Romacentrum.hu

Az Internet Index honlapján 1998. októberében egy címében is provokatív vitafórum2 indult: “Szereti valaki a cigányokat?”. A fórumon megjelenő véleményáramlatok a cigányokkal kapcsolatos attitűdöket vizsgáló kutató számára valóságos csemegeként szolgáltak. A mintegy 1 100 hozzászólás szisztematikus feldolgozásának célja kezdetben az volt, hogy mód nyíljék a legnaprakészebb sztereotípiák feltérképezésére. A munka során azonban fokozatosan kiderült számunkra, hogy a megnyilvánulások valójában nem is a cigányokról, hanem magukról a hozzászólókról, azok pszichés berendezkedéséről, társadalomképéről, állampolgári tudatállapotról szól.

Jelen írásunk kizárólag a hozzászólások vizsgálatának tapasztalatait foglalja össze. Noha a vitában résztvevőkkel készített interjúk sok új információval szolgálnak, tovább torzítják a képet. (Amikor e-mail-ben felkértük a hozzászólókat, válaszoljanak néhány kérdésünkre, szinte kizárólag azok voltak hajlandók interjút adni, akik a vita során a cigányokkal szemben toleránsnak mondható állásponton voltak.) A kommunikáció az Internet hullámain zajlott: a hozzászólók nagy része élt a névtelenség adta lehetőségekkel. Ez vizsgálatunk számára rendkívül előnyös volt: a résztvevők valódi véleményükkel jelentek meg a fórumon. Vizsgálatunk nyilvánvalóan nem reprezentatív, legfőbb torzítása pedig az, hogy kizárólag Internet-használókra érvényes, mégis azt gondoljuk, mindenképpen jelzésérték bír. A vizsgálat kezdetén a szövegfolyamból véletlenszerűen kiválasztott egy hónapnyi írást olvastunk végig. Ekkor született meg hipotézisünk, miszerint e hatalmas mennyiségű szöveg nem a cigányokról szól, hanem azokról az emberekről, akik megszólalnak a fórumon.

Pszichológiai deffektek

Adorno és társai a század derekán végzett vizsgálatuk során az emberek előítéletességét mérték. Feltételezéseik szerint az előítéletes megnyilvánulások pszichikai gyökerűek, melyek visszavezethetőek a gyermekkori tapasztalatokra. Megkíséreltük a hozzászólásokat besorolni az adornoi3 kategóriákba. Kizárólag a hozzászólások szövegét elemeztünk, s szándékosan nem vettük figyelembe az interjúk eredményeit. A véleményáramlatokat szemlélve egyértelműen felfedezhetjük az Adornoék által leírt típusokat. Míg az eredeti vizsgálatok interjúk eredményein alapultak, addig a mi kutatásunk egy rendkívül heves vitasorozat hozzászólásait dolgozta fel. Észre kellett vennünk, hogy a vita dinamikus volta azt eredményezte, hogy a megnyilatkozók folyamatosan ingadoztak az egyes kategóriák között. Az egyik hozzászóló megnyilvánulásai alapján az Adorno által felszíni sértődöttségnek nevezett kategóriába soroltatott be:

“Kidolgozod a beled, viszel haza valamennyi pénzt, amiből úgy-ahogy kijössz. Segélyért nem mész, ha mennél is, elhajtanak, hisz van munkád meg egyebek. És eltartod - ezeket-. Nekem ez nem teccik4″.

Ugyanez a hozzászóló később a következőket írja:

“…azt se mondja senki, a magyar nép úgy született, hogy gyűlölte a cigányokat, ennek tapasztalati úton kellett kialakulnia. Márpedig 1000 körül olyan törvényünk volt, hogy tilos a cigányokat bántani. Nekem ebből az jön ki, hogy már akkor is ilyenek voltak, és ha ezer év kevés volt a változáshoz, akkor az a kevés idő - ami hátravan addig, míg többen lesznek - már semmire sem elég. [...] nekem annál jobb nem lehet, mint a gettó, születés-szabályozással egybekötve. Legalább míg ott vannak, biztonságban vagyok. Félre ne érts: vannak ilyen szemetek a fehérek közt is, én őket is a cigányok közé sorolom, gettóban a helyük. Azért cigányozok, mert az arányokat tekintve nem mi (fehérek) visszük a pálmát a bűnözésben”.

