Család
a társadalmi szervezetek számára — 2002.
A Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvános pályázatot hirdet a társadalmi szervezetek szakmai programjainak támogatására.
A támogatásra fordítható pénzkeret: 97,1 millió Ft. A keret 10%-át azok a szervezetek kapják, amelyek szociális és családvédelmi tevékenységükkel elsősorban a roma állampolgárok szociális és társadalmi integrációját segítik elő.
A pályázat célja: a szociálpolitika, valamint a család-, gyermek- és ifjúságvédelem területéhez kapcsolódó tevékenységet végző társadalmi szervezetek kezdeményezéseinek támogatása. Ezen a területen elsősorban a társadalmi szervezetek tagjainak önkéntes munkáját kívánja a pályázat támogatni, a munka anyagi feltételeinek a megteremtésével vagy javításával. Az elérendő cél az emberek önkéntes felajánlásaiban, a közösségi kezdeményezésekben rejlő erők felszabadítása. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek programjaikat külföldi önkéntes segítők révén valósítják meg.
Általános pályázati feltételek:
Pályázatot nyújthat be: bármely, jogi személyként Magyarországon bejegyzett egyesület, egyházi szervezet, közhasznú társaság, alapítvány.
Nem pályázhat: gazdasági társaság, a közalapítvány, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, országos szervezet jogi személyiséggel nem rendelkező helyi szervezete.
Támogatás igényelhető:
– új programok tárgyi feltételeinek megteremtéséhez,
– működési költségek fedezéséhez (de alapítvány működése nem támogatható),
– működő programok tárgyi feltételeinek javításához;
– képzések, tanácsadó szolgálatok megszervezésével, fenntartásával kapcsolatos dologi kiadásokhoz;
– az önkéntes munka társadalmi megbecsültségét erősítő rendezvények, média programok támogatása;
– konferencia vagy más rendezvény megvalósításával kapcsolatos dologi kiadásokhoz,
– önszerveződést, párbeszédet, szakmai együttműködést erősítő műhelyek létrehozásához, szemináriumok szervezéshez a szociális területen és a családok érdekében működő civil szervezetek számára;
– kiadványok készítéséhez, informatikai rendszerek kiépítéséhez és működtetéséhez,
– nemzetközi szervezeti tagsághoz kapcsolódó kiadások részleges (max. 80%-os) finanszírozásához.
Támogatás nem igényelhető:
– ingatlanvásárláshoz és építéshez,
– gépkocsi vásárlásához,
– munkabérre illetve munkabér közterheire.
A pályázat keretében egy szervezet egy pályázati programja legfeljebb 1.000.000,- forint támogatást kaphat. Országos szervezetnek, amely legalább három – jogi személyiséggel nem rendelkező – tagszervezete nevében közös pályázatot nyújt be, maximum 2.500.000,- forint támogatás adható. A jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezeteket külön mellékletben fel kell sorolni. A támogatás formája: vissza nem térítendő.
A pályázó büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy pályázatában csak a valóságnak megfelelő tényeket közöl. A pályázaton csak olyan szervezet vehet részt, amelynek halasztott hatályú vagy lejárt esedékességű köztartozása nincs és nem áll felszámolás alatt. Nem pályázhat olyan szervezet, amely korábbi pályázaton nyert támogatással még nem számolt el. A pályázó tudomásul veszi, hogy támogatás (résztámogatás) elnyerése esetén szervezetük nevét, székhelyét, a támogatott program nevét, időpontját és a támogatásként kapott összeget a Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvánosságra hozza. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázatának adatait a Szociális és Családügyi Minisztérium számítógépes rendszerén rögzítsék és azokat kutatási, elemzési célokra felhasználhassák.
A pályázatok benyújtásának módja
A pályázatot a jelen pályázati kiíráshoz mellékelt pályázati Adatlap pontos kitöltésével és a mellékletek csatolásával 4 példányban kell postán elküldeni a Szociális és Családügyi Minisztérium Intézményfenntartási és Fejlesztési Főosztálya (1373 Budapest, Pf.: 609) címére. Az elmúlt évi pályázati adatlapokat nem lehet használni. Mivel a posta csomagot postafiókra nem továbbít, ha a pályázatot csomagban küldik, fel kell tüntetni a minisztérium tényleges címét is: 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8. Egy pályázatot mindig egyetlen postai küldeményben adjanak fel!
A pályázatot kizárólag postai úton lehet feladni 2002. január 7-ig. Személyesen behozott pályázatokat nem veszünk át, a nem postai úton beküldött pályázatok érvénytelenek. A határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra, azokat visszaküldjük. Az ilyen esetekben a postabélyegző kelte az irányadó. A hiányosan beküldött pályázatok érvénytelenek A határidő módosítására és hiánypótlásra nincs mód.
A négy azonos példány (az adatlap és sorszám szerinti sorrendben az összes megkívánt melléklet) a benyújtott anyagban legyen világosan elkülönítve. A négy példányból természetesen csak egyiken legyenek eredeti aláírások, a mások három példány másolat.
Több együttműködő szervezet esetén (p. egyházi szervezet, egyházi szervezet alapítványa, együttműködő egyesület, stb.) egyértelműen el kell dönteni, hogy melyik szervezet a pályázó. A pályázó szervezet adatait kell beírni az adatlapba, és erre vonatkozóan kell mellékelni a bírósági bejegyző határozatot. A benyújtott pályázatot csak az (azok) írhatja (írhatják) alá, aki a mellékelt bírósági bejegyző határozat alapján arra jogosult(ak), vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban felhatalmazottja(ik). Ez esetben a felhatalmazást tartalmazó iratot csatolni kell.
Az adatlap, valamint a pályázati felhívás másolhatók a Szociális és Munkavédelmi Közlönyből, megtalálhatók a Szociális és Családügyi Minisztérium internetes honlapján (http://www.szcsm.gov.hu/), vagy személyesen átvehetők a Szociális és Családügyi Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest, V. Akadémia u. 7.)
A pályázati díj összege:
1.000.000.- Ft vagy annál kevesebb támogatás igénylése esetén pályázatonként 4000,- Ft,
1.000.000.- Ft felett (országos szervezet esetén) pályázatonként 5800,- Ft.
A pályázati díjat – banki átutalással – kell megfizetni a 10032000-01220081-50000005 számú Sz.Cs.M. Fejezeti előirányzat felhasználási keretszámlára. Kérjük a banki megbízás közleményében feltüntetni a 219592 ÁHT számot, a “Társadalmi” jeligét és a 310. Kincstári tranzakciós kódot. Postai úton feladott pályázati díjat csak akkor fogadunk el, ha az közvetlenül a fenti bankszámlaszámra érkezik, és az átutaláson rajta van az ÁHT szám, a jelige és a kincstári tranzakciós kód. A pályázatra befizetett pályázati díj az ügyvitel során felmerült költségek fedezésére szolgál, ezért annak visszautalására semmiképpen, még az el nem bírált és az érvénytelen pályázatok esetében sincs mód.
