége.

Ennek az eltérésnek a léte bizonyítja: a romák igénylik, hogy jobban bevonják őket. Azt is megmutatja, vajon a polgári önkifejezés meglévő lehetőségei kielégítik-e a romákat. Még képzettség, jövedelem, kor és nem szerint vizsgálva is többet várnak a romák a civil társadalmuktól. Ez azt jelenti, hogy még az alacsony képzettségű romák is nagyobb befolyást kívánnak, és azok, akik az állami segélyektől függnek, mely számukra az egyetlen bevételi forrás, szintén több beleszólást akarnak. Tehát a vágyak és a valóság közötti különbség léte ellentmond annak az általános nézetnek, miszerint a romák kivonultak volna, és olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek a szegénység kultúrájának alapkövei. A beleszólásra vonatkozó igények tehát nem találkoznak a fennálló intézmények és programok által kínált lehetőségekkel.

Másodszor: szignifikáns különbségek vannak az öt város között a C-változó terén. Nagykanizsán és Bátonyterenyén alacsony a változó, ami szerint a romák ott nem nagyon kívánnak beleszólást. Nagyobb a változó Szegeden, Budapesten és Tiszavasváriban, ahol a romák nagyobb befolyást szeretnének. A változó Tiszavasváriban a legnagyobb, ahol a romák frusztrációja lehetséges magyarázatot nyújt az ottani roma polgárok türelmetlenségére.

A nagykanizsai és bátonyterenyei változó kicsi, de az eredmény értelmezése feltárja a két város helyi közélete közötti óriási különbséget. Nagykanizsán a romák kifejezték, sokkal inkább rendelkeznek befolyással, mint bármely más városban. Õk jelezték azt is, hogy a legnagyobb beleszólást kívánják maguk számára. A különbség alacsony volta azt jelzi, hogy a romák csaknem elégedettek befolyásuk mértékével. Ez az eredmény azzal összevetve, hogy a nagykanizsai romák vezetik a rangsort a beleszólási lehetőségek terén, komoly jelzést ad abban a kérdésben, hogy a város a roma polgárai számára egészséges polgári közösséget biztosít.

A bátonyterenyei helyzet egészen más. Az ott kimutatott alacsony változó azzal az eredménnyel összevetve, miszerint a romáknak helyi ügyekbe kevés beleszólásuk van vagy egyáltalán nincsen, határozottan gyenge civil közösségre utal. A romáknak nincs beleszólásuk ügyeikbe, de nem is akarják, hogy bevonják őket. Az az egyetlen vigasz, hogy eredményeink szerint a romák még Bátonyterenyén is inkább beleszólást és befolyást kívánnak, mintsem feladni (még akkor is, ha itt a legkisebb a különbség).

Tiszavasváriban a magas változó a magas civil lehetőségre utal. Ebben a városban a romák jóval nagyobb befolyást kívánnak a jelenleginél. A közösségnek a közéletbe történő hatékonyabb bevonásának gátjai nem nyilvánvalóak és további vizsgálatokat igényelnek.

Összefoglalva a civil érdeklődés változó fontos információkkal szolgál a különböző városok roma közösségeinek helyzetéről.

A következőkben a tájékozottságot és érdeklődést vizsgáló kérdéseken túlmenően a civil részvétel kézzelfogható mércéit is megvizsgáltuk, melybe a következő kérdések tartoznak: szavazás, önkéntesség, civil képzésekben való részvétel (kisebbségi önkormányzat, nonprofit szervezet) és templomba járás.

Szavazási hajlandóság

Mint azt számos tanulmányban kifejtik, a szavazás az állampolgári részvétel alapja. Ebben a részben érdekesnek találtuk, hogy a szavazás kérdése nem függ össze azzal, hogy a romák mennyire érzik jelentősnek befolyásukat a helyi ügyekre. Azokban a városokban, ahol gyenge a civil társadalom, ott nagyobb arányban járnak szavazni a romák, míg az erősebb helyi társadalomnak otthont adó városokban alacsonyabb a szavazási hajlandóság. Ez azt jelenti, hogy a szavazási hajlandóság a civil elkötelezettség nem megbízható meghatározója. Nem függ össze (vagy csak csekély mértékben) a civil társadalom helyzetével (a C-változóval).

Eredményeink azonban azt mutatják, hogy a romák csaknem rendszeresen szavaznak és néhány városban még meglepően nagy arányban is. Ezek szerint a romák 52%-a rendszeresen szavaz ellentétben azzal a 20%-kal, akik soha nem szavaznak. Vizsgálatunk szerint a gyenge civil társadalmat magába foglaló Tiszavasváriban és Szegeden a romák nagyobb arányban szavazók, mint Nagykanizsán, ahol a legerősebb a civil társadalom.

