Romaversitas Láthatatlan Kollégium
A Romaversitas Láthatatlan Kollégium (továbbiakban RLK) felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre. Az RLK tehetséges roma fiataloknak kíván lehetőséget teremteni arra, hogy az általuk választott területen elmélyítsék tudásukat és megszerezzék mindazokat az ismereteket és jártasságokat (nyelvtudás, számítástechnikai ismeretek, a tudományos kutatás technikái stb.), amelyek szakmájuk magas szintű gyakorlásához illetve a tudományos minősítést biztosító posztgraduális képzéshez szükségesek. Olyan roma fiatalok jelentkezését várjuk akik a 2001/2002-es tanév végéig legalább két szemesztert elvégeztek valamelyik állami felsőoktatási intézményben vagy nem állami felsőoktatási intézmény államilag elismert szakán nappali tagozaton, és tanulmányi eredményük elérte az adott szak átlagát.
A Romaversitas tutorális képzést, nyelvtanulási lehetőséget, számítástechnikai képzést, különböző közösségi programokat (szabadegyetem, nyári tábor, konferencia) valamint anyagi támogatást biztosít a felvételt nyert diákoknak.
A felvételi pályázatnak tartalmaznia kell:
* a kitöltött jelentkezési lapot
* az első félév elvégzését igazoló indexmásolatot (a második félévi eredményeit igazoló indexet a felvételire hozza magával)
* maximum kétoldalas kézzel írt önéletrajzot
* a pályázó eddigi egyetemi/ főiskolai dolgozatainak tételes felsorolását
* a legjobbnak ítélt dolgozat másolatát
* szakmai pályatervét (mit szeretne csinálni a diploma megszerzése után)
A felvételi három részből áll:
1. A beküldött dolgozatot két szakmai lektor véleményezi
2. Június utolsó hetében helyszíni írásbeli felvételi
3. Július közepén szóbeli felvételi
Beküldési határidő 2002. május 15.