Romacentrum.hu

RÖVID ÚTMUTATÓ ROMA AKTIVISTÁKNAK

Egyre több romában ébred vágy, hogy javítson a lakóhelyén, városában, országában élő romák helyzetén, vagy akár az európai vagy más kontinensek roma lakosainak sorsát is befolyásolja. Növekszik az olyan roma aktivisták száma Európában, akik a roma közösségek számára előnyös változást sürgetnek. Ugyanakkor a romák közül sokan azt mondják, hogy “nincs a kezükben hatalom”, s lehetőségeik, hogy befolyásolják vagy megváltoztassák a saját életüket — elenyészőek. Ha szigorúan vesszük, nincs igazuk, hiszen minden embernek van némi hatalma. Persze van akinek sokkal több, a romák többségének azonban igen kevés befolyása van a saját életére nézve manapság. Mindazonáltal jelentős különbség van a között a hatalom között, amivel egy személy vagy közösség ma rendelkezik, és a között, amire a jövőben szert tehet – tehát mindenkinek van úgynevezett hatalom-potenciálja. És lévén, hogy több millió roma él Európában, a romák, mint közösség lehetséges hatalma, hatalom-potenciálja igen számottevő. A kérdés csak az, hogyan lehet megnövelni a romák által jelenleg gyakorolt valódi hatalom szintjét. Az alábbi szöveg néhány ötletet tartalmaz azoknak a roma aktivistáknak, akik azt fontolgatják, hogyan tudnák a politikai folyamatokat a roma közösség hasznára fordítani – vagyis azoknak, akik romaként, a politikába való bekapcsolódással a közösség érdekében szeretnék befolyásukat növelni.

Milyen hatással van a politika az életemre?

A demokráciában a választópolgárok politikusok kezébe helyezik a közhatalmat, akik azután törvényeket és államvezetési irányelveket dolgoznak ki. Az egyik oldalon tehát a megválasztott politikusok választóik érdekeit képviselik és védelmezik. A politikusoknak azonban nemcsak a saját választóik érdekeivel kellene törődniük, hanem az egész közösség jólétét is szem előtt kellene tartaniuk.

A nagyobb közösség számára fontosnak ítélt ügyeket a megválasztott képviselők különböző szinteken tárgyalják – többek között országos, térségbeli és a helyi szinteken. Ennek értelmében például az állami költségvetést, a külpolitikát vagy az új állami törvénykezést illető döntéseket általában országos vagy regionális szinten tárgyalják. A települési (városi illetve falusi) hatóságok elsősorban a helyi ügyekért felelősek, amilyen például az ivóvízellátás, az urbanisztikai kérdések, út- illetve közterület karbantartás, alapfokú oktatás, alapvető egészségügyi ellátás, szociális ellátás stb. Az ügy jellegétől függően az egyén mindennapjaira kihatással vannak az országos, regionális ill. helyi szinten hozott stratégiai döntések. A törvényeket és intézkedéseket bevezető hatalom mindazonáltal nem marad ellenőrzés nélkül. A vezetőket folyamatosan ellenőrzik a közintézmények, továbbá maga a társadalom is. Ezen kívül a hazai és nemzetközi jog is keretet szab a tevékenységüknek. A demokrácia egyik alapelve, hogy a végrehajtó illetve a törvénykezési hatalom elszámolással tartozik a választópolgároknak. Meg kell nyerniük a szavazók bizalmát, és a választások keretében könnyen le is lehet őket váltani.