Ha az öt városban egyéni jellemzőket is megvizsgálunk és megkérdezzük, hogy mely faktorok kapcsolódnak össze a roma szavazási hajlandósággal (ha vannak ilyen faktorok egyáltalán), akkor azt találjuk, hogy az életkor a meghatározó. 0.46-os szignifikancia szinten azt találtuk, hogy a fiatalabbak - 40 év alatt - inkább hajlandóak szavazni, mint az idősebbek (50 év felett). Egyetlen demográfiai változó sem tűnt ennyire jelentősnek a roma szavazási hajlandóság tekintetében.

Ötből négy városban csak esetenként szavaznak A tiszavasvári romák szavaznak a többi városhoz viszonyítva is a legnagyobb arányban. Tiszavasváriban a romák 76,4%-a szavaz rendszeresen. Bár ez a szám hihetetlenül nagynak tűnik, a jegyzői iroda adati megerősítette ezt az eredményt. A második helyen Nagykanizsa áll 61,3%-kal, a harmadik Bátonyterenye (47,3%), majd Szeged (44,2%) és a szavazás kérdésében legnagyobb politikai apátiát mutató roma csoport a budapesti (32,7%).

A következőkben egyéni tulajdonságok alapján vizsgáltuk meg a szavazási hajlandóságot az egyes városokban. Szegeden az életkor a legjobb magyarázó változó: a fiatalok szavaznak a leginkább. Általános tendencia, hogy a magasabb jövedelműek inkább rendszeres szavazók, de ez az összefüggés nem meghatározó jelentőségű. Budapesten a jövedelem határozza meg, hogy ki a rendszeres szavazó, de érdekes módon a legalacsonyabb jövedelműek hajlandóak leginkább szavazni. Itt a magas jövedelmű romák - köztük művészek és zenészek - általában nem szavaznak. Tiszavasváriban, ahol a romák inkább rendszeresen szavaznak, nem tudtunk kimutatni magyarázó változókat, melyek hatással lennének a szavazói magatartásra.

Önkéntesség, önkéntes munkavégzés

Bár az önkéntesség talán a civil társadalom létezésének kulcsa, mégis óvatosak voltunk a roma önkéntességet vizsgáló kérdések megfogalmazásánál. Számos roma polgárjogi ügyvéd véleménye, hogy az önkéntesség nemcsak idegen elképzelés Magyarországon - és így a romák számára is -, de nem is nagyon használható. Még számunkra is problémát jelentett megküzdeni az önkéntesség megfelelő magyar kifejezésével, ennek eredményeként nagy izgatottság övezte annak eldöntését, vajon a kutatás tartalmazza-e ezt a kifejezést és a hozzá kapcsolódó kérdéscsoportot. Ezen kezdeti szakaszban fenntartásaink voltak e kérdéscsoporttal kapcsolatban, mert ezt sokan közülünk etnikailag aggályosnak tekintették. Mégis, a próbakérdezések tartalmazták az önkéntességre vonatkozó kérdéseket és azt tapasztaltuk, hogy a romák készségesen válaszoltak azokra. Úgy döntöttünk tehát, hogy szerepelni fog a kutatásban ez a kérdéscsoport.

Egy némiképp elvont kérdéssel kezdtük, mely azt kérdezte, vajon a romák hajlandóak lennének-e az életüket érintő helyi döntésekben önként részt venni, amennyiben lehetőség adódik erre. Az öt városból négyben (csekély eltéréssel) azt válaszolták erre, hogy hajlandóak lennének. Csekély eltéréssel, de a budapestiek a fejezték ki leginkább az önkéntességre való hajlandóságukat. Szegeden, Tiszavasváriban és Nagykanizsán a romák átmenetet képeznek azok között, akik hajlandóak az önkéntességre és azok között, akik nem. A bátonyterenyeiek állnak egyedül azzal, hogy elutasítják az önkéntes munkavégzést, de a különbség a többi városhoz képest minimális.

Ezt követően arra kérdeztünk rá, vajon hajlandóak lennének-e a helyi kisebbségi önkormányzatuk számára havi 2-3 óra önkéntes munkát végezni. Hatalmas különbség mutatkozik a városok között az önkéntességre való hajlandóságban. Az eredmények szerint a romák támogatják kisebbségi önkormányzataikat azáltal, hogy mindenhol hajlandóak segíteni. Bár eltérések mutatkoznak a városok között, csak a bátonyterenyei válaszok mutatják az önkéntesség határozott elutasítását. A másik négy városban a romák esetleg, vagy határozottan hajlandóak idejüket áldozni a segítségre.

Megkérdeztük ugyanezt a nonprofit szervezetekre vonatkozólag. Ebben a kérdésben még erősebb összefüggés mutatkozik, bár a bátonyterenyei romák ismét elutasítják az önkéntességet, a többi városban a romák azt mondták esetleg vagy határozottan hajlandóak önkéntesként segíteni, ha alkalmat kapnak.

Megkérdeztük, akarják-e, hogy a helyi szervezetek (nonprofitok vagy a kisebbségi önkormányzatok) bevonják őket (önkéntesként) a munkájukba havi néhány órára. Erre az egzaktabb kérdésre adott válaszok már a romák csekély önkéntes hajlandóságáról tanúskodtak. Természetesen kimutathatóak különbségek városok között. A válaszok alapján az öt város közül a nagykanizsai romák szerezhették a legtöbb önkéntes tapasztalatot (képzési programok által), és a szegediek rendelkeznek a legkevesebb ilyen élménnyel.