Ez a megnyilatkozás már egy másik típusba, a hóbortosba tereli a hozzászólót, mely jellemzője az álműveltség, az üldözéstől való félelem, a saját csoport hibáinak kivetítése. Az autoriter végig autoriter maradt. Észrevettük, hogy a vita folyamán, minél inkább racionális érvekkel kellett szembenéznie például a GOLYÓ5 néven bejelentkező résztvevőnek, megnyilvánulásaiban annál szélsőségesebb lett. Míg eleinte GOLYÓ így szól hozzá:

“Az állam nem egy fejőstehén, amiben keletkezik a pénz meg a javak. Csak a mi adónkból tud újraelosztani. Az pedig sajnos nem sok, és számomra fontosabb dolgokra sem jut elég. Ezt azért nehéz nem megérteni.”

Elektronikus tollából a vele szemben higgadtan érvelők egyre ingerültebb válaszokat csalnak elő:

“…nemhogy segítenem nincs kedvem, de leginkább egy nagy mordállyal járnék és lőnék mindegyikre amelyik rondán néz.”

Úgy tűnik, ez a típus nem tud mit kezdeni a racionális érveléssel. Meglepően élesen tükröződik újdarwinista szemlélete: “miért kell az életképesebb népcsoportnak az életképtelent eltartania?”- írja GOLYÓ Jellemző volt a manipulátor jelenléte, azé a típusé, aki mindenképpen megoldást keres. Hangoztatja, hogy az ember kategóriák mentén gondolkodik. Azzal viszont nem vet számot, hogy a kategorizálás és a leegyszerűsítés nem ugyanazt a folyamatot jelentik. A probléma megoldásának szükségességét hangsúlyozza, ám azokat a megoldási javaslatokat, amelyek adott esetben a másik ember jogait nem sértik, nem tartja működőképesnek:

“A cigányok gondja társadalmi gond, azon túl persze, hogy annak az adott egyénnek is gond. Társadalmi gondokat nem lehet egyének szintjén kezelni. Társadalmi szinten kénytelen vagy a társadalmat alkotó egyéneket valamilyen csoportképző ismérv alapján csoportokba rendezni és ezen csoportok problémáit kezelni. [...] tényleg a fiatalok lennének a legkönnyebben alakíthatóak. DE, ez nem új gondolat, már nagyon régen tudjuk ezt és már meg is próbálkoztunk vele. Hosszú évtizedekig próbálgattuk az éppen aktuális cigány fiatalságot a szebb a jobb életre okítgatni. Nem sok eredménnyel. [...] Mutogathatja a gyereket a tévében sírva-ríva, hogy a pulyák meg fognak fagyni a télen, hát fagyjanak meg. Gondolkozott volna előbb.”

Megjegyzésre érdemes, hogy a manipulátor rendre úgy ír, mintha maga is aktív, személyes résztvevője lett volna az évtizedeken át tartó “a szebb, a jobb életre okítgatásnak”, a problémák kialakulásánál azonban ő maga már nem bábáskodott, azok - írja - társadalmi problémák. Olyan lázadót és pszichopatát, aki mindvégig következetes maradt volna önmagához, egyet sem találtunk. A következő hozzászóló, eleinte hóbortosnak mutatkozott. Állandó címkézései nem csak a cigányokat, hanem a zsidókat és a magyarokat is érintették:

“Magyarországon egy cigány, zsidó vagy akármilyen származású állampolgár tisztességesen meg tud élni, ha akar. Ebben magyarok, akik állítólag rasszisták, nem akadályozzák őket. [...] A zsidók egyetlen gondja, hogy egy nagyképű, felettébb link és egészen alja (magát büszkén zsidónak tartó) szűkecske társaság, hivatottnak érzi magát az egész Magyarországi zsidóság képviseletére. [...] Ha végigtekintesz történelmünkön, rögtön kiviláglik, hogy a magyar fajta milyen toleráns volt.”

Később saját sérelmeit említi, melyekből általánosításokat fogalmaz meg az “egész nemzet”, a “Csóró magyarok” sérelmeire vonatkozóan. Ezek a megnyilvánulások arra engednek következtetni, hogy a hozzászólások ezen stádiumában egyértelműen a felszíni sértődöttség dominált:

“Nos, ha a cigányság nem lenne évszázados gond (ti. a civilizációjuk), akkor a magyar többség sem fintorogna. Az ok nem a magyarok intoleranciájában keresendő. Ez csak okozat. De azt sem mondhatod, hogy Magyarországon bárki veszélyeztetné a cigányok életét (fordítva talán igazabb). Mindenféle segélyeket kapnak, bátran mondhatjuk, a felfokozott gyermekvállalási kedv (jól mondom, mi?) a tradíciókon kívül ennek is köszönhető. Ha a többség az adójából jelentős összegeket az ő boldogulásukra költ, akkor engedd meg nekik, hogy fenti körülmények miatt ne szeressék általában a cigányokat. A megoldás: a segélyek szigorúbb elosztása, ellenőrzése, nem megfelelő felhasználásuk szankcionálása.”

