Romacentrum.hu

Az ezredfordulón az EU egyik célkitűzése a bővítés

A bővítés az EU számára történelmi kihívás. A szabad nemzetek közötti békés, önkéntes integrációs modelljének kiterjesztése a szomszédos országokra véget vet Európa korábbi megosztottságának. A mostani csatlskozásokkal az EU polgárainak létszáma végső soron majd több mint 100 millió új polgárral nő meg, és a gazdasági növekedés nagyobb lehetőségei nyílnak meg a tagországok előtt. Európa kulturális sokszínűsége a kreativitás forrása lesz, és az EU majd nagyobb súllyal és befolyással bír a világ ügyeire.

Az Európai Unió 1998. március 31-én kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat hat tagsági státuszt kérelmező országgal: Magyarországgal, Lengyelországgal, Észtországgal, Csehországgal, Szlovéniával és Ciprussal. További öt országgal - Romániával, Szlovákiával, Lettországgal, Litvániával és Bulgáriával - a csatlakozási tárgyalások csak 2000. február 15-én kezdődtek meg, amikor már ezekben az országokban is megfelelőek voltak a csatlakozás feltételei. Rajtuk kívül az 1999. évi helsinki csúcson az EU Törörkországnak is megadta a tagjelölti státuszt.
Csatlakozási feltételek

Bármely európai ország kérheti felvételét az Európai Unió tagjai sorába. Kérelmét az EurópaiTanácshoz kell benyújtania, amely - a Bizottság meghallgatása és az Európai Parlament hozzájárulásának elnyerése után - egyhangú szavazással dönt.

Az Európai Tanács 1993-ban Koppenhágában, valamint az 1995-ben Madridban tartott ülésén részletesenkifejtette a taggá válás politikai és gazdasági követelményeit. A kérelmező országnak képesnek kell lennie a tagsággal járó kötelezettségek vállalására, és rendelkeznie kell a szükséges igazgatási struktúrákkal.

Az Amszterdami Szerződés ezt azzal egészíti ki, hogy a tagállammá válás az EU alapelveinek a tiszteletben tartásától is függ. Ezek: „a szabadság, demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása.”
A tárgyalási folyamat

Az érdemi tárgyalások megkezdéséhez három előfeltétel teljesülése szükséges. Először is az Európai Bizottság a tagállamokkal lefolytatja az átvilágítási eljárást az EU vívmányait (acquis) tartalmazó 31 témakör mindegyikére vonatkozóan. Ezt követően a tagjelölt ország elkészíti, és átadja az Európai Uniónak az egyes, már átvilágított fejezetekre vonatkozó tárgyalási álláspontját (az ún. pozíciópapírt). Harmadik lépésként pedig az unió tagállamai készítik el a tagjelölt által benyújtott tárgyalási álláspontról saját közös álláspontjukat (ez az ún. “common position”).

A csatlakozási tárgyalások miniszteri szintű kormányközi konferencia keretében zajlanak. Az Európai Parlament folyamatos tájékoztatást kap a tárgyalások előhaladásáról, és hozzájárulását adja a létrejövő csatlakozási szerződésekhez.

A Bizottság szoros kapcsolatot tart fenn a kérelmező országokkal annak érdekében, hogy megoldást keressenek a tárgyalások során felmerülő problémákra. A Bizottság a munka összpontosítása érdekében 1998. január 21-én létrehozta a Csatlakozási Tárgyalásokért Felelős Különbizottságot.

A csatlakozási szerződéseket valamennyi tagállamnak és csatlakozó országnak ratifikálnia kell. A legtöbb esetben ehhez a parlament eljárása szükséges. Egyes csatlakozó országokban népszavazást is tartanak a csatlakozási szerződések végleges jóváhagyásáról.
Magyarország csatlakozása

2002. december 13-án, Koppenhágában a magyar delegáció lezárta a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unió-val.

2002. december 17-én, a magyar Országgyűlés a képviselők több, mint kétharmadának igenlő szavazatával döntött a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról.

2003. április 12-én ügydöntő népszavazás zajlott hazánkban, amelyen arra a kérdésre lehet igennel vagy nemmel felelni, hogy “Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?”.

2003. április 16-án, az athéni csúcsértekezleten Medgyessy Péter, magyar miniszterelnök aláírja a csatlakozási szerződést. Az ezt követő egy évben az EU minden jelenlegi tagállamának ratifikálnia kell a bővítést, többségében parlamenti szavazással.