A fenti kérdéseket követően megkérdeztük, hogy a romáknak a településükön volt-e már kapcsolatuk a kisebbségi önkormányzattal vagy nonprofit szervezetekkel. Óriási többségben azt felelték, hogy a helyi kisebbségi önkormányzattal még semmilyen kapcsolatuk nem volt. A válaszok különböztek városok szerint. Egyedül Nagykanizsa volt az a város, ahol a válaszadók többsége beszámolt valamilyen kapcsolatáról a kisebbségi önkormányzattal. Nagykanizsán körülbelül háromszor annyian feleltek igennel erre a kérdésre, mint nemmel. Ez a másik négy városban éppen fordítva van: a válaszadók mindössze 20-30%-ának volt kapcsolata a kisebbségi önkormányzattal. Itt, hasonló 3:1-hez arányban a romák azt mondták, semmilyen kapcsolatunk nincs kisebbségi önkormányzatukkal.

Ezután a kisebbségi önkormányzatokhoz kapcsolódó tényleges tapasztalataikra kérdeztünk rá. Csak néhányan válaszoltak, amikor azt kérdeztük, hogy az öt városban a romák valaha is végeztek-e önkéntes munkát vagy részt vettek-e nonprofit szervezet által szponzorált tevékenységben vagy képzésben. A legmagasabb válaszadói arányt Budapesten tapasztaltuk, majd Tiszavasváriban, Nagykanizsán, Bátonyterenyén, végül Szegeden. Eszerint a romáknak kényelmetlen ez a kérdés. A romák válaszai tekintetében különböznek a városok. Azok közül, akik válaszoltak, azt láttuk, hogy Nagykanizsa az egyetlen város, ahol a többség részt vett tréningeken vagy önkéntes programokon, melyeket a kisebbségi önkormányzat vagy egy civil szervezet rendezett. Budapesten, ahol a legtöbben válaszoltak a kérdésre négy az egyhez arányban mondták, hogy soha ilyen programon nem vettek részt. Tiszavasváriban több, mint 2:1 arányban mondták, hogy soha nem vettek részt. Bátonyterenyén és Szegeden nagyon kevesen válaszoltak, de szinte senki nem tudott beszámolni önkéntes munkáról vagy képzési programokról.

A jó hír viszont, ami ezekből az eredményekből látszik az, hogy az életkornak szignifikáns magyarázó ereje van, és a civil aktivitást leginkább a húszas éveikben járó fiatal felnőttek szorgalmazzák. Talán elmondható, hogy ez jó előjel a jövő generációinak. A romák jövőre irányuló optimizmusa abban is megmutatkozik, hogy fiatalabb, hozzáértőbb vezetőket preferálnak a tapasztalt idősebbekkel szemben.

Templomba járás

A templomba járás nem megbízható mércéje a roma polgári részvételnek. Mégis a romák több, mint kétharmada soha nem jár templomba. Csaknem 25% jár templomba különleges alkalmakkor, de alig 10% jár rendszeresen.

Következtetések

Az állampolgári érdeklődést vizsgáló kérdéseinket a polgári részvétel három aspektusa motiválta: a helyi ügyek ismerete, a befolyás mértéke, és a jelenlegi beleszólás mértéke. Hosszabb vizsgálódás után ezek az aspektusok összefoglalhatók aszerint, mekkora ellenőrzésük és uralmuk van a romáknak saját életük felett.

A romáknak korlátozottan van ellenőrzésük és hatalmuk a saját életük felett, tehát világos hogy többet akarnak. Szavaznak, nem járnak templomba, és hajlandóak lennének önkéntes munkára valamint részt vennének a helyi ügyekben. Civil társadalmuktól többet akarnak, mint csak szavazni. Máshogy kifejezve: a szavazási hajlandóság nem mond sokat a civil társadalommal való elégedettségről. Befolyásuk a helyi közéletre a romák számára fontos, mégsem elérhető.

Néhány meg nem fogalmazott oknál fogva a közéleti intézmények képtelenek megfelelni ennek a feladatnak nem tudják fejleszteni és ápolni ezt a közösséget. Még inkább látható, hogy a romák nem képesek beleszólni saját életükbe, ellenőrizni és uralni azt, nem érzik azt, hogy tartoznak valahová. Úgy sejtettük, hogy a kisebbségi önkormányzatok teremtik meg azt a rég várt lehetőséget. Úgy látjuk, hogy bár a romák tudnak a kisebbségi önkormányzatokról, keveseknek van kapcsolatuk azzal, még kevesebben voltak részesei a kisebbségi önkormányzat által szervezett eseményekben, mint például képzési programokban. Talán ez magyarázza a romák kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek befolyásolására vonatkozó igénye és a tényleges befolyásuk közötti eltérést.