A pályázatok elbírálását szakértői bizottság végzi. A szakértői bizottság javaslata alapján a pályázati támogatás odaítéléséről a szociális és családügyi miniszter dönt. A pályázati határidőt követő 3 hónapon belül a döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A támogatásban részesített pályázók jegyzékét a Szociális és Munkavédelmi Közlönyben közzé tesszük.
Az elnyert támogatás célirányos felhasználása érdekében a Szociális és Családügyi Minisztérium Támogatási Szerződést köt a pályázókkal; a támogatás felhasználását, a program megvalósítását a szerződésben meghatározott módon ellenőrzi. A támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználás esetén a támogatás összegét a szerződési feltételeknek megfelelően vissza kell fizetni. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad dr. Földényi János és Belekiné Vida Klára:
Szociális és Családügyi Minisztérium
A Magyar Köztársaság Kormányprogramjában megfogalmazott családpolitikai célok megvalósítására
A Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvános pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény alapján a kezelésében lévő Családpolitikai programok feladatfinanszírozás körébe vont keretéből.
A pályázat célja a házasságra felkészítő és családi közösség építő programok, a családokat segítő szolgáltatások, illetve a csoportvezető és animátor képzési programok támogatása. A támogatás – a családokat feladataik hosszú távú, kiegyensúlyozott ellátásában segítő – új programok, szolgáltatások és kiadványok létrehozására, meglévő programok fejlesztésére, bővítésére, külföldi programok adaptálására szolgál.
A pályázat a nem állami szektornak, illetve a nem állami szektorral együttműködő önkormányzati szektornak kíván segítséget nyújtani a családpolitikai célok megvalósítása érdekében.
I. Általános feltételek
A támogatásra fordítható pénzkeret összesen
856,2 millió Ft.
Pályázatot nyújthatnak be:
* nem állami szervezetek (egyesület, alapítvány, közhasznú társaság, non-profit jelleggel tevékenykedő szervezet, egyházi szervezet),
* nem állami szervezetekkel a pályázati programban együttműködő önkormányzatok,
önkormányzati intézmények, családsegítő szolgálatok, önkormányzati társulások, közalapítványok.
Egy pályázó több pályázatot is benyújthat.
Az országos szervezetek jogi személyiséggel rendelkező szervezetei az országos szerv ajánló levelével pályázhatnak.
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
* a nem állami szervezetek
* a több szervezet együttműködésével megvalósuló programok
* a szervezetek tevékenységét bővítő, új célcsoportokat elérő programok
* azok a pályázók, akik tevékenységükbe új és hatékony módon tudják bevonni a családokat
* azok a szervezetek, akik munkájukba szervezetten önkénteseket vonnak be
A programok megvalósításának maximális időtartama – a program indításától kezdve – legfeljebb 1 év lehet.
Egy pályázati program maximális támogatásának összege az adott témakörnél van meghatározva.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges felhalmozási és működési kiadásokhoz igényelhető. A pályázati támogatás nem vehető igénybe ingatlan vásárlás céljára.
A pályázati támogatás vissza nem térítendő hozzájárulás, amely forrás-kiegészítésre szolgál.
A pályázónak minden programhoz önrészt kell biztosítania.
Az önrész minimális mértéke a program megvalósítási költségének 15%-a.
Önrésznek tekinthető a program végrehajtásához rendelkezésre álló készpénz, tárgyi eszköz, ingatlan, helyiség valamint a programban részt vevő szakemberek térítés nélkül végzett tevékenységének ellenértéke (középfokú végzettséggel rendelkező szakember esetén legfeljebb 1500.- Ft/óra, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember esetén legfeljebb 2500.- Ft/óra díjazásnak megfelelően).
A pályázatok benyújtása, elbírálása
A pályázatokat 4 példányban kell benyújtani.
A 4 pályázati példányt (adatlap és mellékletek) egymástól elkülönített formában , külön iratrendezőbe helyezve kell beküldeni. A pályázati példányokat lapozható módon összefűzve (tűzés, lefűzős dosszié, spirálozás, hő-kötés, stb.) kell összeállítani a “pályázatnak tartalmaznia kell” című részben meghatározott sorrendben.
Beküldési cím: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet,
Családpolitikai Igazgatóság
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A hiányos vagy pontatlanul kitöltött, valamint a nem kellő példányszámban vagy határidő után beküldött pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
A pályázati adatlap és a mellékletek fénymásolással sokszorosíthatók a Szociális és Munkavédelmi Közlönyből, vagy a fenti címen átvehetők, illetve a kiírással együtt megtalálhatók a Szociális és Családügyi Minisztérium www.szcsm/gov.hu, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet www.ncsszi.hu honlapján.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Családpolitikai Igazgatósága. tel: 465-5000, 465-5010, e-mail: care@mail.datanet.hu
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Családpolitikai Igazgatósága a pályázati felhívás megjelenése után két héttel kezdődően a beküldési határidőig pályázati konzultációt tart minden héten, szerdán, 10-14 óra között a Bp. XIII. ker. Tüzér utca 33-35-ben.
A pályázatok elbírálását – a pártatlanság és az esélyegyenlőség követelményének megfelelően – szakértői bizottság végzi. A bizottság javaslata alapján a támogatások odaítéléséről a szociális és családügyi miniszter dönt.
A döntésről a pályázók a pályázat benyújtásának határidejét követő három hónapon belül az SZCSM és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján és az SZCSM közlönyén keresztül értesülnek.
A pályázat kiírója, vagy megbízottja – az általa kiválasztott módon és gyakorisággal – folyamatosan nyomon kíséri (monitorozza) a pályázati programok megvalósulását, valamint ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását.
Az elnyert támogatás célirányos felhasználásának biztosítása érdekében a Szociális és Családügyi Minisztérium, támogatási szerződést köt a nyertes pályázókkal. A támogatási szerződés rögzíti a támogatási összeg felhasználásának módját, ütemezését, a programra vonatkozó főbb adatokat, a program megvalósításának módját, ütemezését, a monitorozásra és ellenőrzésre vonatkozó előírásokat, a beszámolási kötelezettségeket valamint a pénzügyi elszámolásra vonatkozó előírásokat. A támogatási szerződésben foglaltaktól való eltérés esetén a támogatás összegét – a mindenkori jegybanki kamat kétszeresével növelve – a pályázónak vissza kell fizetnie.
A pályázatok benyújtásának határideje, és módja
2002. január 2.
A pályázatokat postai úton kell benyújtani.