Egy társadalomban teljesen egészséges és helyénvaló, ha valaki más véleményen van, hangot ad eltérő nézetének, illetve valamilyen eltérő irányelv mellett érvel. Előfordulhat, hogy valaki olyan ötlettel vagy stratégiával áll elő, amely akár a közügyek érvényben lévő bonyolítását is megváltoztatja. Egy átlagpolgár is kísérletet tehet arra, hogy elképzeléseit megvalósítandó részt vegyen a politika valamelyik szintjén. Tegyük fel, hogy valakinek arra vonatkozólag van elképzelése, hogy a közpénzek elköltését hogyan lehetne racionalizálni – akkor érdemes végiggondolnia, hogy hogyan kapcsolódhat be az országos szintű politikába. Ha valakinek viszont arra van ötlete, hogy a helyi infrastruktúrát hogyan kellene fejleszteni, lehet, hogy a helyi szintű politizálásban érdemes részt vennie. Demokráciában minden állampolgárnak joga van a politikában részt venni.

“Jó szervezés”

Az amerikai szakszervezeti mozgalom egyik jelszava volt, a “Jó szervezés”, és ez a szlogen még ma is érvényes. A kormányt befolyásolni akaró hátrányos helyzetű közösségeknek, mint amilyen a romáké is, különböző problémákat kell legyőzniük. Például:

* Kevés pénz áll rendelkezésükre.

* Nincs sok bevonható tagjuk egy-egy adott területen.

* És ami a legfontosabb: kevesen vannak, így behatárolt a választási kapacitásuk.

Az ilyen és ehhez hasonló problémák összehangolt és hatékony szervezéssel legalább részben leküzdhetők. A koordinálás – az emberek összehívása, a létszámnövelés, a tömegbázis kialakítása és a szövetségek összekovácsolása – elengedhetetlenül fontos, mert a rendszer sokszor nem biztosítja a megfelelő képviseletet, vagy a speciális érdekek figyelembevételét. De még akkor is, ha a megfelelő képviselet rendelkezésre áll, egyáltalán nem biztos, hogy az adott csoport teljesen ki tudja használni az adott lehetőségeket. A rendszer általában csak néhány eszközt ad a fent említett képviselet megszerzéséhez. Mik ezek az eszközök? Ezek az eszközök a jogok és az alapvető szabadságok: a szólásszabadság, a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, a békés gyülekezéshez és egyesüléshez való jog, a sajtószabadság, és az állampolgár joga, hogy választó és választható legyen.

Ezek a jogok és szabadságok a gyakorlatban az önszerveződésre és a hatalmi bázis kialakítására használhatók. A szólásszabadság a problémák nyilvános megvitatását, illetve azok meghatározását szavatolja. A sajtószabadság lehetőséget biztosít, hogy mindezek szélesebb körben is nyilvánosságra kerüljenek. A gyülekezési, illetve egyesülési jog többek között feljogosít, hogy bárhol bárkivel egyezségre lépjünk, aki az adott szerveződés programját támogatja, míg a szavazati jog és a választhatósághoz való jog következtében minden egyes személy a hatalom letéteményesévé válik. Más szóval a fenti jogok és szabadságok lehetőséget biztosítanak a hatalom alulról felfelé történő kiépítésére, mert a hatalmat nem felülről lefelé osztják. Köztudott, hogy a hatalmon lévő romák sokszor nem minden tesznek meg közösségükért, és az is előfordul, hogy az a néhány roma, aki a hatalomban van, kevéssé képes a kisebbség javát szolgáló lépéseket kieszközölni — tehát érdemes a roma hatalmat alulról felfelé építeni.

El kell ismernünk, hogy az önszerveződés során gyakran kell szembesülnünk anyagi gondokkal. A szegénység, írástudatlanság, a kommunikáció alapvető eszközeinek – pl. telefon – hiánya és egyéb technikai akadályok, komoly kihívást jelentenek azok számára, akik egy erőtlen kisebbség körében fejtenek ki szervező tevékenységet. A létező politikai rendszerek korruptsága óriási akadályt jelent. A romák gyakran a rasszizmus áldozatai, de mint a környezetükben még sokan, azt is el kell szenvedniük, hogy az adott hatalom gyakran önkényeskedő, az egyénekkel szemben ellenséges, vagy kizárólag a már hatalmon lévők érdekeit tartja szem előtt.

