Kutatás az ózdi régió cigány népessége körében

1. A kutatás céljai

Az ózdi régióban élő cigányság egy markáns életkori csoportjára vonatkozó – egyúttal a régió egészét felölelő - kutatás alapvetően kettős, egymással összehangolt célkitűzésre épült.

Az egyik fő cél a régió roma lakosságára vonatkozó helyzetfeltárás volt. A régió – többek között az ipari szerkezetváltozás következtében – az egyik legsúlyosabb helyzetű válságövezet, ezen belül a roma lakosság helyzete különösen válságos.

A legutolsó népszámlálás óta nincsenek megbízható adatok erről az anyagi és társadalmi helyzetét tekintve legkomolyabban érintett társadalmi csoportról. A fiatal korosztályok ismert demográfiai túlsúlyával arányosan azonban fokozottan várható szociális és gazdasági problémáik súlyának növekedése (miközben nem lehetünk bizonyosak abban, hogy a fokozódó elszegényedés és növekvő aluliskolázottság a létszámarányos növekedéshez képest nem exponenciálisan növekvő terheket ró-e a jövőbe a régió roma népességére)

Bár a kutatás nem a régió roma népessége demográfiai összetételét tükröző teljes, hanem egy meghatározott életkori csoportját vonta be a munkába, alapvető adatokat kellett szereznünk a helyi cigányság iskolázottságára, eddigi munkaerő-piaci sorsára vonatkozóan éppúgy, mint a háztartások méretére, átlagos gyermeklétszámára, anyagi nívójára stb.

A másik fő cél a régió roma lakossága értékvilágának, statégiáinak feltárása volt. Az eddigi cigánykutatások egyik legfontosabb tanulsága szerint bármilyen “felzárkózás”, “integráció”, stb. a cigányság átlagos iskolázottsági fokának emelkedésével, egyúttal a munkaerő-piacon való (és számukra is elfogadható keretek között működő) aktív részvételével érhető el.

Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy az “akkumulált kezdőtőke” (pl. befejezett általános iskola és valamilyen szakképesítés, egy háztartásra eső minimális foglalkoztatottsági szint, a munkaerő-piaci környezet minimális fogadókészsége, stb.) adott küszöbértéke alatt az alulfoglalkoztatottság, aluliskolázottság, szociálpszichológiai értelemben vett gettósodás, stb. mértéke nem csökken, hanem növekszik, bővítetten termelődik újra.

Arra kerestünk választ, hogy egyrészt az iskolázottsági, munkaerőpiaci és demográfiai adatokból milyen mélyebb összefüggésekre lehet következtetni, feltárhatók-e a képzésben, illetve aktív foglalkoztatásban való részvételre nézve a cigány háztartások (egyének) stratégiáira utaló összefüggések, másrészt a helyi cigányság értékvilágán belül milyen helyet foglalnak el a képzettség/képzés, illetve a munka világának egyes aspektusai, ezek milyen belső összfüggésrendszerbe illeszthetők.

Bármilyen, a (reményeink szerint nem túl távoli) jövőben elindítható helyi fejlesztés –és politika-kidolgozás egyik fő célja kell legyen annak kimunkálása (nem függetlenül a leginkább érdekeltektől), hogyan lehetséges elérni, hogy a cigányság maradandó hatással akkumulálja ezt a bizonyos “kezdőtőkét”.

A helyi fejlesztés – irányuljon az iskolai programok vagy intézmények fejlesztésére, foglalkoztatási– vagy támogatási politikára – abban az esetben lehet (a hatékonyságot célul kitűzve) megalapozott, amennyiben a régió (erősen differenciált) cigány lakosságának valóságos igényeivel éppúgy találkozik, mint azokkal az értékekkel, amelyeket ez a cigányság magáénak vall.

2. A korcsoportok kiválasztása és a módszer

Mint az a kutatás céljainak ismertetéséből kiderült, egy kutatás keretében szándékoztunk a képzés, valamint a foglalkoztatottság egyes aspektusaira vonatkozó értékkutatást, illetve az életkörülményekre vonatkozó helyzetfeltáró kutatást elvégezni.

A célokat, valamint a rendelkezésre álló pénzügyi keretet figyelembe véve egy olyan, viszonylag szűk korcsoportos réteget választottunk ki, amely számára a képzés nem túl régi emlék, (egy részük még részt is vesz benne), egyúttal koránál fogva a következő öt-tíz évben a munkaerőpiac e szegmensének magvát alkotja. Választásunk így a 14 és 29 év között cigány lakosságra esett.

Az összes szempont figyelembe vételével nem háztartás-alapú, hanem egyén-centrikus felvétel mellett döntöttünk, amely azonban a háztartások helyzetéről is számot tud adni.

Mivel az empirikus adatfelvételt kérdezőbiztosok igénybevételével folytattuk, egyúttal nem állhattak rendelkezésre a cigányságra vonatkozó név- és lakcím adatok, ezért a következő módszert alkalmaztuk. A helyi önkormányzatok segítségével (illetve helyismerettel rendelkező kérdezőbiztosokkal) felmértük, hogy az egyes települések mely körzetében1 élnek jellemzően romák. A felvétel un. “hólabda-módszerrel” zajlott, folyamatosan ügyelve a kiválasztott települési mintán belül az életkori és nemi arányok megtartására.

A mintavétel módszeréül a kétlépcsős, aránytalan eljárást alkalmaztuk. Az első lépcsőben kerültek kiválasztásra azok a települések, amelyek mintavételi pontként szolgáltak. A második lépcső során alakítottuk azokat a keretszámokat, amelyek az egyes települések cigány lakosságszámánál aránytalanná tették a mintát: a kisebb lélekszámú településeket valós arányuknál nagyobb mértékben, míg Ózdot, Putnokot, valamint egy-két települést saját súlyánál kisebb mértékben vettük figyelembe.

Az adatfelvétel után, a statisztikai feldolgozás során a minta aránytalan jellegét, illetve a felvétel kisebb-nagyobb eltérését matematikai eljárással, ún. súlyozással állítottuk helyre, így a közölt adatok az életkori eloszlás, a nemek közötti arány, valamint az egyes települések roma lélekszám-aránya szerint reprezentálják az 1998-ban, az ózdi régióban élő roma népesség 14 és 29 év között csoportját.

A felvett kérdőíveken szereplő válaszokat kódoltuk, majd számítógépen rögzítettük. Az adatok feldolgozása SPSS statisztikai szoftverrel történt.

3. A régió népességére vonatkozó becslések

Népességszám

A legutolsó népszámlálás óta nem állnak rendelkezésre felvételen alapuló adatok a cigányság lélekszámáról és területi eloszlásáról. A legutolsó felvételeken alapuló adatsor az általános iskolás cigány tanulók számaira vonatkozik - ez az MKM 1992/93. tanévi utolsó adatfelvétele.

Elkészült ugyanakkor Kertesi Gábor és Kézdi Gábor2 munkája, amely a legteljesebb, de 1993– ra vonatkozó becslés a magyarországi cigány népesség területi lélekszám-eloszlására vonatkozóan.

Elvégeztük az 1993. évi becsült adatok 1998. –ra vonatkozó extrapolációját. Tisztában voltunk azzal az eshetőséggel, hogy az 1993- as adatok 1998 –ra vonatkozó mechanikus extrapolációja jelentős torzítással járhat, legfőként a cigányság általunk nem ismert migrációja3 okán. A torzítás az egyenetlen mintavétel következtében csak növekedhet, ezért a becsült adatok korrekcióját helyi önkormányzati, illetve érdekképviseleti szervek adataival végeztük el. (Lásd: melléklet 1. sz. tábla)

Eloszlások

Lényeges szempont volt a felvett kérdőíves adatok súlyozása az egyes életkori csoportok valós súlya szerint. Kiindulópontunk az 1990 –es népszámlálás 5 éves bontásban közölt koreloszlása.

Egyéb adatok híján nem volt okunk feltételezni, hogy az ózdi régió roma népességének koreloszlása jelentősen eltérne az ország roma népessége koreloszlásától.

A 14 évesek bevonását a kutatási mintába azért láttuk szükségesnek, hogy a képzésre, tanulásra, ezen belül az általános iskolára vonatkozó értékdimenziókat olyanok is súlyozzák, akik igen nagy valószínűséggel a kutatás idején még aktív általános iskolai tanulók. Természetesen mindazon táblák esetében, amelyeknél a megszerzett (vagy a kötelező képzési időszakon túl be nem fejezett) iskolai végzettség összefüggéseit, illetve a gazdasági aktivitás összefüggéseit tárgyaljuk, a 14 évesek korcsoportját kihagytuk a számításokból.

A statisztikai feldolgozás nyomán kapott adatok 95 %-os megbízhatósági szinten, a következő táblázatban feltüntetett hibahatárok mellett érvényesek.

százalékos megoszlás

5 - 95

10 - 90

20 - 80

30 - 70

40 - 60

50 - 50

normál hibahatár

± 2,6%

± 3,5 %

± 4,6 %

± 5,2 %

± 5,6 %

± 5,7 %

A normál statisztikai hibahatár értéke részpopulációkra vonatkozó megoszlások esetén ugyanezen a megbízhatósági szinten növekedhet.

4. Megjegyzések

Mivel a kutatási koncepció, illetve az azt tükröző kérdőív alapvetően a cigány népesség jelzett életkori csoportjára vonatkozóan az iskoláztatással, képzéssel, foglalkoztatottsággal kapcsolatos attitűdök, értékek vizsgálatára koncentrált, ezért egyes “kemény” adatok (iskolázottság, aktivitás, stb.) kizárólag a kérdezett népesség körében lettek lekérdezve, tehát nem vettünk fel adatokat a kérdezettekkel egy háztartásban élőkre (szülők, testvérek, stb.) nézve.

Az adatfeldolgozás után, az anyag végiggondolása során merült fel, hogy kiemelt fontossága van (sok esetben az értékösszefüggéseknél fontosabb lehet) egyes, háztartásokra, azok belső szerkezetére vonatkozó összefüggéseknek. Így, az eredeti koncepciótól eltérően, a tanulmány szerkezete és belső arányai módosultak.

Egyrészt a strukturális összefüggések kerültek első helyre, másrészt kénytelenek voltunk helyenként olyan becslésekbe bocsátkozni, amelyek egy más típusú, más kérdésekkel operáló adatfelvétel esetén nélkülözhetőek lettek volna. Bár tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy becsült adatokkal soha nem lehet tökéletesen helyettesíteni a tényadatokat, mégis megkockáztattunk néhány becslést: reméljük, hogy a kapott eredmények nem járnak túlzottan messze a valóságtól.

1. Képzettség

Befejezett, illetve be nem fejezett képzések.

Elsőként áttekintjük, hogy az egyes korévekhez tartozóan mekkora azok aránya, akik nem fejezték be az általános iskolát (az adott korév %-ban).

1. sz. táblázat

14 éves %

15 éves %

16 éves %

17 éves %

18 éves %

19 éves %

20 éves %

21 éves %

22 éves %

kev. mint 8 oszt.

100

43,9

19,4

32,8

35,4

17,0

15,5

23,5

19,7

A tankötelezettségi kor végéig korántsem fejezi be mindenki az általános iskolát: 16 éves kortól felfelé a be nem fejezett általános iskolával rendelkezők aránya ingadozó, átlagosan 20 %-nál valamivel magasabb értéket mutat.

Mivel egyik célunk az iskolai végzettség (illetve későbbiekben pl. a gazdasági aktivitás) fő korcsoportok szerinti különbségeinek vizsgálata, célszeren határvonalat kell húzni, amely alatt és felett tekintjük át az adatokat. A fenti arányok ismeretében semmi nem indokolja, hogy ne a tankötelezettségi kor határán, a 16 éves korban állapítsuk meg ezt a vonatalt. Választásunkat a későbbi adatok egyébként visszamenőlegesen indokolják.

A következő, összehasonlító adatsorok esetén a 14 évesek korcsoportját, mint olyat, amely életkoránál fogva természetesen a kötelező alapképzésnek részese, egyúttal ugyancsak életkoránál fogva még nem fejezhette be az általános iskolát, nem vettük figyelembe.

A befejezett képzés típusa fő életkori csoportok, nemek, illetve településtípus %-ban

2. sz. táblázat

Ózd

községek

15-16 év

17-29 év

ffi.

nő

Ózd

közs.

ffi

nő

ffi

nő

Total

kev. mint 8 oszt.

28,6

29,0

37,2

30,0

37,0

29,4

30,7

28,5

46,4

33,1

bef. ált.isk.

49,9

51,2

47,8

48,6

50,6

48,3

48,9

54,8

46,1

49,5

bef. szkm., szakisk.

19,8

19,4

12,8

19,7

11,4

22,3

17,3

15,9

6,4

16,1

gimn.,szki.,techn.

1,4

0,0

2,3

1,6

0,5

3,1
&nsbp;

1,1

felsőfokú

0,2

0,4

0,0

0,5

0,9

0,2

megoszlások

12,3

81,5

50,5

49,5

56,8

43,2

Amennyiben a megszerzett iskolai végzettség összefüggéseit vizsgáljuk, a fenti adatok legfőbb tanulságai következők.

Az általános iskolát a 15-16 évesek korcsoportjának 32 %-a nem fejezte be, ez az arány a kötelező képzési életkoron túli, 17-29 éves korcsoportban is jelentős: 28,6 %. A csak általános iskolai végzettséggel rendelkező 17-29 évesek aránya mintegy 50 % (ezen belül nincs jelentősebb aránytalanság férfiak és nők, illetve településtípus szerint).

A férfiak 29, míg a nők 37 %-a rendelkezik 8 osztálynál alacsonyabb végzettséggel, Ózd és az egyéb régióbeli települések viszonylatában ez az arány ugyancsak 30 és 37 %.

A nemek iskolai végzettségét településtípusonként feltüntető adatokból a következőket olvashatjuk ki:

* elsősorban a községekben élő lányok azok, akik túlkorosként fejezik be az általános iskolát, vagy be sem fejezik azt,

* a legnagyobb arányban Ózdon vesznek részt szakképzésben, ezen belül a férfiak aránya magasabb, mint a nőké, illetve az Ózdon élő nők majdnem háromszor nagyobb eséllyel végeznek el valamilyen szakképzést nyújtó iskolát, mint a községekben élő társnőik,

* bár az érettségit nyújtó iskolákban való tanulás arányairól az alacsony esetszám miatt nem mondhatunk statisztikai értelemben biztosat, valószínű, hogy elsősorban ózdi nők vesznek részt ilyen képzésben.