Pályázati programonként külön pályázati díjat kell befizetni – kizárólag banki átutalással, – a Szociális és Családügyi Minisztérium fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat felhasználási keretszámla 10032000 - 01220081 - 50050000 számla számára Az átutalási megbízás “Közlemény” rovatába feltétlenül szükséges beírni a 059833 Áht. számot és az utolsó három rovatba a 310-es kincstári tranzakciós kódot. Az átutalási megbízás pontos kitöltésére külön felhívjuk a pályázók szíves figyelmét. Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni a “Családokért” szót!
A pályázati díj összege
1 millió Ft vagy annál kevesebb támogatás igénylése esetén 3700 Ft,
1 millió Ft. felett 5700 Ft
Tájékoztatjuk Tisztelt Pályázóinkat, hogy a befizetett pályázati díj az ügyvitel során felmerülő költségek fedezésére szolgál, ezért annak visszafizetésére sikertelen pályázás esetén sincs mód.
A pályázatnak tartalmaznia kell
1. a kitöltött pályázati adatlapot;
2. a pályázati kiírás mellékletében szereplő nyilatkozatot kitöltve és cégszerűen aláírva;
3. a pályázati díj megfizetésére vonatkozó igazolást;
4. intézmény esetén az alapító okiratot;
alapítvány esetén az alapító okiratot és a nyilvántartásba vétel igazolását;
egyesület esetén annak alapszabályát és nyilvántartásba vételének igazolását;
közhasznú társaság esetén a társasági szerződést és a két hónapnál nem régebbi cégkivonatot;
társulás esetén a társulás létrejöttét igazoló dokumentumot;
5. egyházi jogi személy esetén az arra jogosult egyházi szerv, személy nyilatkozatát az egyházhoz tartozás igazolására vonatkozóan;
6. amennyiben a pályázó felett más szervezet fenntartói jogokkal rendelkezik, úgy annak támogató nyilatkozatát;
7. több szervezet együttes pályázata esetén az együttműködésre vonatkozó, az együttműködés tartalmi elemeit meghatározó megállapodást
8. a pályázati programot, amely tartalmazza a program részletes szakmai leírását és a környezet bemutatását adatokkal ellátva;
9. a költségvetést vagy üzleti tervet, a felhasználás ütemezését;
10. az önrész rendelkezésre állására vonatkozó nyilatkozatokat, igazolásokat, ígérvényeket és kötelezettség vállalásokat;
A pályázati anyagot 4 példányban, a fenti sorrendben összeállítva, lapozható módon fűzve kell beadni.
A pályázatokat, a mellékleteket és a dokumentációt nem küldjük vissza!
A pályázati program általános szakmai követelményei
A pályázati programnak tartalmaznia kell:
* a pályázó eddigi tevékenységének rövid bemutatását, az eddig elért eredményeket legfeljebb egy gépelt oldalnyi terjedelemben;
* a program céljainak konkrét meghatározását;
* a program tartalmát, módszereit;
* a program ütemezését;
* a program helyszínét;
* a programhoz szükséges eszközöket;
* a programban részt vevő szakemberek létszámát, szakképesítését, az általuk a programra fordított időt, a programfelelős, a program szakmai vezetője és a közreműködő szakember(ek) területen szerzett gyakorlatának rövid bemutatását, a program célcsoportjának, kedvezményezetteinek körét és létszámát, az igényelt támogatás felhasználásának részletezését;
* a program iránti igényébresztés és motiválás módját, eszközeit, módszereit;
* a program elérhetőségének lehetőségeit;
* a program széleskörű megjelenítésének módját és eszközeit, módszereit;
* a várható eredményeket;
* az önrész részletezését és annak felhasználását;
* már működő szolgáltatások, intézmények esetén be kell mutatni a szolgáltatást, illetve az intézményt, a szolgáltatásban részt vevők, valamint a szolgáltatást nyújtók körét, a szolgáltatás helyét, és helyszínét, valamint más szervezetekhez, programokhoz való kapcsolódását.
A program humán erőforrásai
A pályázat programfelelőse felel a pályázati program teljes megvalósításáért.
A program tartalmi részeinek megvalósulásáért, a program szervezésért, vezetéséért a szakmai vezető felelős (nem kizárt, hogy ezt a feladatot is a programfelelős látja el).
A program szakmai vezetőjének (ha ugyanazon személy látja el, akkor a programfelelősnek) az alábbi képesítések valamelyikével és legalább két éves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie:
orvos, pszichológus, művelődésszervező, pedagógus, népművelő, kulturális menedzser, lelkész, teológus, szociális munkás, szociális szervező, szociálpolitikus, szociológus, szociálpedagógus, szociális menedzser, védőnő, mentálhigiénés szakember, felnőtt képzési szakember (andragógus), pedagógiai asszisztens, szociális asszisztens.
A programok megvalósításában a fenti szakembereken kívül animátorok és önkéntes segítők is részt vehetnek.
A pályázati programokkal kapcsolatos általános tartalmi követelmények
Pályázni olyan programokkal lehet, amelyek – jellegüknek és sajátosságainak megfelelően – az alábbi témakörök közül legalább az egyiket tartalmazzák.
* Párkapcsolat (önismeret, házastársi szerepek, kommunikáció, problémamegoldás, konfliktuskezelés, családtervezés);
* Gyermeknevelés (önismeret, női, férfi és szülői szerepek, életkori sajátosságoknak megfelelő nevelési módszerek);
* Családdal kapcsolatos értékek átadása (az élet és személy tisztelete, magzatvédelem, kapcsolati kultúra, tolerancia, szolidaritás, szociális érzékenység, segítőkészség, fogyatékosok, betegek, idősek helye a családban, generációk közötti kapcsolatok, társadalmi felelősségvállalás);
* Életvezetés (családi gazdálkodás, ünnepek és hagyományok, testi és lelki egészség, otthonteremtés, műveltség és kultúra, médiahasználat);
* A család külső kapcsolatai (családok közötti közösség teremtés, nevelési, oktatási intézményekkel együttműködés);
* A család életét segítő, komplex, integrált megközelítésen alapuló szolgáltatások (egészségügyi, nevelési, pszichológiai tanácsadási és információs szolgáltatások).
Azok a pályázatok, amelyek a fenti tartalmi elemek egyikét sem tartalmazzák, nem kerülnek elbírálásra.
II. Pályázati programok
D program
Házasságra felkészítő programok
A programok célja a fiatalok felkészítése a házasságra és a családi életre. A felkészítés tanfolyami jelleggel vagy csoportfoglalkozás, (klub) formájában történik.
A házasságra felkészítő tanfolyamok időszakos jellegűek, időtartamuk legalább 60 óra. A képzés tematikája terjedjen ki az “általános tartalmi követelmények”-ben foglalt témakörök mindegyikére.