Voltak olyan kisebbségek, akik ezekkel a problémákkal korábban már sikeresen megküzdöttek. Talán a leghíresebb példa az amerikai polgárjogi mozgalom, amelyben az afro-amerikaiak olyan problémákat vettek célba, mint az iskolai szegregáció, a szavazati jog megtagadása és az amerikai társadalomban való hatékony részvétel megtagadásának más formái. Ezen kívül még számtalan példát hozhatnánk. De egy csoport sem képes a problémáit megoldani erős és mindenre kiterjedő hit nélkül, hogy megéri harcolni. Bármely csoport számára tehát a legfontosabb kérdés nem az, hogy ’mit nem akarunk’, hanem inkább az, hogy ’mit akarunk elérni’.

Az érdekszövetségek ezen alapulnak: egy közös célkitűzésen – vagyis a tagok egy olyan megállapodásán, hogy mi az, amit közösen el akarnak érni. Közös program nélkül az érdekszövetség egyszerűen nem létezik, még akkor sem, ha a tagok azonos etnikai csoporthoz tartoznak, vagy hasonlóak a szociális körülményeik (pl. szegénység stb.), s emiatt valóban összetartoznak. Az azonos bőrszínű vagy egyazon kerületben lakó emberek nem szükségszerűen alkotnak érdekszövetséget. Csak akkor válhatnak a jövőben hatalmi bázissá, ha ugyanazt akarják elérni a csoport számára fontos kérdésekben.

Mit akarnak tehát a magyarországi, szlovákiai és csehországi romák? Jobb iskolákat? Jobb lakhatási körülményeket? Jobb közutakat? Jobb munkaerőpiaci érvényesülést? A rendőri túlkapások megszüntetését? Utcanév-táblákat a saját nyelvükön? Mit várnak a romák a kormánytól? Ezeket a kérdéseket kell a romáknak felvetni. De meg kell jegyeznünk, hogy ezek mind konkrét problémák, amelyek köré csoportok szerveződhetnek, és amelyek politikai lehetőségeket rejtenek.

Egy-egy probléma egy célt is felvázol, és a politikai szerveződés elképzelhetetlen célok nélkül. Egy csoport, amelynek célja van, hatalmi potenciállal bír; amelynek nincs ilyen célja, nem képvisel lehetséges hatalmat. A sikeres szerveződés nagyban múlik az elkötelezettségen, bár a vezetőknek sokféle visszahúzó erővel kell szembenézniük, ami gyakran kedvüket szegheti. De csak a közös cél meghatározásával indulhat az egész folyamat, enélkül semmi sem működik. Az olyan érdekcsoportnak, amelyik nem fogalmazza meg, mit akar elérni, esélye sincs céljai megvalósítására.

A kisebbségek egyenlő jogokért folytatott küzdelmében a siker világszerte a helyi kezdeményezésekkel indul, amikor maga a kisebbség kezd szervezkedni a képviselet, jogok és az ország jólétéből való részesedés érdekében. Ezek a fajta mozgalmak egymagukban nem mindig sikeresek. Szövetségesekre van szükségük felsőbb szinteken – a végrehajtó hatalomban, a törvénykezésben, a bíróságokon, a nemzetközi szférában – ahhoz, hogy a stratégiákat összeállító és a közjavakat, forrásokat és jogvédelmet ellenőrző állami középfunkcionáriusokra nyomást gyakorolhassanak. Az alulról jövő kezdeményezések egyedül valószínűleg nem is képesek ekkora nyomást gyakorolni: a bürokraták általában csak arra reagálnak, ha alulról és felülről egyszerre próbálnak hatni rájuk. Mégis a mozgalom az első, a kisebbségnek saját köreiben kell először híveket toboroznia.

Nem csak politikusoknak, az egyes állampolgárnak is felelősséget kell vállalnia. A képviseleti demokráciát az teszi működőképessé, ha az emberek kiállnak azért, amit el akarnak érni. Vagy tevékeny részt vállalnak ebben a folyamatban, vagy alávetik magukat mások tudatlan és egyoldalú akaratának.