E hozzászóló a vita további részében is folyamatosan vándorol a kategóriák között. Egyik hozzászólása alapján a lázadók és pszichopaták táborába sorolható:

“Jó nehéz fizikai munkát kell nekik találni, amire nem fűlik a fog [...] A börtönökben meg bevezetném a kényszermunkát.”

Számára teljesen mindegy, hogy van-e valami haszna bárkinek is abból, hogy “nehéz fizikai munkát” végez-e vagy sem. A lényeg az, hogy ártani vagy rombolni lehessen. E típusnak a másik jellegzetes motívuma az, hogy nem a saját kategóriáiban, hanem a tömegkommunikációból és általában a közbeszédben ismételgetett kategóriákban gondolkozik.

“Most jöhettek, nagyszájú emberjogi aktivisták, lehet rasszistázni. Legyen egyszer jó napotok. [...] Ezt most nem Csurka István mondja. Amikor ő mondta, akkor hazai liberálisaink a gázkamráktól kezdték félteni a cigányokat. [...] A helyzeten pedig csak úgy lehet változtatni, hogy megszüntetik a cigányok gyermeknemzési érdekeltségét. Pl. ha beiskolázáshoz kötik a gyermeknevelési hozzájárulásokat (ezt a fidesz felvetette, le is rasszistázták miatta). [...] GOLYÓ igen pontosan világított rá a dolgok lényegére, Önök meg csak összezavarják. [...] Dudának dicséret. És ne hagyd magad.”

Tapasztalatunk, hogy az autoriter jegyekkel bíró megnyilvánulások tulajdonosai számarányukhoz képest jóval többször támogatták egymást a “ne hagyd magad” és még ehhez hasonló jelszavakkal, mint a mérsékeltebbek. Fontos tény ez, ugyanis a hétköznapi szemlélő számára a keresztbetámogatottak erősebbnek tűnnek azoknál, akik véleményei nem kapnak nyilvános helyeslést6. Jellemző az is, hogy minél kisebb az illető rálátása a társadalmi világra, minél hézagosabb történelmi, földrajzi ismeretekkel rendelkezik, annál nagyobb előszeretettel hoz személyes példákat az érvelés során. Ez igaz a cigányokkal szimpatizáló hozzászólók esetében is. A merev, akinek előítélet-mentessége nem épült be a személyiségébe, illetve a bizonytalan, aki azt gondolja, hogy “hadd menjenek a dolgok a maguk útján”, egyáltalán nem lelhetőek fel a fórumon. Feltételezésünk szerint azért van ez így, mert ők azok a típusú emberek, akik megkérdezésük nélkül nem nyilvánítanak véleményt, s mindvégig csak szemlélők maradnak. Az adornói értelemben vett tiltakozó sem található meg a fórumon anélkül, hogy ne tenne kitérőt olykor más adornoi kategóriákba. Ezek az emberek mindvégig megmaradnak a kevéssé autoriter megnyilatkozók csoportjában. A valódi liberálisoktól azonban nagyon nehéz őket megkülönböztetni, hiszen érzelemmentes érveléseik gyakran tartalmazzák azokat az elemeket, amelyeket azok a hozzászólók használtak, akik mindvégig (vándorlás nélkül) a valódi liberális kategóriába tartoznak. Megnyilvánulásaik a következők:

“Mellesleg, ha a romák úgymond deviáns módon viselkednek, erről 70%-ban a “fehérek” tehetnek. [...] Helyetted is szégyellem magam. Remélem a romák soha nem süllyednek addig, hogy olyanok legyenek, mint te.”

Vagy:

“…alig tudom elhinni, hogy a húszadik század végén erről meg győzködni kell embereket, alig tudom elhinni, hogy a fájdalmasan nagyon sok történelmi példa még mindig nem elég arra, hogy az emberek normálisan tudjanak gondolkodni embertársaikról. [...]“.

A rajongó ugyanolyan intenzitású, csupán ellentétes előjelű sztereotípiákat használ, mint az autoriter:

“Én szeretem a cigányokat. Egyrészt, mint mindenki mást. [...] Másrészt, ha így értjük a kérdést: amiben a cigányok tényleg általában különböznek a nem cigányoktól, az az én szememben többnyire rokonszenves vonás, és napjainkban egyre nagyobb érték. És itt nehogy valaki lopásra meg koszra meg egyéb legendákra gondoljon, ezek marhaságok. Én a tipikus cigány lélek paradicsomi ártatlanságát becsülöm, a képességét a felszabadult életörömre, a tiszta szeretetre, a spontaneitását, az őszinteségét. Ritka kincsek ezek, és egyre ritkábbak.”

