Romacentrum.hu

Debrecen

Az egyesület elnöke: Aba-Horváth István

Egyesületünk 1996. június 6-án alakult meg Csillebércen a Phare Euroroma program támogatásával és az Autonómia Alapítvány szervezésében lebonyolított tréningen. Két év múltán, 1998 májusban lett közhasznú. Ez év őszén kezdte meg “teleház” programjait is, akkor még “ház” (épület) nélkül, rendezvényeihez alkalmilag bérelt helyiségeket, szolgáltatásait székhely-irodáiban biztosította. Az egyesület első fél évtizedének története a közösségi ház előtörténete.

Szakmai munka a közhasznú jogállás előtt (1996-1998):

Az eredeti és fő célkitűzésnek megfelelően képzéseket szerveztünk és egyéni tanácsokat adtunk roma vezetőknek: a cigány kisebbségi önkormányzatok képviselőinek és más civil szervezetek vezetőinek. A képzések fő témái voltak: közigazgatási kérdések, érdekvédelem, foglalkoztatás-fejlesztés, szociális kérdések, lakásügy, oktatásügy, adományozó alapítványok bemutatása, közösségfejlesztés. A képzések eredményeként az 1998-as választások alkalmával a kisebbségi önkormányzati képviselők kétharmada megtartotta pozícióját, valamint másfélszeresére növekedett a működőképes települési cigány önkormányzatok és más nonprofit cigány szervezetek száma.

Már ekkor, 1997-98-ban szükségessé vált a tevékenységi kör kiterjesztése, a megyében élő roma lakosság egészének segítése szerteágazó gondjainak megoldásában. Miközben az egyesület Nyíradonyból (az elnök lakásából) 1997 elején Debrecenbe (a Hadházi úti szűk kis irodába) tette át székhelyét, majd 1998 tavaszán a jelenleg is használt Csapó utcai irodába költözött. Megkezdődött a mindennapos ügyfélszolgálat: a jogsegélyszolgálat: munkajogi, szociális, oktatási és más diszkriminációs ügyek képviselete, kezelése; a perifériális területeken élők segítése, kulturális segítségnyújtás, a hajléktalanok ellátása, oktatásügyi szaktanácsadás és közvetlen ügyintézés, egyéb szociális ellátás, majd az első hagyományőrző és életmódtábor (1998 nyarán) szervezése-lebonyolítása és a pályázati szaktanácsadás.

Eközben roma foglalkoztatás-szervező tanfolyamot bonyolított le az egyesület sikerrel, majd előkészítette a roma közösségszervező tanfolyam indítását, közreműködött társrendezőként roma kulturális programokban, megyei és regionális kiírású pályázatokban, pedagógiai és más szakmai konferenciákon.

Szakmai munka a közhasznú jogállás idején (1998-2000):

A roma foglalkoztatás-szervező tanfolyamon végzett csoport tagjait a munkaügyi központ támogatásával alkalmazta az egyesület, majd gondoskodott arról, hogy 1999-ben lakóhelyeiken a települési önkormányzatok alkalmazzák őket ebben a munkakörben, amelyben azóta is eredményesen tevékenykednek.

Külön egyesületi segítségnyújtással 1998-ban 25 hátrányos helyzetű, perifériára sodródott család saját konyhakertes pályázattal alapvető élelmiszer-ellátáshoz jutott; 12 család tormatermesztéssel; 20 családfenntartó raklap-gyártással való foglalkozással egész éves anyagi gondjait megoldotta.

Az egészségmegőrzés területén eredményes volt az az 1998-as program, amellyel Debrecen legnagyobb cigánytelepén 40-50 család részére tudtunk árnyékszéket telepíteni. A koszos, gazos környezetet is rendbetettük az ott lakók aktív közreműködésével.

Több településen (Tuzsér, Hodász, Hencida, Bagamér, Tiszavasvári, Haj-dúhadház stb.) képviseltük a helyi roma lakosság sértett jogait; oktatási diszkriminációk, származás miatti jogsértések, hivatali visszaélések stb. ügyében végeztünk segítő (válságkezelő) tevékenységet: lakossági felméré-sektől és feljegyzésektől kezdve sok esetben a bírósági perekig, azokon a jogi képviselet térítésmentes biztosításáig.

Mindennapos és ingyenes ügyfélfogadást biztosítottunk, már 1998 végéig 600 ügyfelet regisztráltunk, akiknek a problémáit kilencven százalékban si-keresen megoldottuk. Azóta az ügyfélforgalom duplájára növekedett, s az ügyfelek egy része már gádzsó (nem cigány), a sikeres problémamegoldás pedig jelenleg kilencvenöt százalék körüli.

1998-ban a közhasznúvá válással egyidőben 18 főre növekedett az alkalma-zottak száma, akik közül akkor négyen voltak, ma hatan diplomások, mi-közben természetszerű fluktuáció is történt. A technikai felszereltség nagy ütemben fejlődött részben természetbeni támogatások révén.