Rasszizmus

A nem romák rasszista megnyilvánulásai sokat ártanak a romáknak. A legtöbb kárt azzal okozzák, hogy elveszik a csoport kedvét mindenfajta politikai részvételtől. Maguk a romák könnyítik meg az igényeiket és kívánalmaikat figyelmen kívül hagyó képviselők dolgát, azzal, hogy rosszul szervezettek, nem mennek el szavazni, illetve nem jutnak maguk között egyezségre a közös célokat illetően. A választott képviselők sokszor megkönnyebbülnek, amikor látják, hogy a romák kiestek a játékból, feladják, nem próbálnak politikai hatalomhoz jutni: ez számukra azt jelenti, hogy nem kell túlságosan törniük a fejüket a társadalomban élő romák problémáin és érdekein. A többségi társadalom rasszista hozzáállása mintegy igazolja a romák kizárását, és felment a következményekkel kapcsolatos felelősség alól. A rasszizmus a jólétért és az előjogokért folytatott harc eszköze. A rasszisták generációkon keresztül igen jól bántak ezzel az eszközzel, amellyel sikerült a romákat csökkent jogú állampolgárokká változtatniuk.

Elfogadni és visszautasítani

Saját hatalmuk kiterjesztéséhez a romáknak el kell tudni fogadni és ugyanakkor el is kell utasítani a rasszizmust. El kell fogadniuk, hogy a rendszer igazságtalan, és ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Ugyanakkor viszont el kell utasítaniuk, hogy a jelenlegi helyzet továbbra is így maradjon. A képviseleti demokrácián alapuló rendszer az állam viselkedését szegezi szembe a társadalmi igazságtalansággal, és erről a képességéről nem szabad megfeledkeznünk.

Többször elhangzott már, hogy a “roma kérdés” az európai demokráciák alapvető próbaköve. Ha a demokráciák úgy működnek, ahogy működniük kell, engedniük kell a változást sürgető nyomásnak. A demokratikus állam nem egy egy tömbből faragott és változatlan entitás. Rugalmasnak kell lennie, képlékenynek, és az államtest egészére jellemző prioritások alakulásának megfelelően kell változtatnia arculatát és prioritásait. Ez a történelemben egy viszonylag új állam-koncepció, és Európa (az egész világgal egyetemben) még tele van olyan országokkal, ahol a demokráciánál jóval önkényuralmibb régi rendszerek vannak hatalmon. Bármely egyenlő bánásmódot sürgető kisebbség azzal a kihívással kerül szembe, hogy az önkényuralmi hagyományokat le kell győznie, és az államot arra kell ösztönöznie, hogy nézzen szembe az egész társadalom igényeivel és érdekeivel. A roma ügy tehát az államok és a romák próbaköve egyaránt.

Ez a kihívás megvalósíthatatlannak tűnhet a romák számára. A roma-ellenes érzületek széles körben elterjedtek, s az európaiak – romák és nem romák egyaránt – megszokták már a szegregált társadalmat. A rasszizmus több közösségben is mélyen gyökeret vert és nyíltan vállalható; a nem romák közül sokan egyszerűen nem hajlandók elfogadni, hogy a romák nem másod- és harmadrendű állampolgárok. De van néhány jó okunk, hogy ne legyünk pesszimisták és reménykedjünk:

* Miközben sok a roma ellenes érzület, növekvőben van a romákkal való együttérzés is, egyre többen értik meg a nehéz helyzetüket, és egyre nő azoknak a nem romáknak a száma, akik támogatják a romák hatalomhoz juttatásának gondolatát;

* Nincs olyan szociális realitás, amit a politikai cselekvés ne tudna megváltoztatni, jó vagy rossz irányban. Volt olyan idő, amikor a szociálpolitika stigmatizálta a romákat. Az összefogott politikai tevékenységnek most megadatott az esély, hogy ezt a folyamatot visszájára fordítsa.

