Romacentrum.hu

Roma Felsőoktatási Emlékösztöndíj Program



A Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institute – OSI) ösztöndíj programot hirdet roma egyetemi hallgatók számára. Az emlékprogram anyagi hátterét a második világháború alatt a nácik által zsákmányolt, és a háború után a szövetségesek kezében maradt arany biztosítja. Az aranyból származó alap egy része a romákat illeti amelyet az OSI egészített ki.

A pályázók köre:

Az ösztöndíj-programra azok a Közép- vagy Kelet Európa valamelyik államilag akkreditált egyetemére, illetve főiskolájára felvett roma fiatalok jelentkezhetnek, akik tanulmányaikat saját hazájukban, vagy a tartózkodási helyükön folytatják, és első tanulmányi évüket 2001-ben kezdik meg, vagy már egyetemi hallgatók és beiratkoztak magasabb évfolyamokra.

Előnyben részesülnek azok, akik bölcsészet- vagy társadalomtudományokat, közgazdaságtant, politológiát, újságírást, szociológiát, orvostudományt, népegészségügyet, számítástechnikát, várostervezést tanulnak.

A pályázat feltételei:

A pályázati programban Bulgária, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Macedónia, Románia, Szlovákia, Jugoszlávia állampolgárai vehetnek részt.

A pályázóknak mellékelniük kell:

1. a rászorultságukat igazoló okiratokat (a szülők foglalkoztatási és jövedelmi helyzete, az eltartottak száma a családban stb.)

2. elsőéves hallgatóknak az államilag akkreditált felsőoktatási intézménybe való felvételüket igazoló okirat (felvételi értesítő levél) másolatát, felsőbb éveseknek pedig az előző félévben elért eredményüket tükröző, érvényes, lezárt, hitelesített indexmásolatukat. Minden pályázónak el kell küldenie az adott félévre vonatkozó érvényes iskolalátogatási igazolását is.

3. nyilatkozatot a roma kisebbséghez való tartozásról, a roma ügyek iránti elkötelezettségről, esetleg valamely roma kisebbségi közösségben végzett tevékenységről.

Az ösztöndíjról, és folyósításának feltételeiről:

Az ösztöndíj általában fedezi a tandíjat, hozzájárul az egyéb költségekhez, valamint minden a tanulmányokhoz szükséges könyv beszerzéséhez, és a tanulmányokhoz szükséges más költséghez (pl. vizsgadíj).

Az ösztöndíj maximum 5 évre szól, de félévente igazolni kell az előző félév sikeres befejezését. Annak érdekében azonban, hogy az ösztöndíjat folyamatosan kapják, a hallgatóknak félévente be kell küldeniük az indexük hitelesített másolatát a saját nyelvükön, és be kell számolniuk arról, hogy milyen tevékenységet folytattak a roma közösségben és egyetemi/főiskolai munkájuk során.

A pályázat dokumentumai:

Minden jelentkezőnek angolul és saját nemzeti nyelvén is le kell adnia pályázatát. A teljes pályázat részei:

* egy levél, mely bizonyítja a rászorultságot és megjelöli az egyetem és a tanszék nevét, ahová a hallgató felvételt nyert;

* egy igazolás a tartózkodási ország egyetemétől, mely

o bizonyítja, hogy a pályázó beiratkozott az adott tanévre;

o tartalmazza az oktatási költségeket és vizsgadíjakat az adott tanévre (ha van ilyen);

o tartalmazza a pályázó előző évi érdemjegyeinek hivatalos másolatát (ha van ilyen);

* éves jelentés arról, mit tett a pályázó, hogy előmozdítsa a roma érdekeket saját közösségén belül;

* részletezett éves költségvetés, mely tartalmazza: az oktatási költségeket, könyvek árait, díjakat, megélhetési költségeket, banki átutalási költségeket, stb., melyeket az állam/ kormány költségvetése, illetve a Roma Felsőoktatási Emlékösztöndíjon kívüli források nem fedeznek;

* legalább egy (nem rokon) személy neve, rangja és telefonszáma vagy címe, aki referenciát adhat a hallgató egyetemi és vezetési képességeiről, továbbá a roma közösség iránti elkötelezettségéről. Ilyen személy lehet a hallgató középiskolai vagy egyetemi tanára, helyi közösségének vezetője vagy egy roma civil szervezet vezetője.

* A pályázó összes banki adata: a bank neve és címe, a bankszámlaszám, a SWIFT kód.