1998 őszén kezdődött a roma-rendőr párbeszéd-program, 1999-ben mega-lakult a roma grémium, megkezdte működését a roma konzorcium, vala-mint a roma kafé közéleti rendezvénysorozat. 1999 tavaszán végzett a roma közösségfejlesztő asszisztens csoport 18 fővel, amelynek tagjai azóta is eredményesen dolgoznak településeiken.

A nevezetteken túl működő főbb egyesületi programok: Média-program, Oktatási program, Foglalkoztatás-szervezés, Álláskereső klub, Jogvédő program, Szociális programok, Képzések és átképzések, Teleház vagy Kö-zösségi Ház program — és sok más részprogram, amelyek közül csupán jellemzésként emeljük ki az alábbiakat.

Média: 1998 decembere óta működik Rominfo című közéleti és kulturális lapunk. A megyei napilapban rendszeresen (átlagosan heti egy anyag), a megyei pedagógiai intézet folyóiratában havonta, az országos napilapokban és a roma sajtóban alkalmanként gondoskodunk aktuális közleményekről. Kidolgozás alatt van és 2001 őszén önálló kötetben jelenik meg informáci-ós anyagunk, amely egyesületünk és teleháza teljes tevékenységrendszerét felöleli. Három helyi rádióadón (Debrecen, Derecske, Berettyóújfalu) ösz-szesen havi hat-nyolc óra saját készítésű önálló műsort adunk. A Debrecen Városi Televízióban havi fél órás magazinműsort sugárzunk Rom som cím-mel, 2000 nyara óta már saját készítésű műsorokat is, amelyek közül kettő a Budapest Televízió műsorában is látható volt.

Foglalkoztatás: Az 1998-ban végzett foglalkoztatás-szervezők a romák ál-tal nagyobb arányban lakott hajdú-bihari településeken folyamatosan és eredményesen végzik munkájukat. Állandó (legalább egy éves) munkalehe-tőséget ugyan csak félszáz romának tudtak eddig megszervezni, de az al-kalmi munkalehetőségek felderítésével és a romák mozgósításával évente többezer embert juttatnak jövedelemhez. — Öt átképző (szakmaszerző) tanfolyamot bonyolított le az egyesület közhasznú jogállásának elnyerése óta, amelyen közel százan szereztek szakmát, s néhány kivételtől eltekintve vagy munkába álltak, vagy önálló családi vállalkozást alapítottak. — A vál-lalkozásfejlesztő tréningen 1999 őszén tizenhatan végeztek, az egyesület segítségével valamennyien pályázatokat nyertek az Autonómia Alapítvány-tól, lakóhelyeiken mezőgazdasági termelőmunkát szerveztek, s 2000-ben már félezer cigány embert foglalkoztattak a megyében.

* 2000 áprilisában megkezdte működését az egyesület álláskereső klubja, amit zömmel fiatal-korú roma munkanélküliek vesznek igénybe.

Az álláskereső klub eredményei még szerények.

* 2000-ben az egyesület közhasznú munkavégzés keretében indított alapképző tanfolyamokat a nyolcadik osztályos bizonyítvány megszerzésére, majd az ezt követő szakképzés érdekében. Ebben az évben hat településen kezdte meg működését a “négy óra munka, négy óra tanulás” százhúsz fővel, 2001-től további hat településen indul ez a program további százhúsz fővel.

Oktatás: Egyesületünk átfogó, az intézményes és az iskolarendszeren kívüli nevelő-oktató munka minden területére kiterjedő cigányoktatási program-mal rendelkezik. Együttműködő nevelési-oktatási intézményeink száma másfélszáz, harmadrészük megyehatáron túli. Évek óta törekszünk úgyne-vezett bázisiskolák létrehozására modell értékű programok futtatásával, s ezeket az intézményeket külön is segítjük mind a pályázati úton elnyerhető támogatások megszerzésében, mind a cigányoktatási szakértőkkel való együttműködésben. Jelenleg két belső és tizenöt külső szakértő menedzseli a programot. — Az alapképző tanfolyamok mellett speciális érettségi-tan-folyam programját dolgozta ki az egyesület 2000-ben és indította az első soportot szeptember végén, hivatalosan október 1-én. A nyolcadik osztá-lyos végzettséget biztosító alapképző tanfolyamhoz hasonlóan az érettségi-tanfolyamot is szakképzés követi OKJ-s tanfolyamok keretében, illetve többen főiskolán vagy egyetemen kívánják folytatni tanulmányaikat. — Cigány nyelvet oktató tanfolyamot tartott sikerrel az egyesület az 1998/99. Tanévben a Kölcsey főiskolán, amelyen cigány vezetők, gyakorló pedagó-gusok, egy lelkész és egy orvos vettek részt. Új tanfolyam indítása 2001-ben tervezett. — Az egyesület cigányoktatási szakértője pedagógus-továbbképzéseket a Kölcsey főiskolán és a pedagógiai intézet keretében. Ez a romológiai tanfolyam 1999 óta akkreditált és az Oktatási minisztérium által támogatott. Eddig több mint százan végeztek. — Az oktatási programmal kapcsolatos rendezvények is sokrétűek. Megyei és regionális pályázatokat, versenyeket, vetélkedőket, kulturális bemutatókat és nyári táboroztatást rendez minden évben Debrecenben az egyesület, valamint együttműködő intézményeivel közösen megyei, regionális és országos romapedagógiai konferenciákat tart, amelyeket rendszerint kiállításokkal is egybeköt.