A teljes 17-29 év között cigány népesség mintegy egyötöde (19,8%) rendelkezik érettségi nem adó szakmával (szakmunkás-bizonyítvány, szakiskolai végzettség), és mindössze 1,4 % gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel.

Az ilyen képzettségű férfiak, illetve az Ózdon élők aránya egyaránt 19 % körüli, a nők, illetve az Ózdon kívüli egyéb településeken élők aránya egyaránt 12 % körüli.

Míg az általános iskola “időben” való befejezésére, valamint az érettségit nélkülöző szakmai végzettség megszerzésére az ózdi férfiak körében jelentősebb, addig érettségivel ózdi nők rendelkeznek nagyobb arányban.

A felsőfokon végzettek aránya olymértékben elenyésző, hogy nem vonhatunk le semmilyen értelmes következtetést nemi vagy települési megoszlásukra nézve.

A képzettség összefüggése a lakóhely jellegével

A vizsgálat során, minden esetben felvételre került az a körülmény, hogy a megkérdezett lakóhelyének népessége mennyire korlátozódik csak cigányokra, ezen belül a lakóhely telep, vagy a telepek közül is a leglepusztultabb szegénynegyed; “gettó”, illetve a lakóhelyen vegyesen élnek cigányok és nem cigányok. Mivel az adatfelvétel minden esetben a megkérdezett lakóhelyén történt, a felvételt folytatók állapították meg a lakóhely jellegét.

Ózdon és az egyéb településeken a csak cigányok lakta lakókörzet (amely egyúttal nem telep): csak cigányok lakta utca (a város szélén, pontosabban meghatározott, többnyire periferiális lakókörzet), egyúttal elsősorban nem lakótelepi (vegyesen is lakott) körzet.

Ózdon és az egyéb településeken a csak cigányok lakta telep vagy “gettó” szinte kizárólag a periférián található, ezek a lakóhelyek egyaránt állnak (erősen lepusztult) hagyományos falusi építésű házakból, illetve ezeknél is rosszabb szükségépületekből. Az un. “putrik” aránya itt is elenyésző.

Vegyes lakókörzetben még a falusi településeken is, elsősorban újabb építésű házakban élnek, Ózdon jelentős a hatvanas években épült lakótelep aránya. A megállapított lakókörzet, illetve az épületek összefüggő táblázata a következő.

Az épületek jellege a lakóhely %-ban.

3. sz. táblázat

csak cigányok laknak de nem telep

csak cigányok laknak és telep, “gettó”

vegyes

(városi) ház, lakótelep

32,3

önálló ház

70,7

68,2

61,2

szükséglakás

19,2

24,7

nem lakás céljára szolgáló épület

0,6

szükségépület, “putri”

2,1

5,1

A lakások elhelyezkedése - a lakónépesség %-ban

4. sz. táblázat

Ózd

egyéb tel.

Total

csak cigányok lakják, de nem telep, vagy “gettó”

11,5

16,2

13,5

csak cigányok lakják, egyúttal telep, vagy “gettó”

27,4

45,6

35,1

vegyesen laknak cigányok és nem cigányok

59,4

35,1

49,1

nem lakik a környéken más cigány család

0,0

3,2

1,4

nem megállapítható

1,6

0,0

0,9

Mint a fenti táblázat adataiból látható, Ózd, illetve a régió egyéb települései (amelyek az egy városi rangú Putnok kivételével mind községek) jelentősen különböznek abból a szempontból, hogy milyen elkülönülés (szegregáció), illetve az elkülönülésen túl milyen szegénységi fokozat érvényesül a lakóhelyen.

Az egykori ipari központ, Ózd cigány lakosságának közel 60 %-a vegyes lakókörzetben (ezen belül is kétharmad arányban önálló lakóházban, egyharmad arányban lakótelepen) él, viszont a gettósodás ezen a településen jelentős.

A falusi környezetben lakó cigány családok zöme (közel a fele!), 45,6 % él telepen, illetve az ózdinál magasabb arányban élnek elkülönülten, bár nem gettószerű körülmények között (16,2%).

A következőkben, éppen a társadalmi elkülönülésre4 nézve robosztusabb eredmények érdekében, két fő kategóriába vontuk össze a lakóhely szerinti eloszlást.

A lakóhely jellege a településtípusok %-ban (összevont lakóhely-kategóriák)

5. sz. táblázat

Ózd

egyéb

Total

cigányok elkülönülten

38,9

61,7

48,6

cigányok vegyesen

61,1

38,3

51,4

1. sz. ábra

A lakóhely szegregált/nem szegregált dimenzióját vizsgálva az eddigieken túlmutató eredmények a következők:

1. a lakóhelyi szegregáció (pontosabban az a tény, hogy az adott cigány népességhányad kizárólag elkülönült körülmények között él) az általános iskola elvégzését egyértelműen hátráltatja. A főkén telepeken élő cigányok mintegy 20-30 % -os arányban kevesebben végzik el az általános iskolát,

2. a szakképzettség megszerzését hasonlóan negatív módon befolyásolja a lakóhely, ráadásul a községi elhelyezkedés is; legnagyobb eséllyel az ózdi, vegyes lakókörnyezetben élő cigányok szereztek szakképzettséget (25 %-os arányban), míg a legesélytelenebbek a falusi telepeken élők (8 % szerzett szakképzettséget).

Mint az eddigiekben láttuk, lényeges különbség van a férfiak és nők között a képzettség vonatkozásában: természetesen ezt a különbséget befolyásolja a lakóhely is.

2. sz. ábra

A lakóhely szegregált/nem szegregált dimenzióját vizsgálva, a nemek közötti fő különbségek a következők:

1. az elkülönült cigánysorokon, telepeken élő nők fele nem végezte el az általános iskolát, a szakképzettséggel rendelkezők aránya minimális, az itt élő férfiak ugyan valamivel nagyobb arányban végzik el az általános iskolát, de a környezeti determinizmus náluk is rendkívül komoly tényező,

2. a vegyes környezetben élő férfiak és nők között az el nem végzett általános iskola, illetve az elvégzett szakképzés tekintetében van különbség – a férfiak javára.

A lakóhelyi elkülönültség (avagy elkülönítettség!) rendkívül erős tényező: az Ózdon, vegyes környezetben élő cigányok tanulási esélyeinek mindössze töredékével rendelkeznek a falusi, elkülönült környezetben élő cigányok. A lakóhelyi környezet és elhelyezkedés, mint determináló tényező egyúttal a nemi hovatartozástól függetlenül, egyaránt meghatározza a cigány férfiak és nők tanulási esélyeit.

A képzésben való jelenlegi részvétel

A jelenleg képzésben résztvevők jellegzetes életkori csoportok, nemek, illetve településtípus %-ban.

6. sz. táblázat

tanul-e jelenleg

15-16 éves

17-29 éves

ffi.

nő

Ózd

egyéb

Total

Igen

78,5

7,1

19,0

24,1

26,8

14,7

21,6

nem

21,5

92,9

81,0

75,9

73,2

85,3

78,4

A 15-16 évesek korcsoportjának 78,5 %- a vesz részt képzésben, a 15-19 éves korcsoportban ez az arány már csak 42,1 %, míg a 17-29 év közöttiek mindössze 7,1 %-a, a 20-29 év közöttieknél pedig 2,7 %. Az a radikális törésvonal tehát, amely a képzésekben résztvevőket elválasztja azoktól, akik már nem tanulnak, a 16-19 évesek korcsoportján belül húzódik.

A jelenleg tanulók képzési típusonként, fő életkori csoportok, nemek, illetve településtípus %-ban.

7. sz. táblázat

15-16 évesek

hol tanul

ffi.

nő

Ózd

egyéb

Total

ált. isk.

13,0

42,4

13,3

65,1

28,8

szkm., szakisk.

65,0

25,5

57,9

10,8

43,8

szki., gimn.

21,9

32,0

28,7

24,1

27,4

Amint azt az előbbiekben láttuk, a 15-16 évesek korcsoportja az, amelyben jelentősebb arányban vesznek (még) részt valamilyen képzésben annak tagjai. Ez az arány a korcsoport 78,8 %-a.

Lényeges kérdés, hogy azok, akik ebben a korcsoportban (amely elviekben akár 100 %-ban általános iskolába is járhatna), milyen belső arányok a mérvadók.

A 15-16 éves tanulók között a lányok abszolut mértékben felülreprezentáltak – a nem ózdi településeken. Ők azok, akik túlkorosként fejezik (majd) be az általános iskolát.

Ebben a korcsoportban az alsó szintű szakképzésben való részvétel a fiúkra több, mint kétszer akkora arányban jellemző, mint a lányokra, ugyanakkor ez nemtől függetlenül elsősorban ózdi fiatalokat érint.

A 17-19 évesek korcsoportjában – amelyben a képzésben résztvevők abszolut aránya mindössze 7,1 %, az egyes megoszlásokra vonatkozó adatok, éppen az alacsony elemszám miatt, csak a képzés típusára nézve szignifikánsak (lásd: következő táblázat).

8. sz. táblázat

képzési típus

ált. iskola

5,3

szkm., szakisk.

42,0

szki., gimn.

28,6

átképzés

24,1

A 17-29 évesek korcsoportjában a képzésben részt nem vevők megoszlása annak függvényében, hogy van-e befejezetlen iskolájuk.

9. sz. táblázat

nem tanulók %

van befejezetlen iskolája

46,1

nincs ilyen

53,9

Mint láttuk, ennek a korcsoportnak döntő többsége, több, mint 90 %. nem vesz részt semmilyen képzésben. A nem tanuló 17-29 évesek közel fele, 46,1 % nem fejezte be az általános iskolát. Körükben a befejezetlen általános iskolával rendelkező fiúk, illetve lányok aránya teljes mértékben megegyezik (mintegy 50-50 %)

Az eddigi adatokat figyelembe véve, a 17-29 éves korú cigány népesség 21,5 %-a nem fejezte be az általános iskolát, illetve nem is fogja befejezni.

A képzésekben való tervezett részvétel

Jelenleg tervez-e valamilyen tanulást (az egyes korcsoportok %-ban)

10. sz. táblázat

15-16 éves

17-29 éves

Igen

62,7

16,5

nem

37,3

83,5

Az eddigi összefüggések fényében ugyancsak figyelemreméltók azok az adatok, amelyek a továbbtanulás szándékáról vallanak.

A ténylegesen valamilyen képzésben résztvevő 17-29 éves népesség több, mint kétszerese állítja azt, hogy tervez valamilyen továbbtanulást (16,5%).

Velük ellentétben, a 15-16 évesek jelentős hányada, 62,5 % tervez további tanulmányokat.

Mint a későbbiekben látjuk, ezek az arányok elsősorban a képzésnek az értékrendben elfoglalt helyéről szólnak, mintsem a tényleges jövőről.

Ez különösen igaz annyiban is, amennyiben figyelembe vesszük, egyrészt a következő táblázat adatait a tervezett továbbtanulás irányairól, másrészt azt, hogy drámai változások híján valószínűtlen, hogy a mai 15-16 évesek akkor, amikor átkerülnek a 17 éves és idősebb korcsoportba, a jelenlegi arányoknál nagyobb mértékben folytatnának valóban tanulmányokat.

Továbbtanulást tervezők a 15-16 évesek korcsoportjában, az azt tervezők %-ban

11. sz. táblázat

mit tervez

befejezi a szkm. képzőt, szakiskolát

16,7

elkezdi a szkm. képzőt, szakiskolát

16,3

befejezi a középiskolát

8,2

elkezdi a középiskolát

33,3

Felsőfokra megy

16,5

Továbbtanulást tervezők településtípusonként, az azt tervezők %-ban.

12. sz. táblázat

Ózd

egyéb

Tervez

29,7

18,9

nem tervez

70,3

81,1

A továbbtanulási tervek (vágyak) az urbanizáció foka szerint jelentős eltérést mutatnak: Ózdon több, mint 10 % ponttal magasabb a továbbtanulást tervezők aránya.

2. A háztartások mérete, gyermeknevelési terhek

Mielőtt a gazdasági aktivitás összefüggéseit vizsgálnánk, áttekintjük a háztartások méretére, valamint az ezzel (is) összefüggő gyermekszámra (valamint az ebből következő “gyermeknevelési terhekre”) vonatkozó összefüggéseket. Alapos okunk van feltételezni, hogy a cigányság gazdasági aktivitása összefügg a háztartások létszám-méretével.5

A fenti összefüggések vizsgálatára azért van szükségünk, mert képet szeretnénk kapni arról, hogy a gazdasági aktivitás, illetve a különböző háztartásméretek belső ökonómiája (azaz a háztartás, mint “privát szociális háló”, illetve “családi-háztartási belső munkaerőpiac”) hogyan viszonyul egymáshoz.

Felvételünk a közvetlen egyenesági rokoni kapcsolatok kikerülésével zajlott, ezért az egyes adatközlők más-más háztartásokról adtak számot. Mivel a háztartások száma természetesen jóval alacsonyabb a népesség számánál, ezért a népességből vett minta, nagyságából adódóan a háztartásokról megfelelő erejű becslések megtételére alkalmas.

Az adtafelvételből nem azt ismerjük, hogy egy háztartásban hány gyermek él, hanem azt, hogy az adott háztartásban minimum hány gyermek él. (Ugyanis, mint a “megjegyzések” közt jeleztük, nem kérdeztünk rá az össze háztartástag családban elfoglalt helyére és korára.) A háztartások méretével (összes háztartástag száma), valamint a háztartásokban élő minimális gyermekszámmal (a kérdezettek gyermekei) összefüggésben becslést fogunk készíteni a háztartások belső szerkezetére.