E hozzászólás nemcsak a XIX. és XX. századi racionalitás ellen intéz támadást, de óhatatlanul eszünkbe juttatja a magyar falu háború előtti idealizálását, azokat romantikus ideológiákat, melyek a romlatlan parasztságot a “faj bölcsőjének” tekintik. Az autoriterek mellett a valódi liberálisok azok, akik mindvégig megmaradnak saját kategóriájukban. Ők leginkább a jogokat, és az individuumot hangsúlyozzák.

“…nekik is meg van a joguk, hogy normálisan éljenek. [...] Nézzetek már körül az Isten szerelmére, mi is a topic címe : Szereti valaki a cigányokat??? Mi ez ha nem színtiszta rasszizmus!!! [...]…sok mindenben nem értek egyet, de hajlandó vagyok tolerálni azt a világképet, amelyet te látsz! [...] Számomra a rasszizmus az, hogy ha valaki a negatív véleményét egy népcsoportról faji alapra helyezi !!!”

Ismeretek és képességek hiánya

A kilenc hónap vitaanyagából összeállt szöveget teljes terjedelmében megismerve hipotézisünk igazolódott. Kiderült, nem elsősorban előítéletről, kategorizációról, sztereotípiákról van szó, hanem arról, hogy a “cigány” téma végeredményben a társadalom, a társadalom tagjainak tudatállapotának a tükre. Fontos az aktuális témák (Koszovó, árvíz, Postabank-ügy), illetve az elhíresült ügyek (Tocsik-botrány, NATO) időről időre való megjelenése. A szövegben rendszeresen előkerülő szavak közül csak néhány: élen jár a zsidóság említése 97 alkalommal, ezt követi az adó 35, illetve Koszovó 15 alkalommal való előcitálása. Jó néhányszor kerül be a szövegbe Csurka István neve, illetve a bankok és az SZDSZ. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a vitafórum kilenc hónapja az elmúlt kilenc hónap történelemének egyfajta interpretációja. Állítjuk, hogy a különféle véleményáramlatok kirajzolják a térképét a megnyilatkozók ismerethiányainak, illetve a létező ismeretnek torz mivoltának. Ezek segítségével lehetőség nyílik arra, hogy megfogalmazódjon, mit is értünk a demokratikusan gondolkodó állampolgár fogalma alatt: éppen a sérültből, a hiányosból következtethetünk az épre. Akarva sem találnánk jobb módját a demokratikusan gondolkodó állampolgár operacionalizálásának, mint a vizsgált internetes fórum hozzászólásainak elemzése.

Nem tudjuk, mennyiben járult hozzá az iskolai és a családi szocializáció ahhoz, hogy a vizsgált web-oldalon észlelt válaszok megszülethettek. Más irányú vizsgálatot igényelne annak felderítése, vajon az ismeretek hiánya okozza-e az előítéletes személyiség megnyilvánulásait, vagy az autoriter családi környezet valószínűsíti azt, hogy a diák az iskolai szocializáció során a hierarchia ismeretét, a tekintély tiszteletét sajátítja el elsősorban, nem pedig történelmi, társadalmi, földrajzi ismereteket. A tapasztalatok rímelnek a vereséget szenvedett Nemzeti Alaptanterv Ember és társadalom műveltségterületének számos fejlesztési követelményére: “Lássa árnyaltan az embereket, tudja megkülönböztetni a bűnt a bűnöstől, elemezze mások és önmaga hibás és jó döntéseit.” - olvashatjuk az önismeret fejlesztendő képességeinek B pontját. “Ja, és a büntetési tételek radikális emelése, legalábbis elriasztás mértékében. Egy zsák malac: 5 év elzárás, plussz kubikmunka.” - írja Lámpás. Vagy: “Tudja, hogy az élethez, az emberi méltósághoz, a személyes szabadsághoz való jog az embernek olyan veleszületett, emberi mivoltához tartozó joga, amelyet senki és semmi, még az állam sem vehet el.” (Állampolgári ismeretek, részletes fejlesztési követelmények a 10. évfolyam végén). Míg a fórumon gyakoriak az ilyen hozzászólások: “A toleranciánál szerintem fontosabb szabály, hogy ne lopj, ne vedd el másét, ne élősködj [...]” Állítjuk, hogy fontos az attitűdök alakításában az iskolai oktatás, és annak nem csak tartalmi oldala, hanem a keretek maguk is. Kérdéses, hogy az oktatás során az egyedi felől kell-e közelítenünk-e az általános felé vagy fordítva. Tehát: induktív módon, ismertesse-e meg a közoktatás a cigányság kultúráját, szociológiai jellemzőit, történetét a diákokkal, elméleti és gyakorlati tudást egyaránt adva, szemtől szembe helyzeteket biztosítva, hogy azután a középiskolás évek elteltével még néhány évig ne legyenek előítéletesek, sőt szolidaritást vállaljanak a fiatalok egymással? Ezáltal e konkrét csoporttal szemben elvileg az előítéleteket megelőzhetjük. Igen ám, de vajon a melegekkel, börtönviseltekkel, drogosokkal, erdélyi és koszovói menekültekkel szemben is megtörténik-e egyúttal a toleranciára nevelés? Avagy: deduktív módon, tanítson általános társadalmi ismereteket, alakítson-e ki az iskolában demokratikus légkört, egyenlőségen, jogokon, intenzív kommunikáción alapuló tanár-diák viszonyt, mely hozadékaként a felnőtt a konkrét helyzetben toleránsan tud majd viselkedni? Rá fog-e ébredni így a fiatal, hogy “aha! itt most akkor az emberi jogokról, itt pedig az árnyalt társadalmi háttérről van szó”?