Az ifjúsági klubok rendszeres találkozási alkalmakat nyújtanak a résztvevőknek a párkapcsolattal, párválasztással, a házassággal és a családi életvitellel kapcsolatos kérdések informális megbeszélésére, szervezett keretek között. A klub jelleggel szervezett foglalkozások az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témakörök legalább egyikét tartalmazó tematikus foglalkozási tervvel rendelkezzenek. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekben a megadott témakörök közül minél több megjelenik, illetve azok, amelyek erősítik a társadalmi szerep- és felelősségvállalást, továbbá kiemelten segítik a roma fiatalok szociális integrációját. A támogatásban részesített klubokat legalább egy évig működtetni kell.
A pályázathoz mellékelni kell a felkészítő program teljes dokumentációját (tanterv, az egyes foglalkozások tartalmának részletes leírása foglalkozásonként maximum fél oldal terjedelemben, alkalmazott módszerek, rendelkezésre álló tananyag, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a felkészítésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok másolata).
A támogatás legalább 15 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhozigényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
E program
Családi közösségépítő programok
A családi közösség építő programok célja a családok számára képzések, és rendszeres találkozási alkalmakat biztosító csoportok, közösségek szervezése.
A pályázat célja olyan képzések támogatása, amelyek a családok életében az egyes életciklusokban jelentkezõ hétköznapi problémák megoldásában kívánnak gyakorlati segítséget nyújtani az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témaköröknek megfelelõen (pl.: családtervezési tanfolyam, gyermeknevelési tanfolyam az életkori sajátosságoknak megfelelően , párkapcsolat tréning, az alapvető szocializációt elősegítő életvitel tanfolyam stb.). ,A képzések időtartama legalább 60 óra. A képzés tematikája terjedjen ki az “általános tartalmi követelmények”-ben foglalt témakörök mindegyikére.
A családi csoportok, közösségek rendszeres találkozásokon lehetőséget biztosítanak a párkapcsolattal, gyermekneveléssel, a családi életvitellel kapcsolatos kérdések informális megbeszélésére. A foglalkozások célja a tapasztalatcsere, a szolidaritás elősegítése a családok között, a társadalmi szerep- és felelősségvállalás erősítése, a generációk egymás közötti kapcsolatainak segítésére, valamint a családi élettel kapcsolatos ismeretek és készségek elmélyítése. A támogatásban részesített programokat legalább egy évig működtetni kell.
A pályázat olyan rendszeresen találkozó család csoportokat, közösségeket, egyéb klub jellegű foglalkozásokat (pl.: kismama-klub, szülő-klub, speciális szülő klub, egyszülős családok klubja, nagycsaládos klub, több generációs klubok, generációk kölcsönös segítségnyújtására alapozó, értékközvetítő, hagyomány átadó, idősek társadalmi szerepvállalását erősítő programok, gyermekek-idősek találkozási programjai stb.) támogat, amelyek programjaiba az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témakörök legalább egyike szervesen beépül.
A pályázathoz mellékelni kell a program teljes dokumentációját (tanterv, az egyes foglalkozások tartalmának részletes leírása foglalkozásonként maximum fél oldal terjedelemben, alkalmazott módszerek, rendelkezésre álló tananyag, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a felkészítésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok másolata).
Támogatás legalább 15 fő rendszeres részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
F program
A családok társadalmi felelősség vállalását (szolidaritását), önsegítő funkcióinak (szubszidiaritásának) erősítését, a nehéz élethelyzetben lévő családokat segítő szolgáltatások, képzések.
A támogatás célja olyan segítő programok és szolgáltatások és képzések kialakítása, fejlesztése és muködtetése, amelyek a családok érdekében mobilizálják a család környezetében megtalálható humán erőforrásokat, segítő intézményeket és szakembereket. Erősítik a társadalmon belül a szolidaritást, és a szubszidiaritást.
A programok a családi krízishelyzetek kialakulásának megelőzését szolgálják (pl.: a családok számára gyermekek napközbeni felügyeletét biztosító újszerű szolgáltatások, játszóklub, házi gyermekfelügyelet, egyéb alternatív gyermekfelügyelet, roma gyermekek készségfejlesztő programja, roma családok társadalmi integrációját segítő programok, idősek társadalmi feladatvállalását, bekapcsolódását erősítő programok, a társadalom és a család önsegítő képességinek erősítését fejlesztő képzések és programok stb.).
Pályázni lehet a témával összefüggő képzésekre, segítségnyújtó programokra, segítségnyújtó szolgáltatások létrehozására és működtetésére.
A segítségnyújtó programokban és szolgáltatásokban kiemelt célcsoportnak számítanak:
* a várandós anyák;
* a három vagy több gyermeket nevelő családok;
* a gyermeküket egyedül nevelő szülők
* a beteg, fogyatékos, tanulási vagy szocializációs nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családok;
* az idős családtagokat gondozó családok;
* idős személyekből álló családok;
* az egyéb nehéz élethelyzetben lévő családok.
A támogatás legalább 10 fő bevonása esetén igényelhető.
A programot legalább egy évig működtetni kell.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1,5 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
G program
A családi kohéziót erősítő szolgáltatások, alkalmi rendezvények
A támogatás a családok kohézióját növelő, a családi funkciók megőrzését segítő, a házastársi kapcsolatok stabilitását erősítő új típusú eljárásmódok, szolgáltatások kialakításához, fejlesztéséhez és működtetéséhez, valamint alkalmi rendezvények szervezéséhez kíván hozzájárulni. A programok az “általános tartalmi követelmények”-ben foglalt témakörök legalább egyikét tartalmazzák, és tematikus tervvel rendelkezzenek (Pl.: kulturális, szabadidő és sport programok, családi táborok stb.).
A pályázathoz a programok részletes tervét mellékelni kell!
A támogatás legalább 30 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1,5 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
H program
A családdal foglalkozó írott kiadványok megjelentetése
A támogatás célja a családok megerősítését szolgáló, a családi életre felkészítő írott kiadványok elkészítésének, megjelentetésének, illetve azokkal kapcsolatos előállítási, szervezési és működtetési feladatok ellátásának segítése (pl.: szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadványok, ismeretterjesztő kiadványok, programfüzetek, periodikák készítése, folyóiratok kiadása, terjesztése, stb.). A pályázónak részletesen be kell mutatnia a kiadványt, meg kell határozni a példányszámot, a terjesztés módját és a megjelenés ütemezését. Kész kiadványokhoz kért támogatás esetén legalább két mintapéldányt kell mellékelni. Új kiadványoknál előnyben részesülnek a nyomdakész kéziratok. A nem nyomdakész állapotban beadott kéziratok mellé csatolni kell a külső és belső megjelenítést és a tartalmat bemutató tervezetet.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 2 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
K program
A családdal foglalkozó elektronikus kiadványok megjelentetése
A támogatás célja a családok megerősítését szolgáló, a családi életre felkészítő, különféle műfajú audio-vizuális programok elkészítésének, megjelentetésének, Internet honlapok létrehozásának, illetve azokkal kapcsolatos előállítási, szervezési és működtetési feladatok ellátásának segítése.