A becslés birtokában azon háztartások “gyermeknevelési terheiről” tehetünk – ugyancsak becslésen alapuló – kijelentéseket, amelyekről nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy bennük a szülőkön és azok gyermekein kívül más nem él. A háztartások belső ökonómiáját figyelembe véve ugyanis a szülő – meglehet nem kereső, mint ezt a későbbiekben látjuk – mindenképpen a gyermek eltartói közé számít: eltartónak tekintjük azt az otthoni státuszt is (gyes, htb., stb.), amelyben a gyermekre “vigyáznak”, ellátják, stb.

Gyermek léte a nőtlenek/hajadonok, illetve házasok/együttélők %-ban

13. sz. táblázat

nőtlen/hajadon

házas

van gyermek

6,1

86,1

nincs gyermek

93,9

13,9

eloszlás a népességben

42,0

58,0

A nőtlen/hajadon romák 93,9 %-a nem rendelkezik gyermekkel, míg a házas/együttélő 17-29 éves népesség 86,1 %-nak van (legalább egy) gyermeke. A vizsgált népesség körében nem találunk olyan esetet, ahol a gyermeket elvált szülő neveli.

Az egyes háztartás-lélekszám méretekhez6 tartozó gyakoriság (%-ban), valamint az adott háztartás-mérethez tartozó átlagos gyermekszám.

3. sz. ábra

A vizsgált cigány népességben a legkisebb háztartás lélekszám-méret a 2 fős háztartás, amely háztartásban van gyermek, ott a minimális méret 3 fő (természetesen), a legnagyobb méretű háztartás 15 fős.

A háztartások méret szerinti eloszlása nem egyenletes, fő “tömege” a három, illetve a hat fős háztartások közé esik.

Amennyiben a háztartások létszám-méretét a gyermekek számával vetjük össze, megfigyelhető, hogy az 5-6 fős háztartásméretig a gyermekszám követi az összes háztartástag számának növekedését, e felett azonban a relatív gyermekszám csökken – amiből egyaránt következtethetünk a felnőttek, és/vagy az egyéb gyermekek (rokon gyermeke, testvér, stb.) számának relatív növekedésére.

Az adatokból következően egyrészt csak bizonyos háztartás létszám-méret alatt tudunk összefüggést megállapítani az egyik szülő ismert aktivitása és a gyermekszám között (ugyanis azokban a háztartásokban – 6 fő felett – amelyekben sok az “ismeretlen” háztartástag, nem becsülhetjük a bevételekből a gyermekekre potenciálisan eső hányadot), másrészt a vizsgált népesség többsége olyan háztartásban él, amelyre tudunk becslést megfogalmazni.

Az eloszlást figyelembe véve, három fő háztartás-méretkategóriába volt érdemes összevonni a vizsgált életkorú népességre vonatkozó adatokat.

Fő háztartás-méretkategóriák települési és lakóhely %-ban.

14. sz. táblázat

Ózd

egyéb tel.

szegregált

vegyes

átlag

4 fő -ig

43,0

46,4

48,5

40,3

44,5

5-6 fő

36,3

38,0

31,4

42,9

37,0

6 főnél több

20,7

15,6

20,2

16,8

18,5

A vizsgált népesség (függetlenül attól, hogy van-e gyermeke) túlnyomó többsége – több, mint 80 %-a hat fős, illetve kisebb háztartásban él.

Fő háztartás-méretkategóriák települési és lakóhely %-ban – a gyermekkel rendelkező népességben.

15. sz. táblázat

Ózd

egyéb tel.

szegregált

vegyes

átlag

4 fő -ig

40,2

49,9

50,4

38,6

45,0

5-6 fő

43,6

42,7

37,9

49,3

43,2

6 főnél több

16,1

7,4

11,8

12,1

11,8

A gyermekkel rendelkező kis méretű háztartások valamivel nagyobb arányban találhatók az Ózdon kívüli településeken, valamint a szegregált körülményeket megtestesítő lakóhelyeken, míg a legnagyobb méretű háztartások inkább Ózdon (az átlaghoz képest).

Mindenesetre a gyermekkel rendelkező népesség – átlagosan – 88,2 %-a olyan háztartásban él, amely maximum hat főből áll.

A következő lépésben először a teljes vizsgált életkori csoporthoz tartozó (gyermekkel rendelkező) népességben, majd településtípus, illetve elkülönült/nem elkülönült lakóhely szempontjából vizsgáljuk, hogy milyen összefüggés van a háztartás mérete, illetve az átlagos gyermekszám között.

Átlagos gyermekszám háztartás létszám-méretkategóriánként – a gyermekkel rendelkező népességben.

4. sz. ábra

A maximum hat fős háztartásokig bezáróan, mivel a háztartás létszáma, valamint a gyermekek száma pontosan követi egymást, 2 fő eltéréssel, ezért nagy valószínűséggel olyan háztartásokat találunk, amelyekben a két szülőn kívül gyermekük él, más nem. A 14-29 éves népesség egészében, mint láttuk az összesen 18,5 %-ot kitevő 6 főnél nagyobb háztartásokban a gyermekeken és azok szülein kívül feltehetően mások is élnek –ez az arány a gyermekkel rendelkező háztartások esetén átlagosan 11,8 %.

Feltételezhetjük ugyanakkor, hogy a település típusa (urbanizáció foka), valamint a lakóhely jellege (vegyes lakóhely vagy telep, gettó) belejátszik abba, hogy milyen a háztartásban élők családszerkezete.

Gyermekszámra és háztartásméretre vonatkozó adatok – településtípus szerint

5. sz. ábra

Gyermekszámra és háztartásméretre vonatkozó adatok – a lakóhely jellege szerint

6. sz. ábra

Az egyes adatokat településtípus és lakóhely szerint együttesen áttekintve, a következő összefüggéseket érdemes kiemelni.

1. A maximum 6 főig terjedő háztartáskategória esetén településtípustól és lakóhelyi elhelyezkedéstől függetlenül azt találjuk, hogy a gyermekek, valamint a háztartásban élők létszáma “párhuzamosan” növekszik az egyes kategóriák között. Mivel minden esetben párok nevelik a gyermekeket (a vizsgált népességben nem találtunk elváltakat, de ez a normál statisztikai hibahatáron belül megengedhető hibának is minősíthető), az adatok arra utalnak, hogy az adott méretű háztartások egyúttal - településtípustól és lakóhelytől függetlenül – “nukleáris” családok (amelyekben a szülőkön és gyermekeken kívül kis valószínűséggel élnek egyéb háztartástagok)

2. A nagy létszámú, 6 főnél több tagot számláló háztartások azok, amelyekben “egyéb” háztartástagokat is találunk. Az ilyen háztartások belső szerkezete azonban már erős eltéréseket mutat településtípus és lakóhely szerint.

3. Amennyiben az Ózd és a környező települések közti különbséget vizsgáljuk, látjuk, hogy a gyermekek száma viszonylag egyenletesen követi a háztartás méretnövekedését, míg a háztartások összlétszáma 6 fő felett “megugrik”, egyúttal Ózdon jobban növekszik, mint a köz-ségekben. Ebből annyi bizonyosat állíthatunk, hogy az ózdi, 6 főnél magasabb létszámú háztartásokban – a községekhez képest – aránytalanul több “egyéb” háztartástag (mindenképpen valószínűleg valamilyen fokú rokon) él (aki vagy felnőtt, vagy egyéb gyermek).

4. A lakóhely jellege szerinti különbségek drámaibbak: a vegyes lakóhelyeken élő 6 főnél nagyobb háztartásokban átlagosan hasonló létszámú háztartástag él, mint a szegregált körülmények között élő háztartásokban (egyúttal ugyanannyi, mint Ózdon), ehhez képest azonban átlagosan kevesebb gyermek. Ezzel szemben a szegregált lakókörülmények között élő 6 főnél magasabb létszámú háztartásoknál a háztartástagok-gyermekszám “olló” kisebb.

Az adatokból tehát arra következtethetünk, hogy a háztartások belső szerkezetének alapvető hasonlósága, illetve különbsége - Ózd és a vegyes lakóövezetek, illetve a községek és a szegregált övezetek között - abban rejlik, hogy

1. a maximum 6 fős háztartásokig bezárólag a gyermekek számának növekedését követi a háztartások létszámnövekedése,

2. a 6 főnél nagyobb háztartások azok (amelyekben a teljes vizsgált népesség 18,5 %-a, a gyermekkel rendelkező vizsgált népesség 11,8 %-a él), amelyekben a szülőkön és gyermekeiken kívül egyéb háztartás (vagy család) tagok élnek,

3. a 6 főnél nagyobb háztartások esetén jelentkező “átlagos gyermekszám-átlagos háztartás-lélekszám olló” inkább érvényes Ózdra, mint a községekre, illetve erősen jellemző a vegyes lakóhelyekre, és kevésbé a szegregált viszonyokra.

A felnőttek, valamint a gyermekek háztartáson belüli “lakósűrűségének” háztartásmérettől és helytől függő “ugrásaiból” arra következtethetünk, hogy nem a háztartások gyermekvállalási aránytalanságairól van szó, hanem helytől és háztartásmérettől függően inkább az “egyéb” háztartás (család) tagok lélekszámának aránytalanságairól.

3. Gazdasági aktivitás

A jelenlegi foglalkoztatottsági állapot korcsoportok, nemek, valamint a település típusa szerint, a népesség %-ban

15. sz. táblázat

15-16 é

17-29 é

férfi

nő

Ózd

egyéb

összes

“főfoglalkozásban” tanuló

78,5

4,0

14,9

23,3

23,5

13,2

19,1

alkalmazásban áll

8,9

10,2

4,3

4,7

10,6

7,3

önálló

1,4

2,2

1,1

összes aktív

10,3

12,4

4,3

6,7

10,6

8,4

regisztrált munkanélküli

2,2

28,0

36,6

9,4

22,1

24,5

23,1

nem reg. munkanélküli

14,7

22,6

31,3

21,7

18,5

20,3

segítő családtag

5,0

8,2

1,5

4,1

nyugdíjas

2,3

3,1

0,7

1,3

2,7

1,9

gyes, gyet

27,3

0,7

44,3

29,1

22,2

összes inaktív

16,9

85,2

71,7

71,6

68,1

76,3

71,6

egyéb

4,6

0,5

1,1

0,8

1,7

100

Mint azt az iskolázottsági összefüggéseknél áttekintettük, a 15-16 éves korcsoport 78,5 %-a tanul. Azok, akik kiestek a képzésből (vagy elvégezték az általános iskolát) közvetlenül inaktívvá váltak, ezen belül is döntő többségük nem regisztrált munkanélküli.

Az egyes korévek képzésben való részesedése áttekintésénél szerzett adatok alapján a vizsgálandó korcsoportok határát 16 éves kornál, a tankötelezettség határánál húztuk meg.

Mint az aktivitási adatokból kitűnik, ez a határ egyúttal lényeges, a gazdasági aktivitást eldöntő életkori határ is.

Ugyancsak lényeges – és a későbbi értékvizsgálatban “terítékre” kerülő kérdés az, hogy a vizsgált roma népesség tagjai hogyan látják, mely életkorban lépik át a felnőttkor küszöbét. Az egyes korévek képzésben való részvételénél láttuk, hogy a 18 és 19 éves kor határán következik be látványos csökkenés: míg a 18 évesek 35,4 %-a tanul, addig a 19 éveseknél ez az arány 17%.

A gyermekkort a felnőttkortól elválasztó életkori határ megítélése a két fő korcsoport %-ban.

16. sz. táblázat

korcsoport %-ban

14-16 éves

17-29 éves

fiú:…évesig gyerek

17,68

17,84

lány:…évesig gyerek

17,28

17,34

A vizsgált roma népesség tagjai – nemcsak életkori csoporttól függetlenül, hanem nemek és lakóhely tekintetében is közel azonos arányban jelölik a 17 és 18 éves kor közötti időszakot határvonalnak. Mint láttuk, nagyjából 18 éves koráig tanul (figyelembe véve a szakiskola, illetve a szakmunkásképzés képzési terminusait) az, aki egyáltalán továbbtanul.

Ez annyit jelent, hogy a 15-16 éves korcsoportban azok, akik inaktívak (és ez a korcsoport mintegy tizenhét százaléka!), a roma népesség szemében gyermeknek számít.

A 17-29 éves korcsoportban azok, akik “főfoglalkozásban” tanulnak (azaz pl. nem átképzésen vesznek részt), mindössze 4 %- ot képviselnek, de ez az alacsony arány nagyjából két korév (17-18 éves) “terméke”.

Ahhoz, hogy a gazdasági aktivitás és inaktivitás valódi összefüggéseit vizsgálhassuk, a képzésből nagyrészt kikerült népességre, tehát esetünkben a 17-29 év közöttiekre vonatkozó adatokat elemezzük.

Az egyes, gazdasági aktivitásra vonatkozó összefüggések a kötelező alapképzésen életkoruknál fogva túljutott, - 17-29 éves - roma népesség körében

Ahhoz, hogy a gazdasági aktivitás adatait szignifikáns kereszt-összefüggésekben láthassuk, kénytelenek voltunk egyes aktivitási kategóriákat összevonni.

Mivel az önálló vállalkozók aránya elhanyagolgató, így egy egységes “összes aktív” kategóriát alakítottunk ki.

A regisztrált illetve nem regisztrált munkanélküliek természetesen messze eltérő életstratégia mentén jelenhetnek meg (abban az esetben, amennyiben egyaránt jogosultak a regisztrációra), de nincsenek adataink a munkanélküli regisztráció jogosságára vonatkozóan, sem a munkanélküli nyilvántartásból már kikerült (tehát aktuálisan nem regisztrált) munkanélküliekre vonatkozóan – egy véleménykutatás ilyen adatok felvételére nem is jogosult. Ezért a kétféle munkanélküli kategóriát összevontuk.

A nem munkanélküliként számon tartható inaktívak döntő többsége GYES-en lévőnek vallotta magát. Mivel nem volt ellenőrizhető, hogy ők valóban, jogi-pénzügyi értelemben ilyen státuszúak-e, ezért összevonásra kerültek a segítő családtag kategóriával. Vizsgálatunk egyik kérdésfeltevése ugyanis, hogy valóban inaktív-e az, aki nem vállal munkát, egyúttal nem munkanélküli, avagy a háztartások belső gazdálkodásának lényeges elemét alkotják-e. Ebből a megfontolásból azok (az elhanyagolható arányt képviselők), akik 30 éves kor alatt nyugdíjasnak vallották magukat, illetve a sehová nem illeszkedő “egyéb” kategóriát képviselők nem kerültek ki az elemzésből, hanem – mivel feltehetően amúgy a háztartásban tevékenykednek – ugyancsak az “otthoni, gyes, htb.” kategóriába kerültek.

