Pécs
A khetanipe szó jelentése : közösség, összefogás.
A Khetanipe Egyesületet 1999 márciusában zömében roma egyetemisták, fiatalok alakították meg Pécsett, azzal a céllal, hogy a romák mindeddig meghallgatatlan problémáit kezeljék, új utakat keressenek önkéntes munkájukkal, lelkesedésükkel és tudásukkal.
Az egyesület először Pipacs utcai székhellyel jött létre, majd a Halász u. - ba költözött. Jelenleg a Búza téri kispiacon van az irodánk. Mindig fontos volt számunkra, hogy olyan területen válasszuk meg a székhelyünket, ahol a romák élnek és így a napi problémákat megismerve, segítséget adhatunk számukra.
A szervezet főképpen a már meglévő, vagy megalakuló roma szervezetekkel kíván együttműködni, azokkal a munkát összehangolni, valamint a „slumosodó” városrészekben nagy számban élő roma közösségeket, hátrányos helyzetű családokat, gyermekeket, fiatalokat szeretné segíteni, összefogni, számukra különböző megoldásokat, programokat felkínálni, információt szolgáltatni.
Céljaink közt szerepel a roma gyerekek és fiatalok oktatása, nevelése, a roma nyelvek, kultúra ápolása, a közösségi élet fellendítése, a roma emberek életkörülményeinek javítása, jogaik védelme, drogmegelőzés, prevenció, egészségnevelés.
Ezen kívül 2001-ben foglalkoztatott Egyesületünk 10 roma fiatalt a Baranya megyei Munkaügyi Központ és Pécs Város Önkormányzata által támogatott munkatapasztalat szerző programban. Ők 3 hónapos tanfolyamon vettek részt mielőtt idekerültek hozzánk, roma szociális gondozói képesítést szereztek, és részt vesznek az egyesület minden programjában.
2002-ben 6 fiatalt tudtunk felvenni pályakezdő foglalkoztatási programunkba.
Nyaranta szervezünk tábort, kirándulást a tanulószobában részt vevő gyermekeknek és az egyetemista klubba járó fiataloknak. Minden évben szervezünk kulturális rendezvényeket, gyereknapot, Mikulás ünnepséget, konferenciákat, képzéseket, májusban Szent György napján Ederlezi ünnepet, mely egy jellegzetes cigány ünnep, részt vettünk a városban tartott II. Nemzetközi Roma Fesztiválon. Konzorciumi partnerek vagyunk a Wlisloczki Szakkollégium működtetésében, mely egy Phare által támogatott projekt Pécsett tanuló roma egyetemistáknak.
A városban működő cigány szervezetekkel jó kapcsolatot alakítottunk ki, igyekszünk a város kulturális életébe is részt venni, jó kapcsolatot tartani az egyéb civil szervezetekkel és hivatalos szervekkel.
Együttműködési megállapodást a Romológia Tanszékkel, a Máltai Szeretetszolgálattal, a Gyöngyház Egyesülettel. Különösen jó a kapcsolatunk: a Gandhi Gimnáziummal, a CSZMMB – vel, az Esztergár Családsegítővel, a Pécsi Kulturális Központtal, a Siklós és Vidéke Érdekvédelmi Szervezettel, a megyében működő cigány kisebbségi önkormányzatokkal, a zalalövői, nagykanizsai és kiskőrösi OSI Romacentrumokkal és tagszervezete vagyunk CSZOSZ –nek.