Az audio-vizuális programoknál a műfajtól függően be kell nyújtani a forgatókönyvet vagy a részletes szinopszist, sorozat esetén két program forgatókönyvét vagy részletes szinopszisát és a teljes sorozat részletes tematikáját. Mellékelni kell továbbá a szerkesztő, a rendező, a műsorvezető és a gyártásvezető rövid szakmai életrajzát, és két olyan programot – VHS vagy audio kazettán –, amelyet a témában eddig készítettek. Sugárzási, felhasználói vagy terjesztői szándéknyilatkozat az elbírálásnál előnyt jelent. Internet honlap esetén részletesen be kell mutatni a honlap tartalmát, megjelenési formáját, a honlap elkészítésének célját.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 4 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
L program
Csoportvezető, animátor képzési programok
A civil és egyházi szervezetek erősítése érdekében pályázni lehet a szervezetek leendő csoportvezetőinek és animátorainak belső képzésére.
Az animátorok azok a személyek vagy házaspárok, akik a család csoportok, klubok, alkalmi rendezvények, segítségnyújtó programok vezetését, szervezését, animálását végzik.Az animátorok – a csoportvezetési feladatok mellett – elsősorban a házasságra és a családi életre vonatkozó személyes tapasztalatuk átadásával segítik a családokat és a házasságra készülőket.
A csoportvezetők, a pályázati célokat megvalósító csoportok vezetését, szervezését ellátó személyek, akiket erre a feladatra, az alapképzettségükre épülő képzési program felkészít.
A támogatás célja, hogy a pályázati kiírás célkitűzéseit megvalósító programok vezetőinek, animátorainak belső képzésében segítséget nyújtson a pályázó által már kidolgozott vagy átvett képzési programok megvalósításával.
A csoportvezető illetve animátor képzési programnak tartalmaznia kell az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott tematikus területeket, a családdal kapcsolatos alapvető pszichológiai, szociológiai és pedagógiai ismereteket, a csoport animálás és vezetés módszereit, a családokat érintő ellátási és szolgáltatási rendszer ismeretét, valamint szervezési, vezetési és kommunikációs ismereteket.
A képzés legalább 60 óra elméleti és 40 óra gyakorlati részből áll.
A pályázathoz mellékelni kell a képzési program teljes dokumentációját (tanterv, tananyag, alkalmazott módszerek, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a képzésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok).
Támogatás legalább 10 fő rendszeres részvétele esetén igényelhető.
Egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege: 2 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési és felhalmozási kiadásokhoz igényelhető. A támogatásból ingatlan vásárlás költségei nem fedezhetők.
a Családbarát Munkahely 2001 díjat.
Nemzetközi felmérések bizonyítják, hogy a családi kötelezettségeket tiszteletben tartó munkahely nem csak a családos alkalmazottak számára előnyös, hanem a vállalat versenyképességét is hatékonyan képes növelni. Ott, ahol vállalatvezetési szempont a család és a munka összeegyeztetése, nő az alkalmazottak motivációja, munkavégzési hatékonysága és megelégedettsége. Így kevesebb a stressz, csökken a fluktuáció, illetve a betegség miatti távolmaradás. A jól kvalifikált, elkötelezett munkaerő megtartása hosszú távon nyereséges minden távlati céllal rendelkező vállalat számára. A tavalyi év sikeres pályázata után idén is várjuk a munkatársai iránt elkötelezett vállalatok és intézmények jó példákat bemutató pályázatait.
A díjak odaítélésének kritériumai a következő témakörökhöz kapcsolódnak:
1. Munkaidő - a számos munkaidő-modellből való választás lehetősége
2. Továbbképzés - az alkalmazottak egyéni életfázisainak megfelelően
3. A GYES-en, GYED-en levőkkel való kapcsolattartás - a munkába való visszaállás megkönnyítése érdekében a szakmai informálás és a személyes kapcsolatok ápolása
4. Munkahelyi rendezvények, Szabadságolás – a családos alkalmazottak igényeit és lehetőségeit figyelembe véve
5. Gyerekintézmények – megőrzésük, fenntartásuk és korszerűsítésük
a Magyar Köztársaság Kormányprogramjában megfogalmazott
családpolitikai célok megvalósítására
A Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvános pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény alapján a kezelésében lévő Családpolitikai programok feladatfinanszírozás körébe vont keretéből.
A pályázat célja a házasságra felkészítő és családi közösség építő programok, a családokat segítő szolgáltatások, illetve a csoportvezető és animátor képzési programok támogatása. A támogatás – a családokat feladataik hosszú távú, kiegyensúlyozott ellátásában segítő – új programok, szolgáltatások és kiadványok létrehozására, meglévő programok fejlesztésére, bővítésére, külföldi programok adaptálására szolgál.
A pályázat a nem állami szektornak, illetve a nem állami szektorral együttműködő önkormányzati szektornak kíván segítséget nyújtani a családpolitikai célok megvalósítása érdekében.
Általános feltételek
A támogatásra fordítható pénzkeret összesen: 600 millió Ft.
Pályázatot nyújthatnak be:
* nem állami szervezetek (egyesület, alapítvány, kht., szövetség, non-profit jelleggel tevékenykedő szervezet, egyházi szervezet),
* nem állami szervezetekkel a pályázati programban együttműködő önkormányzatok / önkormányzati intézmények, társulások.
Egy pályázó több pályázatot is benyújthat.
Az országos szervezetek jogi személyiséggel rendelkező szervezetei az országos szerv ajánló levelével pályázhatnak.
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
* a nem állami szervezetek
* a több szervezet együttműködésével megvalósuló programok
* a szervezetek tevékenységét bővítő, új célcsoportokat elérő programok
* azok a pályázók, akik tevékenységükbe új és hatékony módon tudják bevonni a családokat
A programok megvalósításának maximális időtartama – a program indításától kezdve – legfeljebb 1 év lehet.
Egy pályázati program maximális támogatásának összege az adott témakörnél van meghatározva.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
A pályázati támogatás vissza nem térítendő hozzájárulás, amely forrás-kiegészítésre szolgál.
A pályázónak minden programhoz önrészt kell biztosítania.
Az önrész minimális mértéke a program megvalósítási költségének 15%-a.