A gazdasági aktivitás egyes fő (összevont) kategóriáinak eloszlása az egyes fő változók mentén, az adott csoport %-ban.

17. sz. táblázat

17-29 évesek

nőtlen/ hajadon

házas/ élettárs

ffi

nő

gyermek van

gyermek nincs

Ózd

egyéb

szegreg.

vegyes

Total

tanuló

12,5

2,6

5,5

0,6

10,4

5,9

1,7

2,1

4,0

összes aktív

7,2

11,7

14,8

5,4

11,1

9,2

8,5

12,6

7,7

13,2

10,3

összes munkanélküli

68,6

43,7

78,2

20,8

37,9

73,5

54,2

46,3

54,2

47,6

50,6

gyes, htb, otthoni

11,7

44,7

4,4

68,3

50,5

7,0

31,5

39,5

36,1

33,2

35,1

belső arányok

29,2

70,8

52,0

48,0

64,8

35,2

55,3

44,7

48,6

51,4

A teljes 17-29 év közötti cigány népességet tekintve a legnagyobb arány (50,6%) munkanélküli, míg a második legnagyobb foglalkozási csoportot az otthon tevékenykedők alkotják. A munkaerőpiaci szempontból aktívak (a keresők) a teljes korcsoport mindössze 10,3 %-a (!).

A nem, együttélés/házasság, illetve férfi/nő, valamint Ózd/egyéb települések változók szerinti megoszlásokat áttekintve feltűnő, hogy az alapvető aktivitási különbségek nemhez, és ezen belül ahhoz kötöttek, hogy házas-e, illetve van-e gyermeke. Ez utóbbiak egyébként “alternatív változónak” tekinthetők: a nőtlen/hajadon romák 93,9 %-a nem rendelkezik gyermekkel, míg a házas/együttélő 17-29 éves népesség 86,1 %-nak van (legalább egy) gyermeke.

A fő különbségek a következők:

1. a korcsoportban még képzésben résztvevők (általános iskolát befejezők és továbbtanulók) elsősorban nőtlen/hajadon, ózdi nők, akiknek nincs gyermekük,
2. a gazdaságilag aktívak elsősorban férfiak, (inkább házasok, inkább van gyermekük), ugyanakkor a községekben, valamint a vegyes lakóövezetekben az aktivitási arány magasabb, mint Ózdon, illetve a szegregált lakókörülmények között,
3. a munkanélküliek elsősorban: gyermekkel nem rendelkező férfiak, (a települési hovatartozás ugyancsak jelentős: Ózdon, valamint a szegregált körülmények között élőknél a munkanélküliségi arány magasabb, mint a községekben, illetve a vegyes lakóhelyen élők között,
4. azok, akik otthon vannak (a háztartás szempontjából jelentenek gazdasági aktivitást), szinte kizárólag gyermekkel rendelkező nők (a községekben ez az arány némiképp magasabb).

Mivel a gazdasági aktivitás lényeges keresztváltozója az iskolai végzettség, ezen belül a szakképzettség, ezért a következőben áttekintjük, hogyan függ össze e kettő, illetve visszatekintve az iskoláztatás determináló összefüggéseire, elemezzük a determináló hatótényezők együttes hatásait.

Gazdasági aktivitás és iskolai végzettség a 17-29 évesek csoportjában, az egyes végzettségi fokozatok %-ban.

18. sz. táblázat

17-29 évesek

kisebb 8

bef. ált.isk.

szkm., szakisk.

Total

tanuló

2,3

5,3

3,4

4,0

összes aktív

2,7

7,1

28,7

10,3

összes munkanélküli

50,6

52,6

44,8

50,6

gyes, htb, otthoni

44,4

35,0

23,1

35,1

belső arányok

28,6

49,90

19,8

az egyes változók aránya az adott iskolai végzettség átlagához képest

tanuló

0,6

1,3

0,9

1,0

összes aktív

0,3

0,7

2,8

1,0

összes munkanélküli

1,0

0,9

1,0

gyes, htb, otthoni

1,3

1,0

0,7

1,0

A korcsoportban azok, akik a tankötelezettség határáig nem fejezték be az iskolát, zömmel nem is folytatják (pl. esti vagy dolgozók iskolája) képzésben megszakadt tanulmányaikat. Ezen túl a fő összefüggések a következők:

1. a gazdaságilag potenciálisan aktív 17-29 évesek korcsoportjában az iskolai végzettség nem befolyásolja a képzésben való részvételt (mint a munkaerőpiaci “értékesség” növelését célzó befektetést), a korcsoport 2-5 % körüli töredéke tanul,
2. az iskolai végzettség foka a legerősebben a munkavállalást befolyásolja, olymértékben, hogy míg a befejezett általános iskolával rendelkezőknek is csupán 7 %-a aktív munkavállaló, addig a szakképzettek körében ez az arány majdnem 29 %,
3. az iskolai végzettség a munkavállalás után az otthoni munkavégzést érinti, iskolai végzettségi fokozatonként mintegy 10 %-ponttal csökkentve ezt a gazdasági állományt,
4. az általános iskola elvégzése vagy befejezetlensége a munkanélküliségi rátát nem befolyásolja komolyan, a szakképzettség megszerzése is mindössze 8 %-ponttal csökkenti azt.

Mivel az iskolai végzettség befolyásoló ereje a munkavállalás vs. otthonmaradás dimenzióban érvényesül elsősorban, és alig érinti a munkavállalás vs. munkanélküliség dimenziót (az alapátlaghoz képest mindössze 5,2 %-ponttal), ezért feltételezhetjük, hogy a nemek közötti, (háztartásmérettől függő) munkamegosztás lehet az egyik magyarázó tényező.

A gazdasági aktivitás elemzéséből a következőkben a tanulmányokat folytatókat – egyrészt mint elenyésző aktivitási réteget hagyjuk ki, másrészt azért, mert az eddigi adatok fényében a gazdasági aktivitás szempontjából a már befejezett képzettség, az aktivitás valamint az inaktivitás összefüggései a meghatározóak.

A nemek gazdasági aktivitása és iskolai végzettsége a 17-29 évesek csoportjában, az egyes végzettségi fokozatok %-ban

7. sz. ábra

1. munkanélküliség vonatkozásában a nemek között ellentétes tendencia érvényesül: a növekvő iskolafokozatok között a férfiaknál mintegy 6 %-pontos csökkenés következik be, míg a nők esetében növekszik a munkanélküliek aránya. A férfiak képzettsége csökkenti a munkanélküliség valószínűségét.
2. A munkavállalás és az iskolai végzettség összefüggése tekintetében a nemek között hasonlóan drámai különbséget látunk: a nők szinte kizárólag szakképzetten munkavállalók (a szakképzett nők között a munkavállalók aránya 18 % körüli), az 8 általánossal nem rendelkező férfiak munkavállalási aránya elenyésző, befejezett általános iskolával 10 % körüli, míg szakképzettek esetében ez az arány 35 % !
3. A férfiak iskolai végzettségtől függetlenül elenyésző arányban vesznek részt az otthoni gazdasági aktivitásban, míg a nők egyenletesen magas arányban (50-60% között), ezen belül azonban a befejezett általános iskolával rendelkező nők maradnak leginkább a háztartásban.

A gazdasági aktivitás, valamint a gyermekszám összefüggései

Kertesi Gábor idézett vizsgálata nyomán várható, hogy a gyermekszám (valamint ezzel együtt az adott családokban az egy főre eső gyermekszámmal növekvő gyermeknevelési teher) növekedése komoly hatással van a gazdasági aktivitásra, ezen belül várható, hogy különösen a nők otthoni munkavállalási arányát növelheti. Mivel a növekvő gyermekszám egyúttal a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatások összegét is emeli, ezért a későbbiekben kísérletet teszünk arra is, hogy megvizsgáljuk, milyen összefüggés van az egyéni keresetek, a gyermekek utáni támogatások összege, illetve a becsült családi jövedelmek, valamint a potenciális keresők gazdasági aktivitása között.

A népesség nemenkénti %-os eloszlása gazdasági aktivitásonként annak függvényében, hogy van-e gyermeke.

19. sz. táblázat

gyermek van

gyermek nincs

ffi

nő

ffi

nő

Tanuló

1,4

19,3

62,7

Aktív

18,1

6,1

9,0

1,2

Munkanélküli

74,6

12,4

67,2

28,7

Háztartásban

5,9

81,5

4,5

7,5

Alapeloszlás:

44,9

62,7

55,1

37,3

A vizsgált korcsoportban a férfiak 44,9 %-a rendelkezik gyermekkel, míg a nőknél ez az arány 62,7 %.

A gyermekkel rendelkező férfiak kétszer akkora arányban (18,1%) aktív dolgozók, mint a gyermekkel nem rendelkező férfiak. A nők aktivitási aránya azok körében, akiknek nincs gyermekük, elhanyagolható, de a gyermekkel rendelkező nők körében is rendkívül alacsony.

A nők addig tanulók, amíg nem szülnek gyermeket. A gyermek megjelenése a nőket nemcsak az “iskolapadból” vonja ki, de egyúttal csökkenti munkanélküliségi arányukat is – alapvetően a háztartás “belső munkaerőpiacára” vonulnak át.

A következő ábra azt szemlélteti, hogy amennyiben nemcsak a gyermek létét, de egyúttal a gyermekek átlagos számát is vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az aktivitás, valamint a gyermekszám között közvetlen kapcsolat áll fenn.

Gazdasági aktivitás nemenként, az egy főre eső gyermekszám-kategória %-ban

8. sz. ábra

Az ábrázolt adatok tehát azt mutatják, hogy amennyiben a háztartásokat illetően három fő kategóriába soroljuk (a gyermekek átlagos számát véve alapul), akkor az ilyen háztartásokban élők férfiak, illetve nők esetében a nemekre jellemző gazdasági aktivitás fő arányai milyen eltérést mutatnak.

1. Férfiak és nők egyaránt kizárólag addig tanulnak, amíg nincs gyermekük.

2. A férfiak azokban a háztartásokban aktív keresők elsősorban, amelyekben még alacsony a gyermekszám. A férfiak munkanélküliségi aránya egyenletesen növekszik a gyermekszám függvényében.

3. A nők elsősorban addig munkanélküliek, amíg nincs gyermekük, a gyermekszám növekedése azonban már kevéssé befolyásolja munkanélküliségüket. Ezzel szemben a nők elsősorban abban az esetben aktív keresők, amíg kevés (átlagosan 1 fő) gyermekük van.

4. A nők leginkább a magas gyermekszámú családokban maradnak a háztartásban.

A férfiak és a nők szinte ellentétes stratégiát követnek a családon belüli gyermekszám változása esetén.

1. Amíg egy párnak nincs gyermeke, a férfiak és a nők közel egyaránt alacsony arányban vállalnak munkát. Az ilyen családokban találjuk a legmagasabb arányú női munkanélküliségi arányt is, egyúttal a legalacsonyabb háztartásban való foglalkoztatottsági arányít.

2. Azokban a háztartásokban, amelyekben már van gyermek, de számuk még nem túl magas (azaz átlagos számuk egy), drámai változás következik be. Az aktív munkavállaló férfiak aránya itt maximális. Velük szemben a női munkavállalók aránya radikálisan csökken, egyúttal radikálisan nő azon nők aránya, akik a háztartásba “vonulnak” (az ő körükben találjuk a GYED-en, GYES-en lévők zömét).

3. Amennyiben a háztartásban a gyermekszám tovább nő, az aktív munkavállaló férfiak aránya ismét csökken (egyúttal tovább nő a munkanélküliek aránya), bár némileg növekszik azok aránya is, akik a háztartásban “vállalnak munkát”. Az ilyen családokban a legmagasabb a nők háztartási “munkavállalása”, egyúttal ezekben a családokban a legalacsonyabb a női munkanélküliek aránya is.

A gyermekek megjelenésével tehát először a munkavállalók aránya növekszik – elsősorban a férfiak körében – egyúttal a nők a munkaerőpiacról látványosan “kivonulnak” és a háztartásban helyezkednek el.

A gyermekek számának további növekedése a nők körében ezt a tendenciát erősíti, egyúttal a férfiak is fokozottabb mértékben vonulnak vissza a nyilvános munkaerőpiacról.

Mivel a családok anyagi szükségletei közvetlenül függnek az eltartottak számától, azt várnánk, hogy a legnagyobb eltartói teherrel rendelkező családokban legyenek a legnagyobb arányban aktív munkavállaló férfiak.

Ezzel szemben a legnagyobb gyermeklétszámú családokban található magas arányú női otthoni foglalkoztatottság kevesebb ellentmondást rejt magában: egyrészt a gyermekek nevelésének közvetlen munkaigénye (amely okán a nők otthonmaradása inkább a háztartásban való foglalkoztatottságnak minősíthető), másrészt a nők azok, akik a gyermekek után anyagi támogatásban (gyes, gyet) részesülnek. Tudjuk, hogy arányuk a 17-29 éves népességben 44 %.

Amennyiben az aktív munkavállalást, a munkanélküliséget, valamint a háztartásban való foglalkoztatottságot a háztartások belső gazdálkodása és források iránti szükségletei felől közelítjük meg (feltehetően joggal), feloldhatónak tűnik az ellentmondás.

Induljunk ki abból, hogy a háztartásoknak munkaerőre van szükségük a gyermekek felneveléséhez (ennek a munkaerőigénynek a dinamikáját figyelhetjük meg a nők háztartásban való “elhelyezkedése” tekintetében), valamint anyagi forrásokra van szükségük a háztartástagok létszükségletei biztosításához (esetünkben persze meglehetősen elemi szükségletekről van szó, mint azt a későbbiekben látjuk…).

Alapesetben7 az anyagi forrásokat a megfizetett munka (az aktív munkavállalás), a gyermekek után járó segélyek, valamint a regisztrált munkanélküliek esetében a munkapiaci támogatások biztosíthatják. Sajnálatos módon, egyúttal persze véleménykutatási tapasztalatokból is kiindulva, nem regisztráltuk az egy főre eső átlagjövedelmek nagyságát, sem azok (az iméntiekben felsorolt) potenciális forrásait8.