2004. május 1-től Magyarország az Európai Unió tagja.
Belső felkészülés

A sikeres tárgyalások és az eredményes csatlakozás előfeltétele a jó felkészülés. A magyar felkészülés fő területei:

A makrogazdasági stratégia a gazdasági egyensúly biztosítását és a gazdaság tartósan egészséges fejlődési pályára való állítását célozza. Ez nyújthat biztosítékot arra, hogy a viszonylag alacsony jelenlegi jövedelemszintről hosszabb távon felzárkózzunk az EU átlagához. Belső fejlődési és egyensúlyi problémákkal küszködő ország felvétele az EU-tagállamok számára nem vonzó és nem kívánatos.

Az “acquis-átvételi” stratégia, melynek keretében a jogszabályok átvétele, honosítása mellett az alkalmazásukhoz szükséges intézményi feltételek megteremtése ugyanolyan fontos. Ez a stratégia kiterjed arra is, hogy mindazon területeken, amelyeken a közösség jogi, intézményi, emberi feltételekhez köti a támogatást, Magyarország megteremtse ezeket a feltételeket. Ez különösen fontos feladatokat jelent az agrárpolitika (intézmények, statisztikai adatrendszer, piaci információs rendszer stb. fejlesztése), valamint a strukturális politikák terén (EU-rendszerű régiók létrehozása, előzetes távlati tervjavaslatok, programjavaslatok kidolgozása, az EU-pénzek felvételi, kezelési és ellenőrzési rendszerének hazai meghonosítása stb.).

A köztisztviselők oktatási-képzési stratégiája keretében a cél az, hogy Magyarország rendelkezzen több száz, az EU-t és az EU-nyelveket jól ismerő tisztviselővel, akik magas szintű munkát végeznek a tárgyalásokon, majd a tagság elnyerését követően az EU széles intézményrendszerében és a hazai kormányzatban egyaránt. Fontos terület a képzésben a bírók és az ügyvédek képzése, akiknek a csatlakozás napjától tudniuk kell alkalmazni a közösségi jogot, vagy a fordítók-tolmácsok képzése, akikre különösen nagy számban lesz szükségünk a csatlakozást követően.

A közvélemény felkészítésének stratégiája a társadalom különféle rétegeinek az EU-val, a csatlakozás hatásaival, a tennivalókkal való megismertetését szolgálja, részben azzal a céllal, hogy felkészítse a lakosságot a tagságról való népszavazásra, részben azzal, hogy a tagság előkészítése során és a tagságot követően is a polgárok minél szélesebb köre tudjon élni az új lehetőségekkel.
EU-segítség

Az Európai Unió részéről a csatlakozásra való felkészülés 1994-ben, az esseni csúcsértekezleten elfogadott ún. előcsatlakozási (pre-accession) stratégia létrehozásával kezdődött, majd az Európai Tanács cannes-i értekezletén elfogadott, a belső piaci szabályozás felzárkózását elősegítő fehér könyv rendelkezésre bocsátásával folytatódott.

Az Agenda 2000, amely az EU Közép-Kelet-Európai országokkal kapcsolatos új stratégiáját fogalmazza meg koherens programot tartalmaz az előcsatlakozási időszakra. A feladat nemcsak a közösségi jogszabályok átvétele, hanem mindazoknak az intézményi és emberi feltételeknek a létrehozása, amelyek a jogszabályokban foglaltak megvalósulásához, érvényre jutásához szükségesek.

Minden csatlakozni kívánó ország számára a “Csatlakozási Partnerség” (Accession Partnership) című dokumentumban kerülnek megfogalmazásra a célok és a feladatok a hozzájuk tartozó eszközökkel együtt. A dokumentum két részből áll: a Közösség súlyponti tennivalóiból (prioritások), és az ezek teljesítéséhez nyújtandó pénzügyi segítséget (EU-támogatás) tartalmazó fejezetből.

A Közösség a felkészüléshez az előcsatlakozási alapokkal járul hozzá: Phare, ISPA, Sapard. A Bizottság elvi megállapodást alakított ki az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal és a Világbankkal a fentiekben említett programoknak a társfinanszírozásáról.

A csatlakozási stratégia részeként növekvő számban nyílnak meg Magyarország, illetve a többi társult országok előtt a közösségi programok.

Az intézményfejlesztési elemnél új fogalom a twinning, ez az azonos feladatot ellátó tagállami és magyar kormányzati tisztviselők közötti szoros és közvetlen kapcsolat létrehozását jelenti. Ennek keretében tagállami tisztviselők jönnek hozzánk valamely feladat elvégzésének a “betanítására”, az ismeretek átadására.

A csatlakozást elősegítő stratégia megvalósulását a Bizottság folyamatosan vizsgálja, és erről valamennyi tagjelölt esetében jelentést készít az Európai Tanácsnak. Ez lehetővé teszi, hogy az EU legfőbb politikai fóruma folyamatosan és összehasonlítható módon kövesse az egyes jelöltek előrehaladásának mértékét, jellegét és eredményességét.