Együttműködések: 1999-től Szlovákia, brit nagykövetség, amerikai (USA) nagykövetség, 2000-től Ausztria és Hollandia egyes szervezetei is partne-rek és támogatók feladatai megoldásában az egyre bővülő hazai együttmű-ködések mellett. A belső stabilizáció és PR-tréning után 2000-ben az egye-sület a gyorsuló fejlődés útjára lépett.

A Teleház vagy Közösségi Ház program sikeres megvalósítása már 1998-1999-ben sorozatos szervezési gondokat jelentett a tényleges “ház”, a meg-felelő épület hiánya miatt. Nemcsak a rendezvények, hanem a folyamatos szolgáltatások biztosítása miatt is. Az egyesület Csapó utcai székhelyének irodahelyiségeit egy éven belül (1999-ben) már kinőttük, a szükségszerűen megnövekedett berendezés-felszerelés is alig fért el benne, a helyhiány már az ügyfélfogadást és az érdemi ügyintézést is akadályozta. Emiatt 1999-ben kidolgoztuk elképzeléseinket egy Regionális Roma Kulturális Centrum létesítésére és működtetésére, amire pályázatot is beadtunk, de nem nyer-tünk támogatást, mert nem tudtunk felmutatni egy bérleti szerződést a meg-felelő ingatlanra vonatkozóan.

2000-ben több tárgyalást folytattunk a városi önkormányzat illetékeseivel, előterjesztéseket, szakmai programokat is benyújtottunk, s mindeközben több szóba jöhető épületet bejártunk. Ezek közül hármat találtunk alkal-masnak a feladat megoldására. A három közül számos ok miatt a legkiseb-bet, a Csap utcai 227 négyzetméter alapterületű ingatlant kaptuk meg ked-vezményes bérleti díj ellenében, amiről 2000. december 21-ei közgyűlésén döntörr Debrecen Megyei Jogú Város képviselőtestülete, így ez volt a deb-receni önkormányzat karácsonyi ajándéka egyesületünk számára. Ezzel vette kezdetét a DEBRECENI ROMA KÖZÖSSÉGI HÁZ története és a program megújulása.

A DEBRECENI ROMA KÖZÖSSÉGI HÁZ (az ingatlan) 2000. december 22-ei birtokbavétele után az egyesület munkatársai éjt nappallá téve dolgoztak, mindennapi munkájuk végzése mellett több mint másfélezer társadalmi munkaórát teljesítettek, hogy egy hónapon belül üzemképes és ünnepélyes átadásra kész legyen az épület. Az udvaron ki kellett irtani az “őserdőt”, hogy egyáltalán mozogni lehessen, és le kellett bontani a rozzant mellék-épületeket, romokat, hulladékokat elszállítani. Eközben a korábban raktár-nak használt, leromlott állagú épületben gondoskodni kellett a fűtésről, a vizesblokkról, a villanyról, felesleges közfalak lebontásáról, teljes belső felújításról, berendezésről-felszerelésről és “öltöztetés”-ről (dekorációról), a telefonvonalak és Internet bekötéséről és sok más egyébről is. A megfe-szített munka eredményeként az amerikai (USA) nagykövetséggel és a debreceni önkormányzattal egyeztetett időpontban, 2001. január 22-én megtörtént az ünnepélyes átadás, megkezdte rendeltetésszerű működését a közösségi ház.

Szolgáltatások

INFORMÁCIÓK

Az egyesület és intézménye (a teleház) tevékenységi körébe tartozó ügyekben részletes felvilágosítás, más ügyekben tájékoztatás arról, hogy mely szervek és hol tudnak segítséget nyújtani.

KIÁLLÍTÁSOK

Állandó gyermekrajz-kiállítás, amelynek egy része évente cserélődik, Kállai Ernő cigány származású festőművész állandó kiállítása,

Rendezvényekhez kötődő alkalmi kiállítások külön meghirdetve, amelyek megtekinthetők a nyitvatartási időben (08-tól 22 óráig)

INTERNET-HOZZÁFÉRÉS

Közérdekű ügyekben vagy továbbképzési (önképzési) céllal az Internethez való térítésmentes hozzáférés és anyagok letöltése.