Kulturális vagy társadalmi?

Engedjen meg a kedves olvasó egy megjegyzést a cigánysággal kapcsolatban tapasztalható jelenségek kulturális vagy társadalmi okokkal való magyarázatához. A fórum vitázói szinte kivétel nélkül a problémákat kulturális okokkal próbálják magyarázni. Úgy érezzük, hogy ez a társadalomról, történelemről való ismeretek súlyos deficitjének lakmuszpapírja, és kevésbé az (egyébként rendkívül heterogén) magyarországi cigányság helyzetének kulcsa. Hogy a hozzászólók, az általuk cigánynak tartott emberek relatíve rosszabb társadalmi helyzetét társadalmi vagy kulturális okokra vezetik vissza, látszólag nem tartozik szorosan gondolatunk vezérfonalához. Az érvelők túlnyomó többsége rendre hierarchiába rendezik az egyes kultúrákat. Általános jelenség “a cigány kultúra életképtelenségének” hangsúlyozása egy “civilizált európai kultúrában”. Olyan jelenséget pedig, mint például a “nem cigány bűnözés”, a vitatkozók körében nem szokás a magyar kultúra részének tekinteni. Párhuzamot hozva: ha az afgán kultúra részének tekintjük a napjainkban is élő hagyományként létező nyilvános kivégzéseket, s ennek alapján kijelentjük, hogy az afgán kultúra mintegy alacsonyabb rendű az európai kultúránál, ne felejtkezzünk meg arról, hogy nem csak Bach és Newton az európai kultúra része, hanem az ázsiai bevándorlók házainak időről időre való felgyújtogatása is. Tipikus jelenség ez, melyet az európai paradigmákban gondolkodó ember csapdájának is nevezhetnénk. Ha egy nemzetiség, egy társadalmi csoport megismertetésekor az oktatás megáll a népzene, a naiv festészet határainál, s nem vesz tudomást az adott népcsoporttal kapcsolatos szociológiai, történelmi, nyelvi ismeretekről, hiába is tanítja lelkesen az általános és középiskola a 100 Tagú Cigányzenekart, a cigány költők műveit, a diák reflexből fog úgy dönteni, hogy a munkanélküliség, a markáns szegénység, a valóban magasabb bűnelkövetési arányok is a cigány kultúra részét képezik. Az oktatásnak tehát nem azt kellene feladatául vállalnia, hogy a kisebbségek, népcsoportok “pozitívumait” megismertesse a diákokkal, sokkal inkább az objektív ismeretek átadására kellene törekednie. Ennek hozadéka lehet az, hogy a társadalmi problémákon gondolkodó ember társadalmi okokat fog majd keresni, s nem a kultúrában gyökerezteti a bajok okát. A színvonalas társadalomismereti, történelmi oktatás eredményeként egyre több olyan demokratikus állampolgár hagyhatja majd el az iskola padjait, aki nem tekinti homogén csoportnak sem a cigányságot, sem a magyarságot, sem Európa népeit, tisztában van azzal, hogy Ady és az Encs-Miskolc vasútvonal szerelvényei éppúgy a magyar társadalom - ha tetszik a magyar kultúra - szerves részeit képezik.