Önrésznek tekinthető a program végrehajtásához rendelkezésre álló készpénz, tárgyi eszköz, ingatlan, helyiség valamint a programban részt vevő szakemberek térítés nélkül végzett tevékenységének ellenértéke (középfokú végzettséggel rendelkező szakember esetén legfeljebb 1500.- Ft/óra, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakember esetén legfeljebb 2000.- Ft/óra díjazásnak megfelelően).
A pályázatban szereplő programok támogatása – a feladatfinanszírozás rendszerében, az elvégzett részfeladatok támogatási szerződésben meghatározott ütemezése és feltételei szerint – utólagos utalás alapján történik.
A pályázatok benyújtása, elbírálása
A pályázatokat 4 példányban kell benyújtani.
A 4 pályázati példányt (adatlap és mellékletek) egymástól elkülönített formában, külön iratrendezőbe helyezve kell beküldeni.
Beküldési cím: Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Projekt Igazgatóság
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
A hiányos vagy pontatlanul kitöltött, valamint a nem kellő példányszámban vagy határidő után beküldött pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
A pályázati adatlap és a mellékletek fénymásolással sokszorosíthatók a Szociális és Munkavédelmi Közlönyből, vagy a fenti címen átvehetők, illetve a kiírással együtt megtalálhatók a Szociális és Családügyi Minisztérium www.meh.hu/SZCSM, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központjának www.cwt.hu honlapján.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Projekt Igazgatósága. tel: 465-5000, 465-5010, e-mail: care@mail.datanet.hu
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Projekt Igazgatósága a pályázati felhívás megjelenése után két héttel kezdődően a beküldési határidőig pályázati konzultációt tart minden héten szerdán, 10-14 óra között a Bp. XIII. ker. Tüzér utca 33-35-ben.
A pályázatok elbírálását – a pártatlanság és az esélyegyenlőség követelményének megfelelően – szakértői bizottság végzi. A bizottság javaslata alapján a támogatások odaítéléséről a szociális és családügyi miniszter dönt.
A végleges döntésről a pályázók a pályázat benyújtásának határidejét követő három hónapon belül írásban kapnak értesítést.
A pályázat kiírója, vagy megbízottja – az általa kiválasztott módon és gyakorisággal – folyamatosan nyomon kíséri (monitorozza) a pályázati programok megvalósulását, valamint ellenőrzi a pénzeszközök felhasználását.
Az elnyert támogatás célirányos felhasználásának biztosítása érdekében a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatási szerződést köt a nyertes pályázókkal. A támogatási szerződés rögzíti a támogatási összeg felhasználásának módját, ütemezését, a programra vonatkozó főbb adatokat, a program megvalósításának módját, ütemezését, a monitorozásra és ellenőrzésre vonatkozó előírásokat, a beszámolási kötelezettségeket valamint a pénzügyi elszámolásra vonatkozó előírásokat. A támogatási szerződésben foglaltaktól való eltérés esetén a támogatás összegét – a mindenkori jegybanki kamatokkal növelve – a pályázónak vissza kell fizetnie.
A pályázatok benyújtásának határideje
2001. április 9.
A pályázatokat postai úton kell benyújtani.
Pályázati programonként külön pályázati díjat kell befizetni – kizárólag átutalással – a Szociális és Családügyi Minisztérium fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat felhasználási keretszámla 10032000 - 01220081 - 50050000 számla számára. Az átutalási megbízás “Közlemény” rovatába feltétlenül szükséges beírni a 059833 Áht. számot és az utolsó három rovatba a 310-es kincstári tranzakciós kódot. Az átutalási megbízás pontos kitöltésére külön felhívjuk a pályázók szíves figyelmét. Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni a “Családokért” szót!
A pályázati díj összege
1 millió Ft vagy annál kevesebb támogatás igénylése esetén 2500 Ft,
1 millió Ft. felett 4500 Ft
Tájékoztatjuk Tisztelt Pályázóinkat, hogy a befizetett pályázati díj az ügyvitel során felmerülő költségek fedezésére szolgál, ezért annak visszafizetésére sikertelen pályázás esetén sincs mód.
A pályázathoz mellékelni kell:
* intézmény esetén az alapító okiratot;
* alapítvány esetén az alapító okiratot és a nyilvántartásba vétel igazolását;
* egyesület esetén annak alapszabályát és nyilvántartásba vételének igazolását;
* közhasznú társaság esetén a társasági szerződést és a cégbejegyzés két hónapnál nem régebbi igazolását;
* társulás esetén a társulás létrejöttét igazoló dokumentumot;
* egyházi jogi személy esetén az arra jogosult egyházi szerv, személy nyilatkozatát az egyházhoz tartozás tényére vonatkozóan;
* amennyiben a pályázó felett más szervezet fenntartói jogokkal rendelkezik, úgy annak támogató nyilatkozatát;
* az önrész rendelkezésre állására vonatkozó nyilatkozatokat, igazolásokat, ígérvényeket és kötelezettség vállalásokat;
* a pályázati díj megfizetésére vonatkozó igazolást;
* a pályázati kiírás mellékletében szereplő nyilatkozatot aláírva;
* a kitöltött pályázati adatlapot;
* a pályázati programot és a környezet bemutatását adatokkal ellátva;
* a költségvetést vagy üzleti tervet, a felhasználás ütemezését;
* több szervezet együttes pályázata esetén az együttműködésre vonatkozó megállapodást;
A pályázatokat, a mellékleteket és a dokumentációt nem küldjük vissza!
A pályázati program általános szakmai követelményei
A pályázati programnak tartalmaznia kell:
* a pályázó eddigi tevékenységének rövid bemutatását, az eddig elért eredményeket legfeljebb egy gépelt oldalnyi terjedelemben;
* a program céljainak konkrét meghatározását;
* a program tartalmát, módszereit;
* a program ütemezését;
* a program helyszínét;
* a programhoz szükséges eszközöket;
* a programban részt vevő szakemberek létszámát, szakképesítését, az általuk a programra fordított időt, a programfelelős, a program szakmai vezetője és a közreműködő szakember(ek) területen szerzett gyakorlatának rövid bemutatását, a program célcsoportjának, kedvezményezetteinek körét és létszámát, az igényelt támogatás felhasználásának részletezését;
* a program iránti igényébresztés és motiválás módját, eszközeit, módszereit;
* a program elérhetőségének lehetőségeit;
* a program széleskörű megjelenítésének módját és eszközeit, módszereit;
* a várható eredményeket;
* az önrész részletezését és annak felhasználását;
* már működő szolgáltatások, intézmények esetén be kell mutatni a szolgáltatást, illetve az intézményt, a szolgáltatásban részt vevők, valamint a szolgáltatást nyújtók körét, a szolgáltatás helyét, és helyszínét, valamint más szervezetekhez, programokhoz való kapcsolódását.