Tudjuk ugyanakkor, hogy az otthoni munkát vállaló nők többsége gyes/gyet-en lévőnek vallotta magát, tehát (a gyermekek után járó támogatásokon túli) anyagi forrást biztosít a háztartásnak.

A következőkben az ismert szociálpolitikai támogatások, valamint az ózdi régióra érvényes kereseti arányok ismeretében, a felvett adatok birtokában megkíséreljük a gazdasági aktivitás imént tapasztalt ellentmondásainak feloldását.

Modell a háztartások bevételei, az aktivitás, valamint az átlagos gyermekszám összefüggésére, a bevételek becslése alapján.

Tudjuk, hogy a régió roma férfinépességének mindössze 12,4 %-a aktív kereső, az ő körükben pedig 20 % alatti az olyan férfi, aki szakképzettséggel is rendelkezik. A szakképzettek munkavállalási esélye – bár a szakképzetlenekhez képest kimagasló – önmagában rendkívül alacsony. Még abban az esetben is, ha eltekintünk a cigányokkal szemben érvényesülő munkaerőpiaci kiszorító mechanizmusoktól, és pusztán abból a tényből indulunk ki, hogy a régióban a munkanélküliség aránya kimagasló (azaz a munkavállalás esélye alacsony), biztonságos stratégiának tűnhet a munkanélküliségi regisztráció és a vele járó támogatás választása, a kockázatos munkahely (vagy egyszerűen munka) keresés helyett.

Nem ismerjük a régióban, - akár szakképzett – romák9 által elérhető jövedelmek nagyságrendjét.

Az eddigi adatok birtokában azonban – amely adatok arra utalnak, hogy a háztartások egyáltalán nem saját (anyagi) biztonságuk ellenére szabályozzák a gazdasági aktivitás egyes formáiban való részvételt, - vélhetjük azt, hogy a nők által elérhető gyermekgondozási és családi járandóságok, valamint a férfiak által elérhető munkanélküli támogatások együttes összege – háztartásmérettől függően persze – meghaladhatja az aktív munkavállalással elérhető jövedelmek együttes összegét. Pontosabban, az eddigi összefüggések arra utalnak, hogy a háztartás gyermekszámtól függő mérete, valamint a nők háztartásban való (anyagi forrásokat is biztosító) megjelenése, továbbá a férfiak munkavállalása vs. regisztrált munkanélkülisége együtt szabályozódik – egy közös optimum irányában.

Mint láttuk, a férfiaknál a munkavállalást (annak esélyét legalább) a szakképzettség határozza meg, a háztartástagokra eső gyermeklétszám-nagyság egy sávjában azonban munkanélküliségük meghatározó10. Ez pedig –amennyiben nem gondoljuk, hogy a romák irracionális módon önmaguk ellenségei – csak azzal magyarázható, hogy így jutnak biztonságosabban forrásokhoz. Ezzel együtt ebben az esetben a nők a háztartásban látják hasznosulni munkaerejüket, amely az előbbi logikával, feltehetően “forintosíthatóan” értékesebb, mintha a bizonytalan munkaerő-piacon adnák el (olcsó) munkaerejüket.

A fenti gondolatmenet ellenőrzésére – bár nem álltak rendelkezésre a felvételből nyert adatok a bevételek pontos mértékére nézve – a 2. sz. mellékletben részletesen kifejtett becslési eljárást végeztünk. Fontos hangsúlyozni, hogy a becslési eljárással az egyes egyének, illetve családok bevételének alsó küszöbét határozzuk meg.

Munkajövedelmek, munkanélküli támogatások becsült Ft. -értéke – nemek között.

9. sz. ábra

A munkanélküliek támogatási formái (segély, illetve jövedelempótló támogatás) természetesen függetlenek az iskolai végzettségtől, összértékben a munkaképes korú 17-29 éves népességben egyenletesen 10100 és 11500 Ft között mozognak.

Az egyéni keresetek mértékének változása egyértelműen a szakképzettséggel van összefüggésben: a szakképzettek átlagosan mintegy tízezer forinttal keresnek többet (55000 Ft-os átlag mellett).

Az általános iskolát be nem fejezett nők, illetve férfiak jövedelme közel azonos, míg az általános iskolát befejezett nők jövedelme átlagosan 3000 forinttal marad el az ugyanilyen végzettségű férfiaké mögött.

Természetesen fenti adatok a háztartások jövedelmét nem jellemezhetik, mindössze tájékoztató jellegűek.

Bevételtípusok, valamint az egy főre eső bevétel mértéke (eFt-ra kerekítve) a 17-29 éves, gyermekkel rendelkező népességben, az átlagos gyermekszám kategóriái szerint.

10. sz. ábra

A gazdasági aktivitás nemek közötti drámai eltérései – az átlagos gyermekszám függvényében – magyarázatot nyernek tehát, amennyiben a család teljes bevételét a munkajövedelmek, a munkaerőpiaci támogatások, valamint a gyermekek utáni szociálpolitikai támogatások becslésével követjük.

Azokban a háztartásokban, amelyekben nincs gyermek (hangsúlyozott, hogy jelen esetben azokról a háztartásokról van szó, amelyekben párok/házaspárok élnek, tehát az eddigi adatok birtokában tudható, hogy előbb-utóbb rendelkeznek majd gyermekekkel), a családi összbevételek átlagának alsó becsült határa “közepes”, azaz az egy gyermekkel rendelkező, illetve a többgyermekes családok ugyancsak alsó becsléssel nyert összbevétele között van.

Az egyes gyermekkel rendelkező illetve nem rendelkező családok esetében az egy főre eső összbevétel átlagosan közel azonos, a becslés alsó értéke az egy gyermekkel rendelkező családok esetében némiképp kisebb.

A gyermekek számának növekedésével az összes családi bevétel egyre nagyobb hányadát teszik ki a gyermekek utáni szociálpolitikai támogatások. Ez az arány átlagosan egy gyermekig 38 %, ennél magasabb szám esetén elérheti a 71 %-ot is.

Az eddigiekből tehát az alábbi következtetések vonhatók le:

1. A családokban a gyermekek megjelenése egy határig (átlagosan az egy gyermek határig) a fokozott munkaerőpiaci szerepvállalásra sarkallja a vizsgált roma népességet. A gyermekek megjelenése a munkaalkalmak fokozott keresését idézi elő, minden feltehető nehézség (munkaalkalmak hiánya, kirekesztés, stb.) dacára.

2. A gyermekek utáni szociálpolitikai támogatások összege a gyermekszám növekedése esetén meghaladja az egyéb bevételek összegét (munkajövedelmek, munkanélküli támogatások). Egy bizonyos gyermekszám felett a nők kivonulnak a munkaerőpiacról – többek között, mert nem éri meg a munkaerőpiaci jelenlét (a gyermekek utáni támogatások ugyanolyan mértékű egy főre eső bevételt biztosítanak, miközben a – főként képzetlen – nők munkaerőpiaci esélyei amúgy is alacsonyak)

3. A férfiak aktív munkavállalási, munkanélküliségi, illetve háztartásban való arányai gyermekszám szerinti ingadozása tendenciaszerűen erősíti az iménti összefüggést, azzal a megszorítással, hogy a férfiak még a legnagyobb átlagos gyermekszámmal jellemezhető családokban is – a teljes roma népesség átlagához képest – komoly mértékben munkavállalók, amely azt jelenti, hogy egyrészt az ő munkajövedelmükre nyilvánvalóan szükség van (amennyiben képesek munkát találni), másrészt a “szociálpolitikai bevétel” munkaerőpiaci szerepvállalásban megnyilvánuló hatása elsősorban a nőket érinti – nyilvánvalóan összefüggésben a nők hagyományos családi szerepével.

4. A képzettséget, valamint a gazdasági aktivitást meghatározó fő tényezők összefoglalása

A következőkben, összefoglalásként az iskolai végzettség, illetve a gazdasági aktivitás hatótényezői közül a legjelentősebbeket összegezzük.

A képzettség megszerzését, az iskolai végzettséget legközvetlenebbül

* a nemi hovatartozás,
* a lakóhely jellege (város/falusi, illetve szegregált/nem szegregált)

határozza meg, míg a továbbtanulás legerősebb befolyásoló tényezője az a kérdés, hogy az általános iskola elvégzése után valaki megházasodik-e, illetve lesz-e gyermeke.

(Nyilvánvaló a szülői család, elsősorban az apa képzettségének és státuszának hatása, de ezekkel az összefüggésekkel nem foglalkoztunk a jelen keretek között.)

A lányok szinte kizárólag akkor tanulnak tovább - szereznek szakképzettséget (vagy érettségit), amennyiben nem házasodnak meg és nem szülnek.

Mivel a lányok az általános iskola elvégzése után elég nagy valószínűséggel megházasodnak, illetve szülnek, a családoknak alapvetően nem érné meg az a befektetés, amelyet a lányok továbbtanulása jelent. Különös tekintettel arra, hogy mint azt a gazdasági aktivitás nemi különbségeinél láttuk, a nők háztartásban betöltött szerepe előnyösebb lehet, mint a bizonytalan és alulfizetett munkaerőpiacra való kiáramlás (amely amúgy is csak szakképzettség esetén lehet egyáltalán kifizetődő).

Mivel ezzel együtt a lányok egy része szerez szakképzettséget, illetve leérettségizik, a családok egy része a várható alacsony megtérülési esély mellet is befektet a lányok továbbtanulásába. A várható megtérülési esély annál is inkább alacsony, hogy látható: a szakképzettséggel (vagy középfokú végzettséggel) rendelkező lányok, amennyiben szülnek (és ez elég hamar bekövetkezik), azonnal kiesnek a munkaerőpiacról.

A roma háztartások tehát a várható megtérülés ellenére fektetnek hangsúlyt a továbbtanulásra - még a lányok esetében is.

Mivel a lányok a fiúknál magasabb arányban szereznek érettségit, miközben az érettségizettek között az aktív keresők aránya nem magasabb a csupán szakképzetteknél (pl. szakmunkásoknál), ebből következően gyanítható, hogy a képzettség presztízse – egyúttal minden esély ellenére vágyott haszna – ugyancsak olyan érték, amelynek megszerzésébe a háztartások erejükön felül (egyúttal erejükkel arányosan) invesztálnak.

Mivel tudjuk, hogy a férfiak éppen a közepesen magas terheket viselő családokban vállalnak leginkább munkát, egyúttal a szakképzett férfiak munkavállalási esélye a legnagyobb, ezért érthető, hogy a családok a fiúk szakképzését megtérülő befektetésnek tekinthetik.

A fiúk továbbtanulása (praktikusan szakképzése) egyúttal a romák számára roppant bizonytalan és nyomott munkaerőpiacon – a lányokhoz hasonlóan kockázatos befektetés, ti. annak is nagy a valószínűsége, hogy a háztartás összjövedelmének optimalizálását a férfiak munkanélküli regisztrációja biztosítja.

A települési elhelyezkedés, illetve az, hogy az adott család a szegregáció szempontjából milyen körülmények között él, “mindössze” árnyalja ezt a képet.

Legnagyobb továbbtanulási eséllyel azok rendelkeznek, akik Ózdon, vegyes lakókörnyezetben élnek. Velük szemben, azok, akik a régió községeiben, ráadásul szegregáltan, (cigánysoron, telepeken) élnek, elképesztően hátrányos helyzetben vannak, körükben az általános iskolát be nem fejezettek aránya kiugró, míg akár az érettségit nélkülöző szakképzettség megszerzésére is alacsonyak az esélyeik.

Mivel tudjuk, hogy az ilyen környezetben élő cigányok jutnak legnehezebben bármilyen munkához, az ő körükben megjelenő 4-5 %-os szakképzettségi arány is komoly erőfeszítés , egyúttal családi befektetés eredménye.

A gazdasági aktivitást legközvetlenebbül

* a nemi hovatartozás,
* a házasság, illetve a gyermekszülés,
* az átlagos gyermekszám, valamint
* a lakóhely jellege (város/falusi, illetve szegregált/nem szegregált)

határozza meg.

Az aktív munkavállalók a férfiak körében elsősorban azok, akik már megházasodtak, illetve van gyermekük, egyúttal szakképzettek. Az aktív munkavállaló nők elsősorban szakképzettek, de amint gyermeket szülnek, megszűnik aktív munkavállalásuk.

Az eddig elemzésekből világos, hogy az aktív munkavállalással szemben a háztartásban való elhelyezkedés elsősorban nem inaktivitásként értelmezhető, hanem a háztartáson belüli munkavállalásként, amelyet a gyermekek megjelenése és azok háztartásra rótt terhei váltanak ki.

A nőkkel szemben – akiknél az aktív foglalkoztatottság alternatívája legfőként a háztartásban való elhelyezkedés – a férfiaknál az aktív munkavállalás a munkanélküliséggel alternál.

Az aktív munkavállalás vs. munkanélküliség alternatívát férfiak esetében, a család növekedésén túl természetesen elsősorban a munkaalkalmak száma és rentabilitása határozza meg – ebből a szempontból a községi lakóhellyel rendelkező férfiak valamivel előnyösebb helyzetben vannak, de csak abban az esetben, ha nem szegregált viszonyok között élnek.

Az aktív munkavállalás lehetőségei szempontjából a leghátrányosabb helyzetben a cigánysorokon (szegregáltan) élők vannak.

Összességében látható tehát, hogy a települési elhelyezkedésből, valamint szegregációból fakadó komoly mértékű korlátozó tényezők között a romák – lehetőségeikhez mérten – optimalizálják a “családi terhek – képzésbe való befektetés – családi jövedelmek – munkavállalás-háztartásban maradás” rendszert.

Az optimalizálás eszközeként – magától értetődő, egyúttal tradicionális módon – teljes mértékben a nők veszik át a férfiaktól a háztartás-gyermeknevelés terheit; amely egyúttal a gyermekek számától és születési idejétől függő állami támogatási formákat, mint jövedelmeket is biztosít a családnak.