* Minden egyes roma előtt nyitva áll az erkölcsi kérdés: az apátiát vagy az aktivizmust választja. Az egyes országokban a romákat segítők és a romáknak rosszat akarók között egyre mélyül a szakadék, így ez a döntés napról napra égetőbb. A roma polgárjogi aktivizmus egyre inkább erkölcsi imperatívusszá válik.

Minden csapatnak szüksége van stratégiára

Ha a politikával komolyan akarunk foglalkozni, elérkezik egy pillanat, amikor stratégiára van szükségünk. A politikát befolyásolni kívánó egyének vagy csoportosulások kiválaszthatnak egy adott stratégiát vagy különböző szinteken keverhetik is a különböző stratégiákat. Amikor az ember választ, a következőkre kell gondosan ügyelni:

* Milyen szinten akarunk politizálni: országos, regionális vagy helyi szinten?

* A hivatalos politikába akarunk-e bekapcsolódni (általában a választási mechanizmuson keresztül, valamilyen hivatalt vállalva) vagy aktivistaként akarjuk hallatni a hangunkat és befolyást gyakorolni (például a helyi közgyűlésben való részvétellel vagy a civil szférában kifejtett aktivizmuson keresztül, egy nem kormányszervezetben vagy önkéntesként).

* Ha a választási folyamatban akarunk részt venni, végig kell gondolnunk, hogy milyen típusú választási rendszerrel van dolgunk. Támogatja a kisebbségi reprezentációt? Rendelkezik a kisebbség tagjainak a kormányban illetve más fontos pozíciókban elfoglalt helyéről? Biztosítva van-e a kisebbségek képviselete? Érdemes azonban figyelembe venni, hogy noha néhány államban a kisebbségi képviseletet biztosítandó egy-egy szervben fenntartanak néhány helyet a kisebbség képviselőinek, a gyakorlatban ez a rendszer sokszor igen kis befolyást jelent – és néha még további kirekesztéshez és idegenkedéshez vezet. Ezzel szemben, ha például egy tárcaközi bizottságba kineveznek egy roma szakértőt (akárcsak tanácsadói szerepben is), elképzelhető, hogy sokkal közvetlenebb hatást tud gyakorolni a kormánypolitikára.

* Az adott országban működő választási rendszertől függően, vajon hatékonyabb-e egy etnikai alapú választótestületet alakítani, vagy inkább előnyösebb, ha egy többségi párttal működünk együtt, akár közvetlen képviseletet keresve vagy további együttműködési lehetőségek után kutatva. Van arra is példa, hogy a roma pártok eljutnak a kormányig, de ez nem szokott zökkenőmentes lenni. Például több európai országban egy pártnak 4 vagy 5 százalékot kell elérnie ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe. Ha ez a rendszer van érvényben a te országodban is, és te, mint egy roma párt képviselője szeretnél indulni a választásokon, ajánlatos a nem romáknak is vonzó állásfoglalásokat is képviselni, mert az öt százalékos küszöb lehet, hogy túl magas egy roma párt számára.

Ha etnikai alapon szerveződött roma pártot akarsz indítani, vagy be akarsz lépni, nem szabad megfeledkezned arról, hogy egy ilyen párt alapítása bizonyos fokú konszenzust követel, legalábbis ami a fő célokat és célkitűzéseket illeti. Hogyan tudjuk ezt elérni? Különböző roma érdekeket képviselő roma politikusok illetve pártok meg tudnak-e egyezni, hogy a választások idején egy közös zászló alatt együttműködjenek? Ha a helyi viszonyok etnikai párt alapítását kívánják meg, érdemes körülnézni, hogy vannak-e más politikai csoportosulások, akiknek a követeléseik hasonlóak a roma közösségéhez, például más kisebbségeket képviselő pártok, vagy a romákéhoz hasonló szociális helyzetű és azonos érdekekkel bíró más csoportokat képviselő pártok. Ha vannak ilyen csoportok, hasznos partnert jelenthetnek a hatalmi blokk – ún. koalíció kiépítésében –, melyben több csoport egyesül egy szervezetben.