A program humán erőforrásai
A pályázat programfelelőse felel a pályázati program teljes megvalósításáért.
A program tartalmi részeinek megvalósulásáért, a program szervezésért, vezetéséért a szakmai vezető felelős (nem kizárt, hogy ezt a feladatot is a programfelelős látja el).
A program szakmai vezetőjének (ha ugyanazon személy látja el, akkor a programfelelősnek) az alábbi képesítések valamelyikével és legalább két éves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie:
orvos, pszichológus, művelődésszervező, pedagógus, népművelő, kulturális menedzser, lelkész, teológus, szociális munkás, szociális szervező, szociálpolitikus, szociológus, szociálpedagógus, szociális menedzser, védőnő, mentálhigiénés szakember, felnőtt képzési szakember (andragógus), pedagógiai asszisztens, szociális asszisztens.
A programok megvalósításában a fenti szakembereken kívül animátorok és önkéntes segítők is részt vehetnek.
A pályázati programokkal kapcsolatos általános tartalmi követelmények
Pályázni olyan programokkal lehet, amelyek – jellegüknek és sajátosságainak megfelelően – az alábbi témakörök közül legalább az egyiket tartalmazzák.
* Párkapcsolat (önismeret, házastársi szerepek, kommunikáció, problémamegoldás, konfliktuskezelés, családtervezés);
* Gyermeknevelés (önismeret, női, férfi és szülői szerepek, életkori sajátosságoknak megfelelő nevelési módszerek);
* Családdal kapcsolatos értékek átadása (az élet és személy tisztelete, magzatvédelem, kapcsolati kultúra, tolerancia, szolidaritás, szociális érzékenység, segítőkészség, fogyatékosok, betegek, idősek helye a családban, generációk közötti kapcsolatok, társadalmi felelősségvállalás);
* Életvezetés (családi gazdálkodás, ünnepek és hagyományok, testi és lelki egészség, otthonteremtés, műveltség és kultúra, médiahasználat);
* A család külső kapcsolatai (családok közötti közösség teremtés, nevelési, oktatási intézményekkel együttműködés);
* A család életét segítő, komplex, integrált megközelítésen alapuló szolgáltatások (egészségügyi, nevelési, pszichológiai tanácsadási és információs szolgáltatások).
Azok a pályázatok, amelyek a fenti tartalmi elemek egyikét sem tartalmazzák, nem kerülnek elbírálásra.
Pályázati programok
Házasságra felkészítő programok
Családi közösségépítő programok
Családokat segítő egyéb programok és szolgáltatások
Csoportvezető, animátor képzési programok
A/ programok
Házasságra felkészítő programok
A/1 Házasságra felkészítő tanfolyamok
A programok célja a házasulandók felkészítése. A felkészítés tanfolyami jelleggel történik. A házasságra felkészítő programok időszakos jellegűek, időtartamuk legalább 60 óra. A képzés tematikája terjedjen ki az “általános tartalmi követelmények”-ben foglalt témakörök mindegyikére.
A pályázathoz mellékelni kell a felkészítő program teljes dokumentációját (tanterv, az egyes foglalkozások tartalmának részletes leírása foglalkozásonként maximum fél oldal terjedelemben, alkalmazott módszerek, rendelkezésre álló tananyag, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a felkészítésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok másolata).
A támogatás legalább 12 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 300 ezer Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (vezetők, előadók, szervezők részére), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
A/2 Ifjúsági csoportok és klubok
A csoportok és klubok célja, hogy elősegítse a fiatalok felkészülését a házasságra és a családi életre. Az ifjúsági klubok rendszeres találkozási alkalmakat nyújtanak a résztvevőknek a párkapcsolattal, párválasztással, a házassággal és a családi életvitellel kapcsolatos kérdések informális megbeszélésére, szervezett keretek között. A klub jelleggel szervezett foglalkozások az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témakörök legalább egyikét tartalmazó tematikus foglalkozási tervvel rendelkezzenek. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekben a megadott témakörök közül minél több megjelenik, illetve azok, amelyek erősítik a társadalmi szerep- és felelősségvállalást, továbbá segítik a roma fiatalok szociális integrációját.
A támogatás legalább 15 fő rendszeres részvétele esetén igényelhető.
A támogatásban részesített klubokat legalább egy évig működtetni kell.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 400 ezer Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (vezetők, szervezők, előadók részére legfeljebb 1 év időtartamra), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
B/ programok
Családi közösségépítő programok
B/1 Család csoportok, közösségek
A család csoportok, közösségek rendszeres találkozási alkalmakat biztosítanak tagjaiknak a párkapcsolattal, gyermekneveléssel, a családi életvitellel kapcsolatos kérdések informális megbeszélésére. A foglalkozások célja a tapasztalatcsere, a szolidaritás elősegítése a családok között, a társadalmi szerep- és felelősségvállalás erősítése, valamint a családi élettel kapcsolatos ismeretek és készségek elmélyítése.
A pályázat olyan rendszeresen találkozó család csoportokat, közösségeket, egyéb klub jellegű foglalkozásokat (pl.: kismama-klub, szülő-klub, speciális szülő klub, egyszülős családok klubja, nagycsaládos klub stb.) kíván támogatni, amelyek programjaiba az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témakörök legalább egyike szervesen beépül.
Támogatás legalább 15 fő rendszeres részvétele esetén igényelhető.
A támogatásban részesített programokat legalább egy évig működtetni kell.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 500 ezer Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (vezetők, szervezők, előadók részére legfeljebb 1 év időtartamra), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
B/2 Generációk együttműködése
A támogatás célja olyan, a generációk együttműködését és kölcsönös segítését szolgáló programok elindítása, amelyek különös figyelmet fordítanak az időskorúak családban keletkezett vagy magányossággal összefüggő problémáira, illetve bevonják az erre vállalkozó időskorúakat a helyi közösségek tevékenységébe, különösen a gyermekekkel és a nehéz élethelyzetben lévő családokkal kapcsolatos programokba (pl.: korrepetálás nyugdíjas tanár részéről, egy mesterségre, vagy a barkácsolás alapelemeire való tanítás, magányos idősek bevonása a családi és közösségi ünnepekbe stb.).
A közösségi programok az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témakörök legalább egyikét tartalmazó tematikus foglalkozási tervvel rendelkezzenek.
A programok lehetnek alkalmi jellegűek vagy rendszeresen szervezettek.
Támogatás legalább 15 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 500 ezer Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (vezetők, szervezők, előadók részére legfeljebb 1 év időtartamra), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
B/3 Képzések házaspárok és családok részére
A pályázat célja olyan képzések támogatása, amelyek a családok életében az egyes életciklusokban jelentkező hétköznapi problémák megoldásában kívánnak gyakorlati segítséget nyújtani az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott témaköröknek megfelelően (pl.: családtervezési tanfolyam, gyermeknevelési tanfolyam az életkori sajátosságoknak megfelelően, párkapcsolat tréning, az alapvető szocializációt elősegítő életvitel tanfolyam stb.).