SZÁMÍTÓGÉP-HASZNÁLAT

A számítógép-kezelői tanfolyam foglalkozásain túli időben valamennyi számítógép (bármikor egy számítógép) térítésmentes használata akár munka vagy önképzés, akár számítógépes játék céljából.

FAX FOGADÁSA ÉS KÜLDÉSE

Fax fogadása korlátozás nélkül térítésmentesen, fax küldése közérdekű ügyekben vagy rendkívüli egyéni ügyekben lehet térítésmentes.

(Térítéses küldést nem vállalunk.)

A telefonhasználat is ennek megfelelő.

FÉNYMÁSOLÁS

Kis példányszámú közérdekű anyagok (pl. pályázati űrlapok és kész pályázatok, szervezeti dokumentumok, beszámolók stb.) és egyéni ügyintézésekhez nélkülözhetetlen dokumentumok, ügyiratok fénymásolása térítésmentesen.

ROMA KÖNYVTÁR

Cigány nyelvi, irodalmi, népismereti kiadványok és szakkönyvek, CD-k, magnó- és video-anyagok térítésmentes használata: olvasószolgálat és tanácsadás. A szerény (kiadványonként egy-két példányos) állomány miatt 2001-ben csupán olvasási lehetőség, a kölcsönzés az állományfejlesztést követően, legkésőbb 2002-től lehetséges. Képzéshez, önképzéshez, oktatáshoz a “jegyzetelés” fénymásolás útján is lehetséges.

“VIDEO-MOZI”

Roma témájú játékfilmek és ismeretterjesztő filmek megtekintése lehetséges az esti órákban bármely érdeklődő számára, kisebb csoportok számára pedig napközben is előre egyeztetett időpontban.

TEREMHASZNÁLAT

Civil szervezetek, nevelési-oktatási és közművelődési intézmények, valamint a CVSZE-vel együttműködő állami és önkormányzati szervek számára rendezvényeikhez térítésmentes helybiztosítás előzetes és időbeni egyeztetés szerint.

JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT

Diszkriminációs, illetve diszkrimináció-gyanús ügyekben jogi szaktanácsadás, szükség esetén bírósági védelem (ügyvéd) biztosítása térítésmentesen. — Panaszügyekben jegyzőkönyvek felvétele, valamint szükség szerinti személyes vagy írásbeli közbenjáró intézkedés. — Indokolt esetekben, illetve állampolgári írásbeli megbízás birtokában úgynevezett “válságkezelő” vizsgálatok elvégzése, majd konfliktuskezelő megbeszélés, végső esetben hivatalos eljárás indítása.

OKTATÁSI SZAKTANÁCSADÁS

A cigány gyermekek oktatásával kapcsolatos egyéni és intézményi ügyekben felvilágosítás és szükség szerinti közbenjáró intézkedés. Továbbtanulással és ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyek intézése.

Szaktanácsadás a kisebbségi önkormányzatok oktatásügyi egyetértési jogainak gyakorlásához és konfliktusaik kezeléséhez.

Szaktanácsadás és bibliográfia dolgozatok, tanulmányok írásához.

Szaktanácsadás iskolán kívüli és iskolarendszeren kívüli etnikai képzési, nevelési-oktatási és kulturális programok megvalósításához.

ROMA KÖZÉLETI, SZERVEZETI TANÁCSADÁS

Különböző szintű roma tisztségviselők, kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek működését és közéleti szereplését segítő tanácsadás. (Alapszabályok, szervezeti és működési szabályzatok, nyilvántartások, jelentések-beszámolók, rendezvények előkészítése és lebonyolítása, közéleti szereplés, a szervezet menedzselése stb. ügyekben szükség szerint közvetlen segítségnyújtás is.)

PÁLYÁZATI TANÁCSADÁS

Tervezett feladatok megvalósításához pályázati lehetőségek ajánlása, a választott pályázat kiírásának és adatlapjának letöltése az Internetről, szükség szerinti közvetlen segítségnyújtás a pályázat elkészítéséhez, támogatás elnyerése esetén a szakmai és pénzügyi beszámolóhoz is.

MUNKAJOGI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

Csütörtök 13-16 óra a rendszeres fogadóra.

A munkajogi problémák magas száma miatt minden csütörtök délután gyakorlott munkajogász áll az ügyfelek rendelkezésére, aki a szükséges ügyiratokat is elkészíti térítésmentesen és intézkedik.

Más napokon, illetve időpontokban “jogi asszisztens”, 2001-ben roma származású levelező tagozatos negyedéves joghallgató áll az ügyfelek rendelkezésére (konzultációs és vizsganapjai kivételével).