Másfelől azonban etnikai alapú politikai pártot szervezni nem mindig a legjobb módja a választásokon való részvételnek, vannak más lehetőségek is. Ezek egyike, hogy egy többségi párt listáján indulva próbálunk a közszférába bekerülni. Ezeknek a pártoknak nyilván kellenek roma jelöltek, hiszen minden bizonnyal szeretnének roma voksokat kapni. A legfontosabb az, hogy jó feltételeket tudjunk kialkudni egy ilyen párttal. Például az adott párt listáján való megjelenésért meg lehet szabni a következőket:

* Kedvező pozíció a jelöltlistán, ha a helyi rendszer listás;

* A hatékony kampányhoz szükséges források igénylése;

* A párt vállaljon kötelezettséget, hogy konkrét és átlátható célokat tűz ki, különös tekintettel a romák érdekeire.

Bármely választási tevékenységhez elengedhetetlenül fontos a választói kör kiépítése – vagyis olyan emberek toborzása, akik támogatják és bizalmukra érdemesnek tartják a választásokon résztvevő személyt vagy pártot. Ez a tevékenység nemcsak kulcsfontosságú a választási előkészületek során, hanem életbevágó a politikai szervezet választások utáni tevékenységéhez is: a megbízható, jó politikusok folyamatosan építenek a választóik napi tapasztalataira, követeléseik megfogalmazásakor és a választási kampány idején. Ezen kívül a választások elmúltával a képviselőknek továbbra is kapcsolatban kell maradniuk a szavazókkal, hogy a szükséges közérdekű információkat eljuttathassák hozzájuk, és felmerülő kérdéseikre megfelelő válaszokkal tudjanak szolgálni.

Végül meg kell jegyeznünk, hogy a választásokon való indulás a politikai részvételnek csak az egyik módja. A nem választás-jellegű részvétel éppolyan fontos lehet, és elősegítheti a választások sikerét. A kormány munkájában nemcsak képviselőként lehet részt venni, hanem további lehetőségek kínálkoznak:

* Államigazgatási hivatal betöltése (közigazgatási hivatal / köztisztviselő); néhány országban külön intézkedések szabályozzák a kisebbségi képviseletet a köztisztviselők sorában;

* Kormányszintű tanácsadói és konzulensi testületekben való részvétel;

* Arra is van lehetőség, hogy a kisebbség létrehozza saját szervezeteit, intézményeit, és adott esetben a tevékenységéhez az államtól kapjon támogatást. Az állampolgárok például önkéntes egyesületeket hozhatnak létre, amelyek szabadidős tevékenységgel, ifjúságpolitikával foglalkoznak vagy helyi szinten népszerűsítik a kulturális tevékenységeket. Úgy tűnhet első ránézésre, hogy az ilyen önkéntes szervezeteknek kevés közük van a hagyományos értelemben vett politikához, de a kormány tevékenységének felülvizsgálatát jelenthetik, továbbá a közösség egészének politikai részvételét készíthetik elő. Az egyesületek segíthetnek abban is, hogy az emberek megtanulják értelmezni és kifejezésre juttatni közös érdekeiket. Európában volt olyan aktivista csoport, amelyik kosárlabda csapatként vagy jazz-zenekarként kezdte ténykedését. Azt mondhatjuk, hogy majdnem minden emberi csoportosulásnak megvan a lehetősége, hogy civil vagy politikai kezdeményezéssé váljon.

