Esszéverseny és kerekasztal beszélgetés
Mit jelent az értelmiségi életforma a roma fiatalok számára?
Esszéverseny és kerekasztal beszélgetés
A CEP Magyarország Alapítvány esszéversenyt hirdet
roma középiskolások, főiskolások és egyetemisták számára.
Az esszéverseny
Az esszéverseny témája, hogy a leendő értelmiségiek mit gondolnak az értelmiségivé válás lehetőségéről, vannak-e sajátos roma értelmiségi problémák, milyen felelősséggel, feladatokkal, elvárásokkal jár együtt a roma értelmiségi pálya, mit várnak a jelenlegi roma értelmiségtől.
A résztvevők köre
u Az esszéverseny és a kerekasztal részvevőit alapvetően a Romaversitas, a Bronz klub, a Gandhi
Gimnázium, az Amrita Egyesület, a Collegium Martineum, a Pécsi Romológia Tanszék és a Kurt
Lewin Alapítvány tanulói, résztvevői köréből toborozzuk, de jelentkezhetnek mások is.
u Elsősorban roma fiatalok részvételére számítunk.
u Elfogadunk jelentkezéseket a határon túlról is, de csupán néhány fő részvételét tudjuk támogatni.
u A kerekasztal résztvevőinek számát a szervezőbizottság a beérkezett esszék alapján fogja megállapítani.
Feltételek
u egy 3-5 oldalas dolgozat, melyben a diákok a fönti kérdésekkel kapcsolatban fejtik ki röviden a
véleményüket. Ennek alapján választjuk ki a részvevőket, valamint a vitaindító előadások megtartóit.
u egy (nem amerikai típusú) önéletrajz, amelyben a jelentkező ismerteti eddigi pályafutását, valamint
közösségi és önkéntes tevékenységeit.
Az esszék és a kerekasztal nyelve kizárólag a magyar (fordítást nem tudunk biztosítani).
Az önéletrajzok és az esszék beküldésének határideje: 2002. április 19.
Cím:
bwizner@cepnet.hu
vagy: Galambos Rita, CEP Magyarország, 1051 Budapest, Nádor utca 9.
A legkiválóbb szerzők számára publikációs lehetőséget biztosítunk, valamint írásaikat könyvvel jutalmazzuk (középiskolás és egyetemista kategóriákban).
A jelentkezőket írásban vagy telefonon értesítjük.
A kerekasztal
A beérkezett esszék alapján 2002. május 4-én 10 órakor, a pécsi Gandhi Gimnáziumban vitát kezdeményezünk. A vitaindítókat a legjobb esszék szerzői tartják, a vitákat pedig prominens értelmiségiek fogják vezetni.
Részvételi költségek: A résztvevők utazási költségét, étkezését biztosítjuk.