Romacentrum.hu

Kecskemét

A “Romák Otthona” Közösségi Háznak sajátos története van. 1996-ban alakult a cigány önkormányzat székhelyén, Agócs Gy. Imre, az akkori cigány önkormányzat kulturális tanácsadója önkéntesként hozta létre Agócsné Karádi Olgával együtt, a cigány önkormányzat akkori elnökhelyettesével közösen és indította útjára, Katona László, az akkori polgármester nyitotta meg. A cigány önkormányzat mellett és annak székházában egy évre rá létrejött a Cigány Kulturális és Módszertani Központ, a továbbiakban átvette a közösségi ház működtetését. A Módszertani Központ 2000-ben új helyre költözött, Kápolna u. 24-be, a Civil Szervezetek Házába, ahova elvitte magával a közösségi ház szakmai koncepcióját és programjait. Az új székházban a két vezető újrafogalmazta a ház programját, az addigi kulturális tevékenységet kibővítette különböző közösségi szolgáltatásokkal. A közösségi ház jelenleg egy 8×6 méteres szolgáltató irodából és egy nagyobb közösségi helyiségből. A galéria ott maradt a cigány önkormányzat székházában. Több olyan program van, amelyet a közösségi ház vezetősége kihelyez különböző társintézményekbe. A jelenlegi helyiségeket a Cigány Kulturális és Módszertani Központ bérli a közösségi ház részére. Végső célja egy önálló épület megszerzése a ház részére. Minden valószínűség szerint ez az idén megvalósulhat az Open Sotiety segítségével. Ez nagy lendületet fog adni a közösségi ház munkájához, amit az alapoz meg, hogy a “művelődési ház”-típusú profilról teljesen áttérünk a “közösségfejlesztő”-típusú komplex közösségi szolgáltatásokra. Ezt éves szinten több mint ezer főt érintő felmérés előz meg, ami később folyamatosan fog működni és szolgálni a közösségi ház emberközpontú programjainak kialakítását, a kecskeméti cigányság felemelkedése egyetlen lehetőségégének megteremtését.

Cigány Kulturális és Módszertani Központ stratégiai célja: a cigányság integrációjának elősegítése az etnikai identitás megőrzésével. Közvetlen cél: kialakítani olyan intézményrendszert a szervezeten belül, amely igyekszik vertikálisan és horizontálisan is észlelni, megoldani vagy különböző szerveződések, intézmények együttműködésével megoldatni a cigányság sajátos helyzetéből eredő problémákat.

A szervezet igyekszik a demokrácia és a már működő piaci rendszer újraéledéséhez hozzájárulni. Mint nonprofit szervezet önfenntartása és fejlődésének zökkenőmentessége érdekében törekszik a gazdasági élet és az állam támogatásának széles skáláját elnyerni a kölcsönös előnyök alapján. A szervezet stratégiája nem valósulhatna meg a tagok egyöntetű támogatása nélkül. A szervezet azért is vállalt fel minden fontos, komplex tevékenységre kiterjedő segítő munkát a az alább vázolt programjában, hogy idővel, a megfelelő társadalmi támogatottság esetén szuverén állampolgárokat neveljen, akik képesek lesznek önállóan aktív szereplői lenni a demokratikus közéletnek.