A képzések időtartama minimum 60 óra.
A pályázathoz mellékelni kell a képzési program teljes dokumentációját (tanterv, tananyag, alkalmazott módszerek, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a képzésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok).
A támogatás legalább 12 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 500 ezer Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (vezetők, előadók, szervezők részére), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
C/ programok
A családokat segítő egyéb programok és szolgáltatások
C/1 Nehéz élethelyzetben lévő családokat segítő szolgáltatások
A támogatás célja olyan segítő programok és szolgáltatások kialakítása, fejlesztése és működtetése, amelyek a családok érdekében mobilizálják a család környezetében megtalálható humán erőforrásokat, segítő intézményeket és szakembereket.
A programok a családi krízishelyzetek kialakulásának megelőzését szolgálják (pl.: a családok számára gyermekek napközbeni felügyeletét biztosító újszerű szolgáltatások, játszóklub, házi gyermekfelügyelet, egyéb alternatív gyermekfelügyelet, valamint roma gyermekek készségfejlesztő programja, roma családok társadalmi integrációját segítő programok stb.).
Pályázni lehet segítségnyújtó programokra, segítségnyújtó szolgáltatások létrehozására és működtetésére.
A segítségnyújtó programokban és szolgáltatásokban kiemelt célcsoportnak számítanak:
* a várandós anyák;
* a három vagy több gyermeket nevelő családok;
* a gyermeküket egyedül nevelő szülők
* a beteg, fogyatékos, tanulási vagy szocializációs nehézséggel küzdő gyermeket nevelő családok;
* az idős családtagokat gondozó családok;
* az egyéb nehéz élethelyzetben lévő családok.
A támogatás legalább 10 fő bevonása esetén igényelhető.
A programot legalább egy évig működtetni kell.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (legfeljebb 1 év időtartamra), valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
C/2 A családi kohéziót erősítő szolgáltatások, alkalmi rendezvények
A támogatás a családok kohézióját növelő, a családi funkciók megőrzését segítő, a házastársi kapcsolatok stabilitását erősítő új típusú eljárásmódok, szolgáltatások kialakításához, fejlesztéséhez és működtetéséhez, valamint alkalmi rendezvények szervezéséhez kíván hozzájárulni. A programok az “általános tartalmi követelmények”-ben foglalt témakörök legalább egyikét tartalmazzák, és tematikus tervvel rendelkezzenek (Pl.: kulturális, szabadidő és sport programok, családi táborok stb.).
A pályázathoz a programok részletes tervét mellékelni kell!
A támogatás legalább 30 fő részvétele esetén igényelhető.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 1 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (legfeljebb 1 év időtartamra) valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
C/3 A családdal foglalkozó írott és elektronikus kiadványok megjelentetése
A támogatás célja a családok megerősítését szolgáló, a családi életre felkészítő írott és elektronikus kiadványok elkészítésének, megjelentetésének, illetve azokkal kapcsolatos előállítási, szervezési és működtetési feladatok ellátásának segítése (pl.: szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadványok, ismeretterjesztő kiadványok, programfüzetek, periodikák, különféle műfajú audio-vizuális program készítése, folyóiratok kiadása, terjesztése, internetes honlapok létrehozása, stb.). A pályázónak részletesen be kell mutatnia a kiadványt, meg kell határozni a példányszámot, a terjesztés módját és a megjelenés ütemezését. Kész kiadványokhoz kért támogatás esetén legalább két mintapéldányt kérünk mellékelni. Új kiadványoknál előnyben részesülnek a nyomdakész kéziratok. A nem nyomdakész állapotban beadott kéziratok mellé kérjük csatolni a külső és belső megjelenítést és a tartalmat bemutató tervezetet. Az audio-vizuális programoknál a műfajtól függően be kell nyújtani a forgatókönyvet vagy a részletes szinopszist, sorozat esetén két program forgatókönyvét vagy részletes szinopszisát és a teljes sorozat részletes tematikáját. Mellékelni kell továbbá a szerkesztő, a rendező, a műsorvezető és a gyártásvezető rövid szakmai életrajzát, és két olyan programot – VHS vagy audio kazettán –, amelyet a témában eddig készítettek. Sugárzási, felhasználói vagy terjesztői szándéknyilatkozat az elbírálásnál előnyt jelent.
Az egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege 3 millió Ft.
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (legfeljebb 1 év időtartamra) valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.
D/ programok
Csoportvezető, animátor képzési programok
A civil és egyházi szervezetek erősítése érdekében pályázni lehet a szervezetek leendő csoportvezetőinek és animátorainak belső képzésére.
Csoportvezetők, animátorok azok a személyek vagy házaspárok, akik a család csoportok, klubok, alkalmi rendezvények, segítségnyújtó programok vezetését, szervezését, animálását végzik. Az animátorok – a csoportvezetési feladatok mellett – elsősorban a házasságra és a családi életre vonatkozó személyes tapasztalatuk átadásával segítik a családokat és a házasságra készülőket.
D/1 Csoportvezető, animátor képzési programok megvalósítása
A támogatás célja, hogy a pályázati kiírás A, B és C pontjaiban szereplő programok vezetőinek, animátorainak belső képzésében segítséget nyújtson a pályázó által már kidolgozott vagy átvett képzési programok megvalósításával.
A csoportvezető illetve animátor képzési programnak tartalmaznia kell az “általános tartalmi követelmények”-ben meghatározott tematikus területeket, a családdal kapcsolatos alapvető pszichológiai, szociológiai és pedagógiai ismereteket, a csoport animálás módszereit, a családokat érintő ellátási és szolgáltatási rendszer ismeretét, valamint szervezési, vezetési és kommunikációs ismereteket.
A képzés legalább 60 óra elméleti és 40 óra gyakorlati részből áll.
A képzésbe elsősorban középfokú végzettséggel rendelkezők kapcsolódhatnak be.
A pályázathoz mellékelni kell a képzési program teljes dokumentációját (tanterv, tananyag, alkalmazott módszerek, audio-vizuális és egyéb szemléltető eszközök, a képzésben résztvevő szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok).
Támogatás legalább 10 fő rendszeres részvétele esetén igényelhető.
Egy programra elnyerhető legmagasabb támogatás összege: 25 ezer Ft/fő
A pályázati támogatás a feladatellátáshoz szükséges működési célú bér- és bérjellegű (legfeljebb 1 év időtartamra) valamint dologi kiadásokhoz igényelhető.