Amíg a háztartások eltartóereje engedi, a nők is részt vesznek a képzés/továbbtanulás rendszerben, amely a háztartások részéről valójában meg nem térülő befektetésnek is tekinthető. Ezért a meg nem térülésért azonban nem a háztartások hibáztathatók, hanem a nők számára adekvát (megfelelő jövedelmet biztosító) munkaalkalmak hiánya. Ti. amennyiben a háztartások minden esetben bizonyosak lehetnének abban, hogy a nők, képzettségük ellenére 100 %-os bizonyossággal soha nem találnának munkát, egyúttal ugyanilyen bizonyossággal kellene a háztartásban elhelyezkedik, nyilván egyáltalán nem vennének részt semmilyen alapfokon túli képzésben.

Kutatásunk eddig tehát a roma népességgel szembeni tipikus előítéletes attitűdök közül kettőt cáfolt, mégpedig adatok elemzése útján.

Az egyik tipikus előítélet szerint a cigány népesség nem fektet hangsúlyt az iskoláztatásra. Mint bizonyítottuk, éppen ellenkező a helyzet, egyúttal ez a törekvés – éppen a cigányság roppant szegénységéből fakadó körülmények miatt – rejtve maradhat a nem cigány népesség számára.

Elemzésünk feltárta, hogy a cigányság a gazdasági aktivitást egyúttal egy kollektív – a háztartásra/családra – érvényes stratégia részeként kezeli.

Mivel a környező nem cigány népesség értékvilága a cigánysághoz képest erősebben individuumcentrikus, valószínű, hogy “kiugrik”, “jobban szemet szúr” ha az adott egyed nem végzi el az általános iskolát, illetve nem tanul tovább – holott a továbbtanulás is elsősorban az adott roma háztartás szemszögéből érvényes és értékes befektetés.

Az iménti megállapítások a gazdasági aktivitás egyes formáiban való részvételre, mint bizonyítottuk, még inkább érvényesek.

Tehát elsősorban nem az a kérdés, – mint azt a környezet előítéletei diktálják – hogy egy adott roma férfi vagy nő dolgozik-e illetve a háztartásban van-e, hanem az, hogy milyen munkaerő-piaci integrációs formával járul hozzá jobban családja/háztartása összjövedelméhez.

Teljesítménymotivációs összefüggések

Az eddigiekben vázolt strukturális összefüggések egy része a kutatás során, mintegy “melléktermékként” jelent meg, ugyanis a koncepció elkészítése idején (talán érthető okokból) nem számoltunk azzal, hogy a cigány népesség körében ilyen mértékű, erőn felüli befektetési ráfordítással – pszichológiai értelemben valódi erőfeszítéssel – találkozunk.

Egyúttal erősen számítottunk arra, hogy a sokszorosan hátrányos helyzet, amely az utóbbi évtizedben erősödik, komoly pszichológiai következményekkel is járhat.

Mivel úgy a képzésben való részvétel, mind az aktív foglalkoztatottság ebben a helyzetben mindenképpen erőfeszítést, pszichológiai teljesítmény-ráfordítást igényel, ezért felvételre került a cigány népesség körében az, hogy milyen teljesítménymotivációs késztetéssel rendelkeznek tagjai.

A teljesítménymotiváció mineműségének megállapítására az un. attribúciós modellt11 választottuk. A modell keretében azok, akiknek teljesítménymotivációját, a teljesítmények elérésével kapcsolatos pszichológiai potenciálját meg akarjuk állapítani, megítélik, hogy sikereik, illetve kudarcaik milyen okoknak köszönhetők. (Az ok tulajdonítását nevezzük attribúciónak:) A kognitív teljesítménymotivációs paradigmában a következő asszimmetrikus típusok fogalmazhatók meg.

a siker oka

a kudarc oka

belső ok:

(kiválóság, erőfeszítés)

külső ok:

(szerencse)

belső ok:

(kevés erőfeszítés)

teljesítmény motivált

kudarckereső

külső ok:

(szerencsétlenség, mások)

sikerorientált

(kudarchárító)

siker / kudarc kerülő

* Teljesítménymotiváltnak nevezzük azokat, akik sikereiket (siker: elért teljesítmény) gyakrabban tulajdonítják a saját képességeiknek, avagy saját kvalitásaiknak – tehát belső, önmagukban rejlő okra vezetik vissza, míg a kudarcot ugyancsak belső oknak tulajdonítják, konzisztensen a siker tulajdonításával: nevezetesen azért nem érnek el sikert, mert kevés erőfeszítést tettek, nem elég felkészültek, ügyetlenek voltak, stb.

A teljesítménymotiváltak tehát a represszív közeg által előidézett objektív akadályok ellenére a kudarcokat gyakran belső oknak tulajdonítják, ennek következtében a kudarc hatására újabb belső energiákat képesek mozgósítani.

* A sikerorientáltak a teljesítménymotiváltakhoz hasonlóan12, belő okokra vezetik vissza sikereiket, ezzel szemben kudarcaikért a külvilágot hibáztatják (mások akadályozták őket, pechjük volt, stb.)

A sikerorientáltak a represszív közeg által eléjük gördített akadályok hatására bekövetkező sikertelenséget gyakran (és joggal) külső oknak tulajdonítják, ezzel azonban a kudarcot el is hárítják (azaz gyakran akkor is külső oknak tulajdonítják a kudarcot, amikor pedig részük van abban), amelynek következtében (a teljesítménymotiváltakhoz képest) kevésbé képesek pszichés energiáik fokozott mobilizálására.

* A kudarckeresők (más elnevezéssel: kudarcfélelem által motiváltak) sikereiket gyakrabban tulajdonítják pl. a szerencsének, mintsem saját képességeiknek vagy erőfeszítésüknek, ezzel szemben kudarcaikért gyakrabban hibáztatják önmagukat. A kudarckeresők még abban az esetben is gyakran csupán külső okot látnak az elért teljesítmény mögött, amikor fokozott sikerélményben van részük. A típus kialakulása mögött a tanult tehetetlenség jelensége áll, amikor a környezet hosszú időn keresztül, tartósan megakadályozza vagy teljesen lehetetlenné teszi a kudarcok kiküszöbölését.

A kudarckeresők (tanult neurotikus reakciójuk révén) gyakran szinte “elébe mennek” a represszív közeg teljesítményt vagy sikert akadályozó megmozdulásainak, mintegy ki is váltják azt.

* A siker/kudarc kerülők attribúciós modellje a teljesítménymotiváltakéval asszimmetrikus: úgy a sikert, mint a kudarcot külső okoknak tulajdonítják a legnagyobb gyakorisággal. E teljesítménymotivációs karakter mögött ugyancsak felfedezhető a tanult tehetetlenség jelensége, azzal a különbséggel, hogy a siker/kudarc kerülők a kudarckeresőkhöz képest kevésbé önromboló módon inkább passzivitásba menekülnek, egyaránt “kihátrálnak” a sikerrel vagy kudarccal fenyegető helyzetekből. Alacsony teljesítmény iránti késztetés jellemzi őket, egyúttal a kudarcot sem keresik.

Az egyes teljesítménymotivációs típusok természetesen nem tisztán jelennek meg, elsősorban valószínűségről, vagy gyakoriságról van szó. Kialakulásuk komplex okokra vezethető vissza, természetesen szerepet játszik benne a családi környezet éppúgy, mint a környezet viselkedése. Ezzel együtt elsősorban az élmények, az élmények hatására kialakuló viselkedés, valamint a saját viselkedés kiváltotta környezeti reakciók pozitív feedback mechanizmusai rögzítik az egyéni teljesítményt, annak elérését erősen determináló teljesíménymotivációs típusokat.

A valódi teljesítménnyel elérése, valamint a kudarcok okozta traumák feldolgozására alkalmas belső potenciál tekintetében tehát hierarchikus viszony van a négyféle teljesítménymotivációs típus között; sorrendben a következő: teljesítménymotiváltak, sikerorientáltak, siker/kudarc kerülők, kudarckeresők.

A teljesítmény iránti motiváltság eltérései alapvetően befolyásolják azt a kérdést, hogy az egyén a környezet (illetve saját maga) által támasztott akadályokkal, valamint kihívásokkal milyen viszonyban áll, milyenek az un. megharcoló (coping) stratégiái.

A képzettséggel valamint gazdasági aktivitással kapcsolatos strukturális összefüggések ismeretében különösen izgalmas kérdés, hogy az ózdi régió cigány népessége milyen belső tartalékokkal veszi fel a küzdelmet a halmozottan hátrányos helyzetből fakadó nehézségekkel szemben – és fordítva: a környezetből és a saját helyzetből fakadó represszív mechanizmusok milyen (a teljesítménnyel kapcsolatos) karakterszerkezetet eredményeznek ebben a népességben.

Mivel a strukturális összefüggések zöme a 17-29 éves népesség körében került megállapításra, ezért az ezekkel összefüggő teljesítménymotivációs kérdéseket is ebben az életkori csoportban tekintjük át.

A teljesítménymotivációs típusok alapmegoszlása a 17-29 éves roma népesség körében.

22. sz. táblázat

17-29 évesek

teljesítmény motivált

36,2

sikerorientált

33,9

siker/kudarc kerülő

19,9

kudarckereső

10,0

Az adatok első ránézésre éppúgy kelthetnek meglepetést, mint az eddigi elemzésből fakadó evidenciaérzést.

A 19-29 éves cigány népesség legnagyobb hányada (36,2%) teljesítménymotivált, ráadásul hozzájuk társul a sikerorientáltak 33,9 %-a. Azaz a teljesítményekkel kapcsolatos alapvetően pozitív motiváltsággal e népesség mintegy 70 %-a rendelkezik!

A siker/kudarckerülők a népesség mintegy 20 %-át alkotják, és a “legproblémásabb” kudarckereső (azaz a környezeti represszió által neurotizált) csoport mindössze 10 % (bár ez is jelentős arány önmagában!).

Természetesen az eredmények (mivel önreflexión alapulnak) ellenőrzésre szorulnak (szemben az un. “kemény” adatokkal, amelyek hitelességét a tényközlés biztosítja).

Az egyes teljesítménymotivációs típusokhoz való tartozás attribúciós eljárását azzal kontrolláltuk, hogy az attribúciót a kérdezetteknek ki kellett terjeszteniük (projektív módon) más roma személyekre is. A kétféle attribúció magas konzisztenciája validálta a kapott eredményeket.

A eredmények validitását más oldalról a következő kereszt-összefüggések erősítik meg.

Képzettség és teljesítménymotiváció

11. sz. ábra

A teljesítménymotivációs típusok iskolai végzettség szerinti eloszlása több szempontból figyelemreméltó.

1. Azok, akik nem rendelkeznek befejezett általános iskolai végzettséggel, valamint azok, rendelkeznek azzal, alapvetően nem a pozitív teljesítménykésztetés mértékében és típusaiban különböznek egymástól (mindkettő meglehetősen magas!), hanem abban, hogy a teljesítmények elkérése tekintetében az inkább passzív siker/kudarc kerülők magasabb arányban fordulnak elő az általános iskolát be nem fejezettek között, valamint a tanult tehetetlenség mértéke valamivel nagyobb az általános iskolát befejezetteknél.

2. A befejezett szakképzéssel rendelkezők között találjuk a legmagasabb arányban azokat, akik sikereiket és kudarcaikat egyaránt saját erőfeszítésük és képességeik aktuális állapotának tulajdonítják, azaz akik a környezet akár ellentétes nyomása ellenére is magas teljesítményt képese produkálni. Ez a viszonyok ismeretében persze nem “csoda”. Bár az ő körükben a kudarckeresők elenyésző arányban fordulnak elő, figyelemreméltó, hogy a sikert és kudarcot egyaránt kerülők az általános iskolát be nem fejezett csoportnál látott arányban vannak jelen.

A képzettség szintje szerinti eloszlások arról a mechanizmusról beszélnek, ahogy az egyes képzettségi küszöbök átlépése szelektál a teljesítménymotivációs típusok között. Ezt az állítást azzal ellenőrizhetjük le, ha megnézzük, hogy a teljesítménymotiváció szempontjából milyen különbség található a két nem között.

Mivel tudjuk, hogy az adott korcsoportban több férfi rendelkezik befejezett általános iskolával, valamint szakképzettséggel, mint nő, abban az esetben, ha találunk a teljesítménymotiváció szempontjából releváns különbséget a két nem között, úgy az “otthonról hozott” teljesítménymotivációs potenciál is eldönti, hogy ki fejez be pl. egy szakképzést.

Abban az esetben azonban, ha nincs nemek közötti (eleve meglévő) különbség a teljesítménymotiváció szempontjából (ezt látjuk a következő táblázat adatiban), akkor valószínű, hogy nemtől függetlenül, az egyes képzési fokozatok (illetve a mögöttük lévő intézményrendszer) által támasztott akadályok az egyik oka a látható különbségeknek.

Azaz egyrészt a magas pozitív teljesítménykésztetés ellenére maradnak ki sokan az alapképzésből, másrészt még a szakképzés akadályait is csak magas teljesítménymotivációs potenciál mellet vehetik a cigány fiatalok.

Teljesítménymotivációs típusok az egyes nemek %-ban.

23. táblázat

ffi.

nő

telj. motivált

36,5

39,4

siker orientált

34,6

30,2

siker/kudarc kerülő

18,0

19,4

kudarckereső

11,0

10,9

A másik komoly kérdés, hogy a települési elhelyezkedés, valamint szegregáció szempontjából milyen eltéréseket találunk, valamint ezek hogyan viszonyulnak az iskolai végzettség ismert eltéréseihez.

Teljesítménymotiváció és lakóhely – az egyes lakóhelyi típusok %-ban

24. táblázat

eloszlások

átlagtól való eltérés

Ózd

egyéb

szeg-regált

vegyes

átlag

Ózd

egyéb

szeg-regált

vegyes

telj. motivált

44,0

30,1

30,7

42,4

36,2

1,22

0,83

0,85

1,17

siker orientált

26,2

40,6

37,2

31,0

33,9

0,77

1,20

1,10

0,91

siker/kudarc kerülő

16,9

21,0

21,6

17,9

19,9

0,85

1,06

1,09

0,90

kudarckereső

13,0

8,3

10,5

8,7

10,0

1,30

0,83

1,05

0,87

1. Az Ózdon, vegyes, nem szegregált lakókörnyezetben élők között mintegy 10-12 %-al több teljesítménymotiváltat találunk, mint a községekben, szegregáltan élők között.