A stratégia kérdéskörhöz kapcsolódó felsorolás nem teljes. A fenti felsorolás célja mindössze annyi, hogy bemutassa, hányféle politikai részvétel létezik. Eredményt lehet elérni a roma egyének vagy csoportok által különböző szinteken és más-más csatornán egyidejűleg folytatott tevékenység által is: mindössze jól kell megválasztani az adott helyzetben leginkább megfelelő eszközöket. Érdemes körültekintően végiggondolni a lehetőségeket, és alaposan megtárgyalni őket barátainkkal és környezetünkkel – potenciális politikai szövetségeseinkkel.

Miért ajánlatos a helyi politizálással kezdeni?

A helyi szintű politizálás jó kezdet lehet. A helyi politika területe kulcsfontosságú a demokrácia kiépítésében, és könnyebben hozzáférhető, mint az országos szintű politizálás. Ezen kívül a helyi politika – sokkal inkább, mint az országos – a helyi közösséget közvetlenül érintő kérdésekre összpontosít. A helyi demokrácia kapcsolja be a leglátványosabban a helyieket a döntéshozásba.

Vitathatatlan, hogy a helyi szintű politizálás hasznos küzdőtér lehet azon akadályok legyőzéséhez, amelyekkel a politikai szerepet vállaló romák szembesülnek. A közösséggel folytatott nyílt párbeszéd folytán a politikus a romákat közvetlenül érintő kérdésekről tájékozódhat. Elkezdheti a romák politikába vetett hitének megerősítését. Ezen kívül a helyi szintű döntéshozásba bevont roma politikusok elősegíthetik a közösség különböző csoportjai közötti dialógus kialakulását a mindannyiukat érintő ügyekben.

A helyi demokrácia szintén fontos terep az állampolgár “politikai kiképzéséhez”. A helyi döntéshozatalban való részvétel vagy a helyi képviselőkkel folytatott párbeszéd során az egyén a közösség ügyeivel kapcsolatos ismeretekre tehet szert. A jól informált és képzettebb állampolgárok hatékonyabbá teszik a demokrácia működését. Az állampolgárok helyi szintű részvétele segíthet a nemzet politikai “elitje” és az általában vett politikai közösség közötti szakadék áthidalásában.

A romák mozgósítása folytán végsősoron egy piramist kell kapjunk: egy széleskörű helyi politikai bázist, amely támogatja a fogékony és felelősségteljes parlamenti képviselőket és a roma hivatalnokokat a kormány székházában. Az első lépés a tájékoztatás. Az állampolgároknak joguk van tájékozódni arra nézve, hogy egy közösséget hogyan irányítanak, és joguk van erről a helyi hatóságokkal eszmét cserélni. A következő lépcső — aktivistává válni.

Jó jelek

Vannak a romák hatalomhoz jutásának pozitív jelei. Helyi szinten nő a roma politikusok száma, csakúgy, mint a roma civil kezdeményezéseké, és ez várhatóan meg fogja adni a végső lökést a egyenjogúság eléréséhez. A széles körű roma politikai részvétel magjai már el vannak vetve. Az Európai Unió hatékony szövetséget kínál a romáknak. A civil szféra nem kormányzati szervezetei a tájékoztatás, az érdekképviselet és a jogvédelem fontos forrásai. Ahogy a társadalom rétegei egymástól távolodnak, újabb “szegények” jelennek meg, akikkel szövetséget lehet kötni. A demokrácia sarokkövét képező jogok és szabadságok – a szólásszabadság, a sajtószabadság, a gyülekezési jog és az egyesülési jog, továbbá a szavazati jog – a számos akadály ellenére megszokássá válnak.

A történelem tanúsága szerint a roma szerveződés nem felülről fog indulni, hanem alulról kezd majd szerveződni. A roma csoportoknak a maguk részükről fel kell vállalniuk a szervezés és a kampányolás felelősségét. Ha a romák nem kötelezik el magukat és nem kezdenek nyomást gyakorolni a kormányra, az állam továbbra is figyelmen kívül fogja hagyni az érdekeiket és vissza fog élni a jogaikkal.