2. Sikerorientáció szempontjából valójában Ózd és az egyéb települések kötött van különbség, a szegregáció hatása elenyésző. Feltűnő, hogy míg Ózdon a teljesítménymotiváltak aránya magasabb, addig a sikerorientáltaké alacsonyabb – a községekben az iménti arányok fordítottak.

3. A kudarc által motivált két típus eloszlási különbségei település és lakóhely szerint nem számottevők.

Tudjuk azt, hogy Ózd és a környező települések, valamint az elkülönült, szegregált, valamint a vegyes lakókörnyezet viszonyában, iskoláztatási szempontból az Ózdon, vegyes környezetben élők komoly előnyöket élveznek, a kis településeken, szegregáltan élők pedig komoly hátrányokat szenvednek (egymáshoz képest).

Mint láttuk, Ózd és a községek viszonylatában, csak a pozitív teljesítménykésztetéssel rendelkezők között van jelentős különbség, egyúttal a kétféle pozitív teljesítménykésztetéssel rendelkezők összaránya úgy Ózdon, mint a községekben 70-70%.

Azt is láttuk az iméntiekben, hogy a befejezett szakképzéssel rendelkezők azok, akik esetében a pozitív teljesítménykésztetésűek kiugró mértékben vannak jelen.

A fenti összefüggésekből következően a szakképzettség megszerzéséhez nem elég a régió cigány lakossága esetében a pozitív teljesítménykésztetés, hanem ezen belül is jelentős mértékben szükséges a teljesítménymotiváció megléte, az arra való készség, hogy a környezet nyomása okozta kudarcokat a saját erőfeszítéseik fokozásával küszöböljék ki.

A fenti összefüggés fordítva is érvényes – és ezt figyeltük meg a magas gyermeknevelési teher ellenére való képzéssel kapcsolatos családi erőfeszítések taglalásánál – a roma népesség erősen pozitív teljesítménykésztetése ellenére alulképzett.

A gazdasági aktivitás szerinti összefüggések.

Elsőként összefoglalóan tekintsük át a 17-29 éves roma népesség foglalkoztatottsági arányait nemenként.

Fő gazdasági aktivitás a 17-29 éves férfiak és nők %-ban.

25. sz. táblázat

gazdasági aktivitás

ffi

nő

tanuló

2,6

5,5

aktív

14,8

5,4

munkanélküli

78,2

20,8

háztartásban

4,4

68,3

Az egyenetlen eloszlásból következően a férfiak esetében az aktív foglalkoztatottak, valamint a munkanélküliek, a nők esetében pedig a munkanélküliek és a háztartásban foglalkoztatottak megoszlását tekintjük át az egyes teljesítménymotivációs kategóriák szerint.

12. sz. ábra

Az egyes gazdasági aktivitás szerinti csoportokba tartozók teljesítménymotivációs típusok szerinti eloszlása a következő, roppan tanulságos összefüggéseket mutatja.

1. A gazdaságilag aktív férfiak között egyáltalán nem találunk kudarcfélelem által motiváltakat, kizárólag olyanokat, akik valamilyen pozitív teljesítménykésztetéssel jellemezhetők. ezen belül a sikerorientált (azaz egyúttal kudarchárító) férfiak aránya abszolut felülreprezentált.

2. A munkanélküli férfiak körében az aktív férfiakhoz képest magasabb arányban találunk teljesítménymotiváltakat.

3. A munkanélküli férfiak, munkanélküli valamint háztartásban foglalkoztatott nők között nem találunk egymáshoz képest drámai eltéréseket teljesítménymotivációs szempontból, azonban az aktív férfiakhoz képest igen.

4. A legnagyobb kudarctűréssel (minimális kudarchárítással), a háztartásban foglalkoztatott nőknél találkozunk, azaz az ő körükben fordulnak elő a legnagyobb gyakorisággal teljesítménymotiváltak. Egyúttal az ő körükben találkozunk a legkevesebb kudarckeresővel is.

Mivel tudjuk azt, hogy a gazdaságilag aktív férfiak elsősorban házasok, egyúttal van gyermekük is (tehát családfenntartói minőségükben rendkívül lényeges az aktív kereső lét), továbbá a házasok/nem házasok és gyermekkel rendelkezők/nem rendelkezők között teljesítménymotivációs szempontból nincs lényeges különbség13 (lásd a következő, 26. sz. táblázat adatait), ebből következően a család anyagi igényeitől, és az ezáltal a férfiakra rótt felelősségtől függetlenül csak a legnagyobb teljesítménymotivációval, ezen belül is kiemelkedő kudarctűréssel rendelkező férfiak azok, akik képesek tartósan elhelyezkedni.

A helyzet tehát nem az (mint a környezet előítéletei diktálják), hogy “nem szokta a cigány a szántást”, hanem éppen ellenkezőleg: “csak azok szántanak, akik tűrik a pofonokat” (mint láttuk, az aktív férfiak 70%-a kudarctűrő, egyúttal teljesítménymotivált).

26. sz. táblázat

telj. motivált

siker orientált

siker/kudarc kerülő

kudarckereső

total

nőtlen/hajadon

39,2

28,4

18,4

14,0

100

házas/élettárs

36,8

35,3

19,0

8,9

100

van gyermeke

37,9

34,3

20,1

7,7

100

nincs gyermeke

37,5

31,2

17,6

13,7

100

A fenti adatok ugyancsak megerősítenek egy összefüggést. Mivel a házasság, valamint a gyermekkel való rendelkezés önmagában független a teljesítménymotivációtól, ugyanakkor a háztartásban elhelyezkedett nők körében (akik egyúttal a legnagyobb arányban házasok és van gyermekük), a teljesítménymotiváltak aránya magas (magasabb az aktivitási szerinti átlagnál) következésképp igaz az az állítás, mely szerint a háztartásban való elhelyezkedés nem inaktivitás, hanem a gazdasági aktivitás olyan formája, amely a család össz-jövedelmét emelő tényező lehet. (Ellenkező esetben ugyanis, amennyiben a háztartásban való lét egyúttal passzivitásként lenne értelmezhető, várható lenne, hogy a siker/kudarckerülő nők lennének ebben a körben felülreprezentáltak).

A gazdaságilag kétségtelenül inaktív munkanélküliek körében (akik egyúttal zömmel férfiak), mint láttuk, a teljesítménymotiváltak, valamint a sikerorientáltak nagyjából azonos arányban vannak jelen (összesen 65,5 %).

Tudjuk, hogy a munkanélküliek egy része végez közmunkát (amely közmunkavégzést nem tekintettük a gazdasági aktivitás részének).

Kérdés, hogy a közmunkát végzők és nem végzők eloszlása teljesítménymotiváció szempontjából, szolgál-e valamilyen tanulsággal.

Közmunkavégzés a munkanélküliek %-ban

27. sz. táblázat

közmunkát végez-e

ffi

nő

total

igen

53,8

5,9

44,1

nem

46,2

94,1

55,9

A kérdés tehát alapvetően férfiakra vonatkozik.

Közmunkavégzés a férfiak körében, a teljesítménymotivációs típusok %-ban.

28. sz. táblázat

férfiak – végez-e közmunkát

igen

nem

összes munkanélküli ffi.

telj. motivált

15,2

38,5

34,6

siker orientált

36,7

31,1

30,9

siker/kudarc kerülő

44,3

14,9

23,3

kudarckereső

3,9

15,5

11,2

A közmunkát végző munkanélküli férfiak teljesítménymotiváció szerinti eloszlása merőben különbözik az összes munkanélküli férfi ilyen szempontból vett eloszlásától.

A közmunkát végző férfiak között az átlaghoz képest fele annyi teljesítménymotiváltat, valamint majdnem kétszer annyi siker/kudarckerülőt találunk. A kudarckeresők aránya az átlag harmada.

A közmunkavégzés tehát a munkanélküli férfiak közül elsősorban azokat vonzza, akik teljesítménykésztetés szempontjából passzívak, egyúttal kissé taszítja azokat, akik pozitív teljesítménykésztetéssel rendelkeznek.

Mivel a közmunkavégzés – bár önmagában munka – egyúttal a háztartás egészét érintő jövedelemszerzés szempontjából értékelendő (mint az eddigi összefüggések ezt világossá teszik), ebből következően egyúttal nem indexe a munka (pontosabban a háztartás számára értékes munka) iránti hajlandóságnak. Ennek ellenkezője igaz: elsősorban azon munkanélküliek áramlanak erre a területre, akik számára a teljesítmények elérése inkább szorongató feladat.

Az egyhelyben lakással eltöltött évek száma, valamint a teljesítménymotiváció kapcsolata.

Az eddigi fejtegetések során láttuk, hogy a gazdasági aktivitás valamint a települési és lakóhelyi elhelyezkedés szoros kapcsolatban áll egymással. Az aktív foglalkoztatottak elsősorban nem szegregált környezetben élnek, míg a munkanélküliek elsősorban a községi, szegregált viszonyok között élők közül kerülnek ki.

Egyúttal tudjuk azt, hogy települési hovatartozás és szegregáció szempontjából nincs jelentősebb különbség az egyes teljesítménymotivációs típusok eloszlásában.

Következésképp azon erős teljesítménymotivációval rendelkező férfiak, akik egyébként az átlagnál nagyobb valószínűséggel aktív dolgozók, a községek cigánytelepein ugyanolyan gyakorisággal élnek, tehát ottani alulfoglalkoztatottságuk nem késztetéseik hiányának köszönhető, hasonlóan, a jobb foglalkoztatottsági körülmények között élők előnyüket nem erősebb motivációiknak köszönhetik. Ebből persze indirekt módon következik az, amit amúgy is tudunk, nevezetesen a munkaalkalmak egyenetlen eloszlásának és a lakóhelyi hátrányoknak az egymást erősítő mivolta, de az is következik, hogy a cigány férfiak motivációik ellenére nem találnak munkát.

Felmerül ugyanakkor egy kérdés: az adott teljesítménymotivációs potenciállal rendelkező, egyúttal az adott települési és lakókörnyezet előnyeinek/hátrányainak kitett népesség milyen reaktív stratégiákat alkalmazhat.

Az egyik lehetséges eljárás (a már elemzett családi stratégiákon túl) a települési hátrányok kiküszöbölése település- és lakóhelyközi migrációval.

(Természetesen nem feltételezzük, hogy pl. a községi telepeken élők bármikor, vagy könnyen költözhetnének “jobb” körülmények közé, egyúttal amennyiben markáns különbségeket találunk, azok szólhatnak tendenciákról, illetve a hátrányok leküzdését célzó erőfeszítésekről).

A kutatás során vizsgáltuk, hogy a népesség hány éve él jelenlegi lakóhelyén.

Az egyhelyben lakással eltöltött évek számával kapcsolatban előzetesen két feltételezéssel élhetünk. Minél régebb óta lakik valaki az adott lakóhelyi környezetben, a.) annál kevésbé akar onnét elköltözni, vagy b.) annál kevésbé képes erre.

Elköltözési szándékok település és lakóhely %-ban.

29. sz. táblázat

szándékozik-e költözni…

Ózd

községek

szegregált

vegyes

más településre

18,6

8,3

12,5

16,0

településen belül

23,5

33,4

34,3

21,9

nem

58,0

58,4

53,2

62,1

ottlakással töltött évek (átlagév)

8,3

10,9

9,2

9,6

Az egyhelyben lakással töltött évek átlaga 8 és 11 év között változik. Látható, hogy nem teljesen szoros az összefüggés az adott lakóhelyen eltöltött évek száma, valamint aközött, hogy el akarnak-e költözni: Ózd, valamint a községek között átlagosan mintegy két év különbség van, míg az elköltözni nem szándékozók aránya azonos, ellenben a szegregáltan/nem szegregáltan élők átlagosan azonos ideje élnek egy lakóhelyen, de a nem szegregáltan élők közül egytizeddel kevesebben akarnak elköltözni lakóhelyükről.

Feltűnő, hogy az ózdi lakóhellyel rendelkezők közül akarnak a legtöbben más településre költözni (a községi lakosok aránya ebből a szempontból a legalacsonyabb), a szegregáltan élők közül jóval kevesebben akarnak más településre költözni, mint településen belül.

Költözni nem szándékozók okai, a település és lakóhely %-ban.

30. sz. táblázat

szándék hiányának okai

Ózd

községek

szegregált

vegyes

nem akar

49,8

72,5

58,6

60,2

nincs hová, lakása értéktelen

40,3

22,6

38,7

28,4

egyéb

9,9

4,9

2,6

11,4

Tehát önmagában az, hogy valaki mennyi ideje él lakóhelyén, valamint az elköltözési szándék, a lakóhely nyújtotta relatív előnyökkel vagy abszolut hátrányokkal nem áll közvetlen viszonyban- az átlagokat tekintve.

Az egyes teljesítménymotivációs típusok alapvető –a teljesítménnyel és a problémákkal szembeni küzdelemmel kapcsolatos – mintáit tekintve azonban felmerül a kérdés, hogy az adott (pl. rendkívüli hátrányokat jelentő) lakóhelyen eltöltött évek száma függ-e az egyén megharcoló-készségétől (coping stratégiáitól) vagy ettől független tényező.

A következő ábra településtípus és a lakóhely jellege szerint megkülönböztetve ábrázolja az egyes teljesítménymotivációs típusokba sorolhatók körében azt, hogy hány éve élnek egyazon lakóhelyen.

13. ábra

A főbb jellegzetességek a következők.

1. A szegregált, illetve a nem szegregált lakókörnyezetben élő egyes teljesítménymotivációs típusokhoz tartozók között, az egyhelyben lakás éveit tekintve nincsenek jelentős különbségek, a szórás 4 év. Ezen belül azonban a szegregált környezetben élő kudarckeresők egyhelyben töltött éveinek száma a legmagasabb (12 év), míg a sikerorientáltak ilyen lakókörnyezetben átlagosan négy évvel kevesebb ideje élnek.

2. Figyelemreméltó, hogy a vegyes, nem szegregált környezetben élők közül a sikerorientáltak élnek a legrégebb óta ilyen környezetben (átlag 10 éve), míg a siker/kudarckerülők (tehát azok, akik a leginkább kerülik a konfliktuózus helyzeteket) élnek a legkevesebb ideje ilyen környezetben.

3. Igazán drámai különbségeket Ózd és a községek relációjában tapasztalunk. A teljesítmények iránti pozitív késztetéssel rendelkező teljesítménymotiváltak, valamint a sikerorientáltak a községekben átlagosan több, mint másfél évtizede élnek, Ózdon 4-8 évvel kevesebb ideje. A teljesítményekkel szembeni szorongásokkal rendelkezők éppen fordított tendenciákat mutatnak. Azok, akiknek teljesítménymotivációját a kudarckeresés jellemzi (azaz azok az emberek, akik a leginkább jellemezhetők “tanult tehetetlenséggel”), éppen a községekben élnek a legkevesebb ideje (átlagosan 2 éve!), ráadásul a szegregált környezetben eltöltött átlagos lakóévek száma náluk a legmagasabb (12 év). A kudarckerülők tendenciái hasonlóak, egyúttal a kudarckeresőkhöz képest az Ózdon vagy a községekben eltöltött átlagos lakóévek száma 5-7 évvel több.

Tudjuk azt, hogy Ózdon, valamint a községekben nagyjából azonos arányban élnek az egyes teljesítménymotivációs típusokhoz tartozók. Tudjuk továbbá azt, hogy az összes foglalkoztatott abszolut arányát tekintve, a községekben élők közül többen aktívak (többségükben férfiak). Az aktív dolgozók kizárólag a pozitív teljesítménykésztetéssel rendelkezők közül kerülnek ki.

Az eddigiekben leírt összefüggéseket tehát megerősíti az egyes teljesítménymotivációs típushoz tartozók lakóéveinek vizsgálata. Ott, ahol a leginkább lehetséges a foglalkoztatottság, ott élnek a legrégebb óta azok, akik köréből az aktív foglalkoztatottak a leginkább kikerülnek. Mivel pl. Ózdon abszolut arányukat tekintve (jelenleg) ugyanannyi teljesítménymotivált él, mint a községekben, de kevesebb ideje élnek ott, ebből következtethetünk a vándorlás irányára is: az emberek oda költöznek inkább, ahol foglalkoztatottságuk nagyobb valószínűséggel bír.

Mivel tudjuk azt is, hogy pl. a szegregált környezetben élő teljesítménymotiváltak aránya azonos a községekben élőkével, egyúttal legrégebb ideje a kudarckereséssel jellemezhetők élnek szegregált viszonyok között, (és a pozitív teljesítménykésztetéssel rendelkezők a legkevesebb ideje – vegyük egyúttal figyelembe, hogy az ő arányuk a teljes 17-29 éves korú népességben több, mint kétharmad), látható, hogy a település és szegregációs viszonyok közi költözéseket alapvetően a teljesítménykésztetés, egyúttal az objektív lehetőségek együttesen határozzák meg.

A cigány háztartások tehát még relatív “röghöz kötöttségük” ellenére is (amelyet pl. az értékesíthetetlen lakások is okoznak) alapvetően ott igyekeznek élni, ahol több a munkaalkalom (avagy nagyobb a munkavállalás objektív és szociálpszichológiai valószínűsége), még abban az esetben is, ha ez együtt jár a telepeken (szegregált viszonyok közt) való léttel.

A háztartások gazdasági jellemzői

Bár az eddigi, strukturális összefüggéseket tárgyaló fejezetek során, a megfelelő kontextusban a háztartások legtöbb gazdasági jellemzője leírásra kerül, természetesen maradtak olyan alapjellemzők is, amelyeket nem volt érdemes összefüggésbe állítani a képzettséggel, vagy az aktív foglalkoztatottsággal, ugyanakkor önmagukban meglehetősen pregnáns képet festenek a roma népesség életviszonyairól.

Ezeket a jellemzőket foglaljuk össze az alábbi fejezetben.

Az alacsony aktivitási ráta, valamint a főleg nők körében érvényesülő háztartásban való foglalkoztatottság (amely pénzbeni jövedelemként a gyermekgondozási és családi támogatásokat, a helyi segélyeket tudhatja magáénak) indokolhatja a kiegészítő tevékenységek magas nívóját.

E feltételezéssel szemben a teljes népesség mindössze 16 %-a rendelkezik ilyen jövedelemmel, a férfiak körében sem haladja meg ez az arány a 18 %-ot.

Kiegészítő jövedelemmel való rendelkezés - korcsoport %-ban.

31. sz. táblázat

Van-e kiegészítő jövedelme ?

15-16 éves

17-29 éves

total

nincs

93,2

82,9

van

6,8

15,9

Kiegészítő jövedelmek forrásai a 15-29 éves népesség %-ban.

32. sz. táblázat

napszám, alkalmi

7,8

kereskedelmi

6,0

háztáji mezőgazdaság

3,1

szolgáltató jellegű tevékenység

2,8

gyűjtögetés

2,3

háztáji “ipari” tevékenység

1,5

vadászat, halászat

0,9

egyéb

0,7

A kiegészítő (bevallott, tehát “legális”) jövedelmek szerkezete egyrészt a tradicionális lehetőségekre utal, másrészt az egy mellékfoglalkozási típusra jutó alacsony ráta (max. 7,8%) arra, hogy a kiegészítő jellegű tevékenységek rendkívül visszaszorultak.

Az a megállapítás tehát, amelyet az aktív foglalkoztatottság szerkezeti vizsgálatánál tettünk, nevezetesen, hogy a tényleges jövedelmek forrásai elsősorban (az aktív foglalkoztatottak keresetén túl) a családi és munkaerőpiaci támogatási formák, a kiegészítő jövedelmek nívója felől is igaznak tűnnek.

Természetesen nem ismerjük e kiegészítő jövedelmek nagyságrendjét, sem a “szürke/fekete” gazdaságból beáramló források mértékét, ugyanakkor a következőkben az anyagi javakkal való rendelkezés mértékét és nívóját számszerüsítő összefüggések arra utalnak, hogy ezek a források messze elmaradnak akár az ésszerűen várhatótótól is.

A lakások települési és szegregáció szempontú elemzésén túl lényeges a lakások tulajdoni helyzete – amely a lakásokat birtokló népesség anyagi helyzetéről ad számot.

A lakások tulajdoni jellege a népesség %-ban

33. sz. táblázat

Ózd

egyéb

szegregált

vegyes

Total

saját tulajdon

37,3

59,5

44,0

49,1

46,9

állami/önkormányzati bérlakás

52,8

2,6

29,5

33,5

31,2

albérlet

6,7

6,1

6,4

ideiglenes (pl. rokonoknál)

3,1

31,9

20,4

11,3

15,6

A számok bár önmagukért beszélnek, érdemes néhány fő jellegzetességet kiemelni.

1. Ózdon a saját tulajdonban, illetve állami/önkormányzati tulajdonban álló lakások aránya viszonylag kiegyenlített, a cigány népesség mintegy fele él állami bérlakásban, az albérletben, valamint rokonoknál meghúzódók aránya az előbbi két kategóriához képest alacsony (összesen 9,8%), bár így is magas.

2. A nem ózdi települések esetében az iménti arányok megfordulnak. A községi roma népesség mintegy hatvan százaléka él saját tulajdonú ingatlanban, míg több, mint 30 % rokonainál, azaz nincs saját lakóingatlana (vagy nem él ott).

3. Az állami/önkormányzati tulajdon és a saját ingatlantulajdon aránya a szegregált/nem szegregált viszonyok között élők esetében szinte azonos, ezzel szemben azon népesség kétharmada, amely nem rendelkezik saját lakással, a szegregált telepeken él.

Lakóhelyiségek száma a lakások %-ban

34. sz. táblázat

a lakásban … van

Ózd

egyéb

szegregált

vegyes

Total

egy helyiség

40,1

40,9

50,5

30,0

40,4

két helyiség

41,1

36,1

34,3

43,7

38,9

három helyiség

14,3

14,2

12,2

16,5

14,2

4 -vagy több helyiség

4,6

8,9

3,1

9,8

6,4

átlag lakósűrűség (helyiség/fő)

3,39

3,08

3,49

3,06

A szegregált körülmények között mintegy tíz százalékkal többen, a vegyes környezetben élők közül pedig tíz százalékkal kevesebben élnek egy lakóhelyiségben az átlagnál, míg a települési hovatartozás ebből a szempontból nem számottevő.

A lakásviszonyokat a lakások tulajdoni jellege mellett igazából a lakósűrűség jellemzi, azaz átlagosan hányan élnek egy helyiségben.

A szegregált körülmények között élőket tehát nemcsak az jellemzi, hogy ők rendelkeznek a legkisebb arányban saját lakóingatlannal, valamint az itt élők között vannak a legnagyobb arányban azok, akik rokoni szívességből laknak egyáltalán, hanem itt a legnagyobb a lakósűrűség is (átlagosan 3,5 fő él egy helyiségben).

Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy bár az Ózdon élők relatíve rendezett tulajdonviszonyok között élnek (saját vagy bérlakásban), a lakósűrűség szempontjából rosszabb helyzetben vannak, mint a községekben élők.

A lakásviszonyok következő meghatározója az, hogy a települési és szegregációs viszonyoktól függően milyen mértékben rendelkezik az adott lakás az alapvető komforttényezőkkel.

Komforttényezők a települési és elhelyezkedési viszonyok %-ban.

35. sz. táblázat

van…

Ózd

egyéb

szegregált

vegyes

1. önálló konyha

88,6

74,3

74,1

90,7

2. önálló fürdőszoba

39,4

29,2

23,5

46,6

3. lakáson belüli WC

41,8

25,1

17,2

51,6

4. vezetékes villany

98,0

100,0

97,7

100,0

5. vezetékes víz

54,3

28,7

21,7

63,5

6. telken belüli kút

17,7

24,1

26,5

14,5

semmilyen közeli vízforrás

18,2

23,8

28,3

13,9

7. vezetékes gáz

16,6

0,8

0,0

19,1

8. gázpalackos megoldás

35,5

51,2

33,0

51,1

semmilyen gáz

27,3

20,7

32,4

15,3

1. A komfortot jelentő helyiségek szempontjából (fürdőszoba, konyha, lakáson belüli WC) egyértelműen a vegyes lakókörnyezetben, ezen belül Ózdon élő cigány lakosság van jobb helyzetben. A lakáskörülmények alapállapotát jellemzi viszont az a tény, hogy még a legjobb helyzetet jelentő ózdi, nem szegregált lakókörnyezetben élők között is mindössze 50 % körüli azon lakások száma, ahol van lakáson belüli WC (a fürdőszobák eloszlása hasonló). Az önálló konyha a legtöbb esetben (mint azt a lakóhelyiségek számánál láthatjuk) egyúttal az egyetlen lakóhelyiséget jelenti.

2. A lakókomfort másik jellemzője a vízzel, valamint az energiaforrásokkal való ellátottság. Ezen belül a vezetékes villany, víz és gáz közüzemi ellátottságot jelent. Bár a kutatás során nem tértünk ki a közüzemi díjhátralék (és az ebből fakadó közüzemi ellátás megvonása) kérdésére, a fenti adatok bizonyos indirekt választ is adhatnak erre a kérdésre. Feltűnő, hogy éppen Ózdon találkozunk olyan életviszonyokkal, amelyekben nem szerepel a vezetékes villany (ez kizárólag ózdi telepeket jelent). Feltételezhető, hogy ezekben az esetekben már kikapcsolták az áramot. Mivel nem tudjuk, hogy a közüzemi díjtartozások esetén melyik szolgáltatást kezdik előbb szüneteltetni (nyilván függően a specifikus fogyasztástól), csak feltételezhetjük, hogy a rendkívül kirívó mértékű alacsony vezetékes vízzel való ellátottságnak nem egyetlen oka az, hogy “elzárták a csapot” (különösen ha az adatokat szembeállítjuk a vezetékes árammal való ellátottsággal). Azon lakások aránya, ahol semmilyen közvetlen (lakáson vagy telken belüli) vízforrás nem áll rendelkezésre, Ózdon megközelíti a húsz százalékot, illetve a szegregált viszonyok között élők esetében a harminc százalékot. Ezek az adatok arról beszélnek, hogy elsősorban Ózdon, a telepeken élőknek sok esetben csak az utcai nyomóskút áll rendelkezésre.

3. Vezetékes gázzal kizárólag Ózdon, a vegyes környezetben élők lakásai vannak felszerelve. A szegregált környezetben élők több, mint 30 %-a semmilyen gázzal nem rendelkezik, ez az arány Ózdon is megközelíti a 30 %-ot.

Az élet- és anyagi viszonyok következő jellemzője az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló jövedelem mire elég.

Véleménykutatási tapasztalatokból kiindulva természetesen nem kérdeztünk rá a megkeresett személyes (vagy háztartási) jövedelmek forintértékére, ráadásul ezek az értékek a felhasználás szerkezete, valamint a relatív igények miatt amúgy sem különösebben informatívak.

A háztartási jövedelmek jellemzője tehát, hogy mire tartják azt elegendőnek. Két költségtípust ítéltettünk meg, 3 fokú skálán, ahol a 3-as jelentette az “elegendő” értéket, az 1-es pedig a “nem elég” értéket (a 2-es az “éppen hogy” kategória volt).

A két költségtípus, valamint az azokon belüli költségnemek a következők:

1. közvetlen szükségletek költségei

a (család) élelmezése, a (család) ruházkodása, lakbér kifizetése (ha a lakás önkormányzati tulajdonú), lakáshitelek törlesztése (ha a lakás saját tulajdonú), közüzemi díjak kifizetése, egyéb hitelek törlesztése (magánhitel is), a gyerekek tanulmányi költségei, a (család) egyéb szükségletei - pl. szórakozás, utazás,

2. “befektetési” szükségletek költségei

lakásfelújítás, új berendezések (elektronika, háztartási gép, gépkocsi, stb.), saját továbbtanulása, saját vállalkozás (indítása vagy működtetése)

A jövedelem elégségességének megítélése 3 fokú skálán, lakóhelyi relációban.

Romacentrum.hu

Kutatás az ózdi régió cigány népessége körében

Partnereink

Legújabb

Categories